Hatalmas tüntetések, utcai balhék, hetekig tartó viták: vajon tényleg annyira megosztotta a francia társadalmat a házassági egyenlőség problémája? És vajon tényleg sokat ártott-e Hollande elnöknek, hogy betartotta az ígéretét? Álláspontunk szerint 1) ha nagyon úgy nézzük az adatokat és 2) nem.
Nem volt váratlan
A melegházasság, mint javaslat nem döbbenthetett meg senkit. Ezt a szocialisták több, mint egy évtizede ígérik, és már 2007-ben is az volt a fő baj, hogy az akkori szocialista elnökjelölt, Ségolène Royal miért nem értett ezzel egyet… 2005 őszén – ha jól emlékszem – a Marianne nevű magazin írta, hogy a szocialisták egyetlen társadalmi csoport kapcsán tudják egyértelműen megmondani, hogy pontosan mit ajánlanak nekik, és ez az LMBT-közösség. Szóval ha valaki azt állítja, hogy a PS és Hollande kezdeményezésétől annyira ledöbbent, hogy csak na, az vélhetően hazudik.
A közvéleménykutatások egyébként konzisztensen azt mutatták, hogy a többség alapvetően pártolja a házassági egyenlőséget, bár májusra mintha érdemben lefelé változott volna a támogatók aránya (persze nem mindegy, hogy melyik mérésben pontosan mit kérdeztek, de ebbe most nem megyünk bele). Konzisztensen többen voltak és vannak viszont az ellenzők, ha az örökbefogadást, a mesterséges megtermékenyítést (PMA), és a béranyaságot (GPA) is bevesszük a csomagba.
Nehéz megállni félúton
Hogy mi kerüljön bele a csomagba, az persze nagyon nehéz kérdés, mert nehéz megállni félúton.
Az örökbefogadás rendezését nehéz lett volna kihagyni egy ilyen szabályozásból, hiszen milyen házasság az, ahol a partner gyerekét nem fogadhatja a házastárs örökbe (egy heteroszexuális házaspár ezt minden további nélkül megteheti, a különbégtétel pedig már ránézésre is alkotmányos aggályokat vetne fel). A mesterséges megtermékenyítés esetében ugyanez a kettős mérce-probléma merül fel: a támogatók joggal kérdezik, hogy miért kell az érintett nőknek Brüsszelbe rohangálni és vagyonokért ott teherbe esni, ha egy heteroszexuális házaspárnak nem kell (de facto egyébként úgyis megszületnek a leszbikus párok gyerekei, ezek az ún. Thalys-babák). Végül ott van a béranyaság kérdése, ami értelemszerűen a férfipárok számára érdekes, bár azt a francia kormány inkább bioetikai problémaként, elkülönülten kezeli, politikai értelemben valószínűleg roppant bölcsen.
A mesterséges megtermékenyítés és a béranyaság egyébként a kormány szerint nem kapcsolódik a házasság témájához és a szóban forgó törvényhez (ami, a fentiekből láthattuk, csak részben igaz – de a kormány ezeket a politikai aknákat megpróbálta valamennyire kikerülgetni azzal, hogy a most elfogadott törvényben nem is rendelkezett róluk).
Szelep
Összességében tehát a házassági egyenlőségről szóló törvény a “rázósabb” kérdésekhez szinte hozzá se nyúlt – meglepetést, váratlant aztán meg végképp nem tartalmazott. Ez a téma, akárhogy nézzük, egy szelep, amely sok szempontból kiengedi a fortyogó társadalmi gőzt, és amelyet nagyon jól meglovagoltak a mérsékelt jobb és a szélsőjobb határán mozgó politikai erők. A házasságellenes mozgalom vezéralakja, Frigide Barjot egyébként kijelentette, hogy 2014-ben, a helyhatósági választásokon jelölteket állít a mozgalom, ami jól jelzi, hogy ez a one issue-mozgalom egy másfajta szervezettség felé tolódhat, és jóval többről szólhat, mint a melegek jogegyenlősége vagy egyenlőtlensége.
Összességében tehát nem ez az ígéret és nem ez a törvény Hollande elnök és a szocialisták fő politikai baja, hanem minden más – illetve hogy némi rosszindulattal akár ma is el lehet mondani azt, amit a Marianne 2005-ben állított…