A kiábrándító 2012-es növekedési adatok és borús 2013-as prognózis nyomán a francia kormány tagjai megpengették: nem lesz idén tartható a 3%-os hiánycél.
Az Európai Központi Bank képviselője persze rögtön felszólította Franciaországot, hogy tartsa be, amit vállalt, miközben Franciaország máris jelezte, szívesen puhítana az idei kötelezettségeken. Ollie Rehn pénzügyi biztos viszont azt mondta, hogy ha valahol váratlanul visszaesik a növekedés, bizonyos feltételek mellett lehet szó haladékról. Kérdés, hogy váratlanul esik-e a vissza a francia növekedés és amúgy mit nyerhetne a 3%-os cél elengedésével politikai értelemben az Hollande-kormány? Ez utóbbi a nehezebb kérdés – merthogy kockázat azért elég sok van a történetben.
- Az elmúlt hónapokban Franciaország gazdasági imázsa nemzetközi szinten nem volt túl fényes (a versenyképesség-javító intézkedések ellenére sem). Időről időre olvashatunk olyan cikkeket, nyilatkozatokat, amelyek azt sugallják, hogy Franciaországban nagyobb a baj, mint gondolnánk (egy mai például itt), és nem valószínű, hogy azok a nemzetközi, nagy befolyással bíró sajtóorgánumok (pl. a The Economist), amelyek amúgy is nagy kritikusai a francia gazdaságpolitikának, nem támadják ezek után majd még inkább Franciaországot…
- Ez azért lehet fontos, mert ha az elemzők és a mértékadó sajtó képviselői ráugranak a 3% problémájára, akkor megtörténhet, hogy kialakul egyfajta elképzelés a francia kormány gazdasági impotenciájával kapcsolatban, aminek a károsságát Franciaország szempontjából talán nem kell magyarázni.
- A probléma nem más, mint a sokat emlegetett, s ezért totálisan elcsépelt “hitelességi kérdés”: ha hónapokon keresztül azt mondom, hogy a 3% gránitszilárdságú, aztán hirtelen eldöntöm, hogy nem az, akkor miért és ki hihet nekem a jövőben?
- Hollande elnök és kormánya a 3% elengedésével elérheti esetleg azt, hogy ne kelljen látványosan megszorítania, de annyira úgysem engedheti el a gyeplőt, hogy az az eléggé kiábrándult választói klientúrája számára érzékelhető javulást hozzon. A fiskális lazítás maximum veszteség-minimalizálásra lehet alkalmas, újabb szavazatokat azonban biztosan nem hoz (veszteség-minimalizálás alatt az a szintén nem elhanyagolandó cél értendő, hogy ezzel esetleg icipicit csillapítható a baloldal baloldalának az elégedetlenkedése).
- Hollande elnök legnagyobb európai és politikai kudarca eleddig, hogy a “fiskális paktum újratárgyalása” címszó alatt futó gazdaságélénkítési terveit alig-alig sikerült bevinnie az uniós közbeszédbe, sőt, az európai költségvetési vitából sem igazán sikerült látványos sikerekkel hazaérkeznie. A tárgyalási eredmény ugyanis összességében inkább a megszorítási paradigma “győzelmét” tükrözi, mintsem francia gazdaságélénkítő hozzáállást. Hollande elnöknek egyelőre tehát nem sikerült egy politikailag és gazdaságpolitikailag is hihető és szerethető alternatívát kidolgoznia arra nézvést, hogy miért is lenne értelme most friss pénzt pumpálni a gazdaságba (és miből lesz természetes növekedés azután).
- Kérdéses végül, hogy Franciaországra vonatkozhat-e a “növekedés váratlan megtorpanása”-érv. Michel Sapin munkaügyi miniszter szerint például év végére már növekedés várható, bár számokról nem igazán beszélt, úgyhogy azt egyelőre jótékony homály fedi, hogy a kormány most mivel számol pontosan. A haladék-történetben egyébként az sem elhanyagolható szempont, hogy éppen ilyen haladékot kapott tavaly Spanyolország, Portugália és Görögország, s bizony ez nem az a társaság, amelyhez jó tartozni, és amely jó üzenetet küldene Franciaországról kifelé…