Elérte a magyar fertőzés Párizst, mert a francia kormány is “tiszteletet” követel Brüsszeltől, miközben világossá teszi, hogy 2015-ben nem kívánja betartani az uniós költségvetési szabályokat, és ami még ennél is fontosabb, az erre vonatkozó korábbi francia vállalásokat sem. Milyen érvek húzódhatnak meg a francia kormány húzása mögött? Akármilyen furcsa, érvet sokat lehet felhozni a döntés mellett, ellenérvet annál kevesebbet.
1. Franciaország költségvetése a kolosszális adósságállomány, a magas munkanélküliség, a növekedés hiánya ellenére alacsony áron kölcsönöz pénzt a piacról. Vagyis semmiféle piaci nyomás nem létezik arra nézve, hogy Franciaország szedje össze magát. Ez kormányzati oldalról értelmezhető úgy, hogy nem kell siettetni a reformokat, mert úgysem büntet az elmaradásukért a piac (igaz, lassan azért alakulnak az erre mutató jelek is, a S&P éppen most vágta vissza a francia adósbesorolás kilátását negatívra). A piaci hitelességet mindenesetre az biztos nem táplálja, ha Franciaország a saját vállalásait nem tartja be, illetve ha demonstrálja, hogy nem is akarja betartani őket.
2. Bár Brüsszel keménykedhet a költségvetési terv miatt, a kormány joggal gondolhatja, nem valószínű, hogy a pénzügyminiszterek engednék, hogy Franciaországot szankciók sújtsák. A büntetés összege elég magas lenne, ha nem is annyi, mint a pluszban elvárt megtakarítás, ami 8 milliárd euró – egy olyan pillanatban, amikor Németország és az eurozóna kollektív lassulása a legnagyobb európai félelem, vélhetően kevesen akarnak erre még “rásegíteni” uniós eszközökkel is. Franciaország elvégre nagy ország, vagyis számít, hogy növekszik-e, és ha igen, akkor mennyit.
3. Úgy tűnik, hogy már a költségvetési tervezetben szereplő 21 milliárdos megtakarítás is kiveri a biztosítékot egyes szocialista képviselőknél. Ebből az következik, hogy nincs meg a tiszta, csont nélküli többség a költségvetés elfogadtatásához, sőt, egy miniszter szerint még az is lehetséges, hogy a költségvetés elfogadtatása csak a bizalmi kérdés felvetésével lehetséges. Vagyis a brüsszeli keménykedés rendezheti a kormány nemzetgyűlési bajait is, hiszen demonstrálni lehet, hogy ebben a vitában nem a kormány a “rossz fiú”.
4. A költségvetési terv értelmezhető úgy, mint valamiféle koherens folytatása a költségvetési paktum és a német ihletettségű megszorítási politika ellen kampányoló Hollande-ígéreteknek (ezeknek az ígéreteknek a megvalósítása finoman fogalmazva is sikertelen volt eleddig).
5. Időt is kell, kellene nyerni, a kormány és a köztársasági elnök között ugyanis van egy kis feszültség: a kormány gyorsabban szeretne reformálni, mint az elnök, és ez a vita időnként nyilvánosságra is kerül.
6. Végezetül, a francia polgárok jó része bizalmatlan az Európai Unióval szemben. 52% mondja azt például, hogy Franciaországnak nem jó az, hogy az unióhoz tatozik. Magyarul a csörtét értelmezhetjük úgy is, mint egy gesztust a bal- és a jobboldal azon szavazóinak, akik EU-ellenesek, és a francia gazdasági problémák forrását Európában, és nem Franciaországban látják.
7. Nyilván lesz valamiféle megegyezés Brüsszel is Párizs között, hiszen egyik fél sem akar arcvesztés nélkül kijönni a vitából (a Bizottságnak keménynek kell lennie, mert különben mi értelme van a szabályoknak, Párizs viszont demonstrálni akarja hazafelé, hogy elért valamit a “csúnya eurokratákkal” szemben). A végén, kis túlzással, mindenki jól jár.
A forgatókönyvet mi, magyarok, elég jól ismerjük.
A francia kormány döntése nem arról szól, hogy maga az uniós szabályrendszer jó-e, mint szakpolitika. A francia kormány azt mérlegelte, hogy belpolitikai értelemben segít-e neki, ha kicsit szembemegy Brüsszellel. Úgy tűnik, hogy a nemzetgyűlési többség stabilizálása és egy kis baloldali erődemonstráció szempontjából kifejezetten előnyös a Brüsszellel való “szabadságharc”. A magyar példából tudjuk, hogy a támadások és szankciók gyakran maguk is erősítik a kormányzati retorika hitelességét egyes választói csoportok előtt. Erre a francia kormány is számíthat. Ráadásul a francia esetben – egyelőre legalábbis – piaci szankcióktól sem kell tartani.
(Párt)politikai értelemben tehát kicsi a csörte kockázata. Nem véletlenül vállalta be a Valls-kabinet.