19. Dő la stadion

Franciaország a 2012-ben záródó bokszverseny lázában ég. Az eddigi állás: Sarkozy túl van egy-két padlózáson, ám még mindig fel tudott állni és a döntőig nagy nehézségek árán, de várhatóan eljut. François Hollande fantáziátlanul, de biztosan hozza a kötelezőt. Várhatóan ő találkozik Sarkozyvel a döntőben, ahol a KO-győzelme kérdéses, de a pontozásos azért szépen érik.

Már ha lesz hol bokszolni és lesz, aki figyeljen.

A francia AAA adósbesorolás elvesztése ugyanis azt jelentené, hogy az egész stadion a mélyen tisztelt nézőközönség fejére omlik.

A Sarkozy-csapat szerint mindent meg kell tenni ennek elkerülésére. De Sarkozy szurkolói nem építészeti alapismeretek-előadásra váltottak jegyet. Nem azt kapták, amit ígértek nekik. Színvonalasabb bokszot szeretnének, erre Sarkozy csapata a stadion aládúcolásával kénytelen foglalatoskodni. Az euróválság leköti a figyelmüket, és teljesen megköti a kezüket. A közönség lelkesedése pedig bizonyára tovább nő a januári áremelések láttán.

 

Készül-e jövőre új elnöki portré? (Forrás: elysée.fr)

 

Sarkozy egyetlen reménye, hogy Hollande-nak eddig sem azt nem sikerült bizonyítania, hogy fő ellenfelénél jobban tudna stadiont aládúcolni, sem azt, hogy tudja mi a fantáziadús, elegáns bunyó. Borzasztó unalmas, de legalább önmagához képest nem teljesít alul. Szurkolótábora viszont dühös és győzelemre éhes. Kérdés, elég lesz-e ez a döntő menetben?

Dominique Strauss-Kahn kizárása a bajnokságból

Ha már itt tartunk, Hollande minden valószínűség szerint csak beugró bokszoló a szocialista csapatban.

Ha nem tartóztatják le Dominique Strauss-Kahnt még 2011 májusában majdnem in flagranti, és ha nem derül ki, hogy az illető úr lehetőség szerint valószínűleg még a legyet is megszeretgetné röptében (lásd itt és itt), minden valószínűség szerint ma ő püfölné Sarkozy fejét. Ám nem merem azt mondani, hogy a meccs vége ez esetben biztos KO lenne: szerintem DSK ereje és szurkolótábora nagyobbnak tűnt, mint volt a valóságban. DSK ugyanis a jobboldalon is sokak számára szimpatikus volt, de egy pillanatra sem vagyok meggyőződve, hogy ezek a jobboldali szavazók 2012-ben ténylegesen voksoltak volna rá…

PS-UMP 2:0

2011-ben, mintegy melegítés gyanánt két fontos felkészítő tornagyőzelmet is elkönyvelhetett a szocialista csapat. Először lemosták az UMP-t a helyi, kantonális választásokon, utána pedig hazavágták az elnöki többséget a Szenátusban, amire még soha nem volt példa az V. köztársaság történetében. Ha Hollande megnyeri a döntőt, az elnökválasztást, akkor a hatalom minden szintjén a szocialisták lehetnek többségben Franciaországban. Erre eddig csak a jobboldal volt képes 1958 óta.

(Forrás: Ambro/FreeDigitalPhotos.net)

 

Ezek a mai fiatalok!

Ha valakinek van még esélye arra, hogy döntőbe kerüljön, akkor az minden bizonnyal Marine Le Pen. Népszerűsége és szurkolótábora édesapjáéval vetekszik. Ravasz bunyós, aki nem a korábbi elvárások szerint játszik, és időről időre képes meglepetéseket okozni.

Marine Le Pent nem lehet esélytelenként leírni, mert a "tegyük szimpatikussá az FN-t" elnevezésű stratégiája nagyon is hatékonynak tűnik. Ám ahhoz, hogy a sikerből nagy siker lehessen a francia radikális jobb számára, vagy Sarkozy-t, vagy Hollande-ot még le kell győzni az elődöntőben. Erre néha úgy tűnik, van, néha pedig úgy tűnik, nincs esély. Tehát van, és nem véletlen, hogy a jobboldal legfőbb félelme az, hogy elvéreznek még a döntő előtt úgy, ahogy Lionel Jospin 2002-ben.

A boksz rendkívül bonyolult játék tud lenni, mozgástér van bőven. Le Pen szurkolói kellenek Sarkozy-nek, ez tény. És talán éppen a Front National-szavazók megszólítása vezette Sarkozy-t arra, hogy a kantoni szintű helyi választások második fordulója előtt ne fogjon össze a szocialistákkal az FN ellen a köztársasági értékrend nevében (ami tulajdonképpen bevett gyakorlat Franciaországban).

Az év nagy sportsikerei

Mielőtt búcsút mondanának a semmire választ nem adó óévnek, emlékezzünk meg még néhány emlékezetes 2011-es momentumról.

Az év korruptja-díjat Jacques Chirac volt köztársasági elnök nyerte Franciaországban, akinek még párizsi főpolgármesterként kifejtett tevékenységét két év felfüggesztett börtönbüntetéssel jutalmazta a független bíróság.

Az év legidegesítőbb politikusai címet egy friss közvélemény-kutatás szerint Ségolène Royal, Eva Joly és DSK nyerték, Sarkozy pedig nem sokkal maradt le mögöttük. DSK-hoz nem szükséges, a többihez magyarázat itt és itt.

A gratulációktól érthető okokból eltekintünk.

Végül pedig…

Nagyon boldog, sikerekben gazdag új évet a franciapolitika.blog.hu minden kedves olvasójának! Bonne anneé 2012 à tous les lecteurs de franciapolitika.blog.hu !

Kommentek

Kommentek