Egyre több támadás éri Jean-Marc Ayrault miniszterelnököt, mivel nem tartják elég önállónak, a miniszterek gyakran hangoztatnak kellemetlen magánvéleményeket, és a szocialista frakció állítólag nem elég fegyelmezett. Érne a miniszterelnök-csere?
Viták
Miután nagy nehezen sikerült elérni, hogy ne kelljenek jobboldali szavazatok a fiskális paktum ratifikálásához, megérkezett Vincent Peillon oktatási miniszter, és jelezte, hogy vitát szeretne a marihuána legalizálásáról. Közben a szocialista frakció tagjai hangosan verik a tamtamot, láthatóan és egyértelműen vitázva a kormánnyal számos ügyben (ide sorolható a 3%-os hiánycél, melyet még Claude Bartolone, a Nemzetgyűlés elnöke is megkérdőjelezett, vagy akár a mesterséges megtermékenyítés megnyitása a majdani meleg házaspárok számára).
Normális
Egy gazdasági értelemben válságos időszakban, illetve egy olyan helyzetben, amikor az elnök deklaráltan nem akar pártvezérként fellépni, teljesen normális, hogy a házon belüli viták a miniszterelnök személye és munkája körül csapódnak ki. A miniszterelnök az, akinek keményen kell fognia a gyeplőt, ő az, akinek kézben kell tartania a frakciót és a kormány tagjait, akinek át kell ütnie előterjesztéseket, majd vállalni értük a felelősséget a Nemzetgyűlés és a közvélemény előtt. Ő az, akinek a kellemetlen kiszólásokat és beszólásokat kommentálnia, szükség esetén pedig szankcionálnia kell. Egészen egyszerűen lehetetlen, hogy a miniszterelnök munkájával kapcsolatban ne szólaljanak meg elégedetlenkedő hangok.
Ayrault: “elhasználódós” munkát vállalt (Europ1e.fr)
Valójában ez a miniszterelnök feladata, funkciója, ez létének a politikai értelme: védeni az elnök tekintélyét attól, hogy a napi ügyekben, a napi iszapbírózásokban elhasználódjon. Ezért Ayrault miniszterelnöknek egy kritikát érdemes alaposan szem előtt tartania: ha tényleg nem lesz képes önálló profilt építeni magának, ha az emberek nem hiszik el, hogy a köztársasági elnök nélkül is autonóm szereplő, akkor nem tudja majd elégséges mértékben védeni az elnök tekintélyét, és nem tölti be a szerepét.
Csere majd
A francia rendszerben a miniszterelnök elvileg bármikor visszahívható, azaz az elnök bármikor új fejezetet nyithat, ha a kormány(fő) túlságosan elhasználódott. Érdekesség, hogy a felmentés lehetősége nincsen benne az alkotmányban, viszont De Gaulle óta alkotmányos hagyomány (!) a miniszterelnök-váltás joga: ma már senki nem vonja kétségbe, hogy az elnök kedve szerint nevezhet ki és meneszthet miniszterelnököket és minisztereket (a legenda szerint De Gaulle még úgy oldotta meg ezt az alkotmányos “hiányosságot”, hogy minden kinevezettjével rögtön aláíratott egy dátumozatlan lemondást is…). Összességében tehát ha Ayrault “ledarálódik” a napi kormányzásban, vagy szükség lesz “dinamizálására”, “új stílusra” stb., akkor Hollande el fogja bocsájtani, és jön majd helyette más. A kérdés csak az, hogy Hollande mikor látja úgy, hogy Ayrault kellőképpen “ledarálódott” – a hírek szerint egyelőre teljes a bizalom.
 |
|
Édith Cresson egy évig sem volt miniszterelnök 92-93-ban (lefigaro.fr) |
A miniszterelnökök sorsában, így a mostani vitákban sincs semmi meglepő, ez a francia rendszer logikája. A legtöbb elnök 2-3 miniszterelnököt is elfogyaszt egy mandátum alatt. Extrém példa, de Mitterrand estenként 11-12 hónaponként cserélte a miniszterelnököket (1991 és 1993 között). Sarkozy a kivétel: ő 5 évig nem tudta kirúgni Fillont miniszterelnököt, mivel Sarkozy elnökként is belefolyt a napi kormányzásba – jutalma az lett, hogy maga használódott el a miniszterelnök helyett. Mivel pedig Fillon népszerűbb volt nála, Sarkozy nem tehette meg, hogy megszabadul potenciális riválisától.