A jobboldali Le Figaro érdekes cikket közöl arról, hogy a francia szocialisták hogy viszonyulnak Nicolas Sarkozy vasárnap bejelentett visszatéréséhez. A szocialisták állítólag egyszerre tartanak a volt elnöktől, és örülnek is az aktivizálódásának. Néhány taktikai kulisszatitkot is megtudhatunk továbbá – és meglepő módon mind érdekes és figyelemre méltó.
Először is az derül ki a cikkből, hogy a szocialisták ezúttal felkészültek, elvégezték a házi feladatot, hiszen régóta tudták, hogy Sarkozy visszatér, csak azt nem, hogy mikor és hogyan. A nyilatkozók egy része kifejezetten pozitívumként éli meg, hogy a nagy ellenfél ismét megjelent a porondon, és ezzel az ellenzék végre köthető egy konfliktusos személyhez (az ellenzéki UMP-nek ugyanis június közepe óta nicsen elnöke, így a figyelem nyáron inkább a Szocialista Párton belüli harcokra és az új kormányra fókuszált).
Hogyan viszonyulnak tehát a szocialisták a gyakorlatban Sarkozy személyéhez? A Figaro szerint három fronton válaszolnak:
1. Először is kiemelik a köztársasági elnököt a pártpolitikai térből. Az elnök nyilvánosan nem foglalkozik a témával, hanem “az igazán fontos kérdésekre fókuszál”: ENSZ-közgyűlésre megy, a közel-keleti válság megoldásán fáradozik… (Működőképes gondolat, hiszen azt demonstrálja, hogy egyszerre egy elnöke van az országnak: François Mitterrand már azzal is képes volt porig alázni Jacques Chiracot egy elnökválasztási vitában, hogy “miniszterelnök úrnak” szólította, ezzel is deklarálva Chirac alacsonyabb beosztását.)
2. Másodszor a szocialisták megkísérlik lerántani Nicolas Sarkozy-t Manuel Valls miniszterelnök és Jean-Christophe Cambadélis PS-főtitkár szintjére, egyrészt hogy idegesítsék, másrészt hogy ne tudjon profitálni a volt elnököknek kijáró megkülönböztetett tiszteletből. (Mi, magyarok a Gyurcsány – Navracsics – Semjén-korszakból tudhatjuk, hogy az efféle lerántás és darálás nagyon hatékony tud lenni, ha jól csinálják, ám rögtön felmerül a kérdés, hogy Hollande elnök karizmája mérhető-e Orbán Viktoréhoz?)
3. Harmadszor pedig miniszterek és szakpolitikusok támadják Sarkozy-t elnöksége eredményeit, politikáit kritizálva, nyilván emlékeztetve a polgárok egy részét arra, hogy miért is szavaztak Hollande-ra, vagy Sarkozy ellen. (Itt megint az a kérdés, hogy Hollande van-e olyan helyzetben, hogy profitáljon ebből az ellenpontozásból?)
A reakció terve szerintem alapvetően adekvát, nem nagyon lehet ebben a helyzetben mást csinálni. De a terv nem ezer százalékos. Az utolsó kérdésemet tartom a legnagyobb bizonytalansági faktornak: a politikában nagyon fontos a Másik, az ellenfél felmutatása, de nem vagyok benne biztos, hogy Sarkozy legjobb ellenfele (ahogy a franciák mondják) ma Hollande elnök. Márpedig ez a terv szándéka szerint neki segít elsősorban.
Nem biztos azonban, hogy más nem tud profitálni belőle. Lehetséges-e, hogy a csatába beleálló Manuel Valls miniszterelnök vagy más baloldali politikusok legyenek a helyzet nyertesei? És hogy alakul Marine Le Pen és Nicolas Sarkozy jobboldali házicsatája?
A lakmusz-teszt a következő: ha most kerülne sor egy Hollande-Sarkozy-vitára, lenne-e az elnöknek esélye? Vagy már annyira alacsonyak az elvárások, hogy akár jól is jöhetne ki belőle? 2016-ig azt kell tudni elérni ezzel a tervvel, hogy egy Sarkozy-Hollande-vita (kampány) egészen biztosan kétesélyes legyen. Ha ez nem történik meg, akkor új baloldali elnökjelölt keresésén kell gondolkodni, és sürgősen.