Amikor Ségolène Royal felszólalt a Szocialista Párt októberi kongresszusán, megindult a találgatás, hogy mi lesz vele, visszatér-e a nagypolitikába, és ha igen, számít-e még egyáltalán. Hollande elnök volt élettársaként Royal ugyanis nincsen könnyű helyzetben, mint ahogy kétszeresen elvert – sőt, kétszeresen nagyon elvert – elnökjelöltként sincs.
Royal október végén beszédet mondott a szocialisták kongresszusán, ahol a híradások szerint jó szokásához híven megosztotta a híveket. Aztán interjút adott a Le Monde-nak, melyben üzengetett Hollande elnöknek egy kicsit, és belebegtette, hogy szeretne még hasznos lenni az ország számára.
 |
| A NO híres címlapja (innen) |
Bár Royal a szocialisták egyik legjobb aránnyal megválasztott régióelnöke, korántsem az a politikai szupersztár, aki volt 2005-2007 környékén. Hol van már az az idő, amikor Royal annyira népszerű volt, hogy a Nouvel Obs címlapra rakhatta azzal, hogy “mi lenne, ha ő lenne a szocialisták 2007-es jelöltje”? A Royal-nimbusz mára megkopott. Egyrészt másokat is választottak meg jó eredményekkel, másrészt azóta a szocialisták nagyjából minden választáson taroltak. Harmadrészt meg nem elég, hogy 2007-ben Royal veszített Sarkozy-vel szemben, a 2012-es választásra készülő előválasztáson is nagyon csúnyán elverték (ugye emlékszünk még arra a pillanatra, amikor 2011 őszén könnyek között volt kénytelen tudomásul venni, hogy az előválasztáson mindössze 7%-ot szerzett?). Royal politikai mélyrepülését valószínűleg a nyári nemzetgyűlési választás tetőzte be, amikor a körzetében, ahova ejtőernyőztették, nemcsak hogy elindult vele szemben egy független ex-szocialista, hanem még az elnök jelenlegi barátnője is belérúgott egyet az elhíresült tweetjével. Aztán a független ex-szocialista nyert, Royal pedig mehetett haza oda, ahonnan jött. Az érdekelt maga is megalázónak találta a helyzetet, nem véletlenül. Ráadásul nagyot esett: nyílt titok volt, hogy ha megnyerte volna a körzetet, beülhetett volna a Nemzetgyűlés elnökének a székébe.
Royal tehát minden szempontból meggyengült 2007 óta, és bár úgy tűnt, hogy a mögötte lévő erős mozgalmat sikerül átmentenie a Désirs d’Avenir nevű egyesületbe, a lendület ott is elfogyott. A Szocialista Párt 2007-es sztárjának karrierje mára olyan fázisba lépett, amikor vagy ismét építkezni kell, vagy vége a játéknak. Persze sok függ attól, hogy Royal kap-e esetleg feladatot az új adminisztrációban, és mi az a bizonyos “hallgatólagos megegyezés” közte és Hollande között.
Ám még egy komolyabb feladat sem jelent feltétlenül igazi politikai feltámadást, gondoljunk csak Laurent Fabius-re vagy Lionel Jospinre – ők is a hattyúdalukat játszák, ha magas polcon is. Látva azokat a stratégiai problémákat, amelyekkel Royal hosszú idők óta küzd, a jelek az ő esetében sem az “igazi” feltámadás felé mutatnak.