Megkezdődött a regionális választás második fordulója

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a regionális választások második fordulója, amelynek tétje az, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontnak sikerül-e megismételnie az első fordulóban aratott győzelmét és elnyernie egy vagy több régió irányítását.

A szavazóhelyiségek nyolc órakor nyitottak ki, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. A 44 millió választópolgár az idén újrarajzolt 13 régió tanácsának 1722 tagját választja meg hat évre. Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a kormányzó Szocialista Párt.

A múlt vasárnapi első fordulóban a Nemzeti Front a 13 régióból hatban végzett az élen: Alsace-Champagne-Ardenne-Lorraine (36 százalék), Bourgogne-Franche-Comté (31 százalék), Centre-Val-de-Loire (30 százalék), Languedoc-Roussillon-Midi-Pyrénées (32 százalék), Nord-Pas-de-Calais-Picardie (40 százalék) és Provence-Alpes-Côte d’Azur (40 százalék). Országos összesítésben a párt a szavazatok közel 28 százalékát szerezte meg.

Másfél évvel a 2017-es elnökválasztás előtt ez az utolsó országos szintű választás, s az elnökjelöltségre készülő Marine Le Pen pártja történelmi teljesítményként értékelhetné akár egy régió elnyerését is, amire még soha nem volt példa.

Az utolsó felmérések nagy bizonytalanságot mutatnak a Nemzeti Front esélyeit illetően a három nagy politikai erő, Marine Le Pen pártja, a Köztársaságiak és a Szocialista Párt közötti kiegyenlítettség, valamint amiatt, hogy a kormányzó baloldal visszaléptette a jelöltjeit a Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő vezette Köztársaságiak politikusainak javára abban a három körzetben, ahol az első fordulóban a Nemzeti Front jelöltje került az élre, a baloldal pedig a harmadik helyre szorult.

Ezek közül a pártelnök, Marine Le Pen az első fordulóban a szavazatok 40 százalékát szerezte meg az északi Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban, míg unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen hasonló eredménnyel győzött a dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte d’Azur körzetben, Elzászban pedig a párt alelnöke, Florian Philippot 36 százalékkal végzett az élen.

A kormánypárt a visszaléptetések után felkérte a szavazókat, hogy adják voksukat a jobboldali jelöltre, megakadályozandó a Nemzeti Front győzelmét. A felhívás elhangzása után elvégzett több közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy a Köztársaságiak jelöltjei legyőzik a Nemzeti Front listáit: Christian Estrosi volt ipari miniszter Dél-Franciaországban a szavazatok 54 százalékával nyerne Marion Maréchal-Le Pen 46 százalékával szemben, az északi országrészben, Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban pedig Xavier Bertrand volt munkaügyi miniszter győzne a szavazatok 53 százalékéval, míg Marine Le Pen a voksoknak csupán a 47 százalékára számíthatna.

Elzászban viszont nem volt hajlandó visszalépni a Szocialista Párt jelöltje, az első fordulóban 16 százalékot elért Jean-Pierre Masseret. Az ő körzetében három lista, egy összevont baloldali, egy jobboldali-centrista és a Nemzeti Fronté verseng majd a régió irányításáért, és itt akár győzhet is az utóbbi. Esélye lehet még a Nemzeti Frontnak a közép-franciaországi Bourgogne Franche-Comté régióban is, ahol szintén három lista indul.

Az első fordulót követően összevont baloldali listák három régióban (Aquitaine-Limousin-Poitou-Charentes, Bretagne et Languedoc-Roussillon-Midi-Pyrénées) állnak biztos győzelemre, de további négy régióban (Bourgogne-Franche-Comté, Centre-Val de Loire, a Párizs környéki Ile-de-France és Normandia) is esélyesebbnek tűnik az összevonások számításai alapján a baloldal a jobboldalnál, de a különbség olyan kicsi a két oldal között, hogy az egyelőre bizonytalanná teszi a voksolás végeredményét. Auvergne-Rhône-Alpes és a Pays de la Loire régiókban a jobboldali győzelem a valószínűbb, de itt is nagyon szoros küzdelem várható.

Korzikán négy lista indul, a három nagy párt mellett a sziget függetlenségért harcolók is állítottak jelölteket, s mind a négy listának esélye van a győzelemre.

(MTI)


Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel az oldalsávban a Francia Politika-blog hírlevelére, fűzd be az RSS-hírfolyamot az olvasódba és lájkolj a Facebookon is, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kommentek

Kommentek