Manuel Valls parlamenti beszéde, majd annak nyomán bejelentett megszorító csomagja felkavarta a francia politikai életet. A mérsékelt ellenzék van talán a legnehezebb helyzetben, mert az állampolgárok viszonylag nagy arányban támogatják a megszorításokat. Ahogy az új miniszterelnököt is.
Hogy 50 milliárd eurót meg kell takarítani, azt mindenki tudta, mert ezt már Hollande elnök is elővezette újévi beszédében és a legutóbbi sajtótájékoztatóján. Nem az volt tehát a kérdés, hogy lesz-e megszorítás, hanem az, hogy milyen. Az új miniszterelnök tevékenysége első három hetében két fontos csomagot máris is bejelentett: egyrészt nyilvánosságra került az a csomag, amely a cégek adminisztratív terheit hivatott csökkenteni, másrészt pedig kiderült, hogy a költségvetésben hol találják majd meg a szükséges 50 milliárdot. Ezek közül a legfontosabb és talán a legfájdalmasabb a nyugdíjak és a köztisztviselői bérek másfél évre történő befagyasztása, a többi intézkedés a lakosságot közvetlenül kevéssé érinti.
Az ellenzék keresi az ellenszert, nem véletlenül: az új miniszterelnök borzasztóan népszerű, ráadásul a megszorító csomagot sem vetik el a franciák, egyedül a nyugdíj-befagyasztás esetében vannak többségben az ellenzők (ez annyit jelent, hogy nem indexálják a nyugdíjakat az inflációnak megfelelően, magyarul direktben tulajdonképpen itt sem vesznek el semmit senkitől).
A miniszterelnök, Manuel Valls, egyértelműen a mézesheteit éli a francia néppel, háromszor (!) olyan népszerű, mint az elnök. A klasszikus recept szerint most arra használja a politikai tőkéjét, hogy átnyomja a kellemetlen intézkedéseket, hogy amikor fogyóban lesz a tőke, építkezhessen az eredményekből.
Csakhogy itt van a kutya elásva: főnöke, Hollande elnök ugyanezekből a várható eredményekből óhajtana építkezni. Ha nem jönnek az eredmények, az nyilván nem segít egyiküknek sem (Hollande ráadásul egyértelművé tette, hogy csak akkor érdemes újra indulnia a választáson, ha addigra csökken a munkanélküliség, ami azért emeli a tétet). Ha viszont jönnek az eredmények, akkor az állam csúcsain kialakulhat egy izgalmas szocialista előválasztás, hiszen Manuel Valls-ról is közismert, hogy elnöki ambíciói vannak.
A mézeshetek után jöhet a keserű válás, ráadásul pont akkor, amikor jól mennek a dolgok? Ha a baloldal esélyt akar magának 2017-ben, akkor ezt a helyzetet mindenképpen el kell kerülnie. Persze ez már egy kellemesebb probléma lesz nekik, hiszen ha felmerül, akkor az már azt jelenti, hogy Franciaország jobban van.