Visszaállítja a határellenőrzést Franciaország

Franciaország határellenőrzést vezet be megközelítőleg egy hónapra az ENSZ klímakonferenciája miatt, amelyet november 30. és december 11. között rendeznek meg Párizsban – közölte pénteken Bernard Cazeneuve belügyminiszter az RMC rádióban.

A tárcavezető a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolta a döntést.

Ez egyáltalán nem jelenti  Schengen felfüggesztését, hiszen annak egyik cikkelye lehetőséget biztosít az államoknak (a határellenőrzés visszaállítására) olyan rendkívüli körülmények esetén, mint amilyen a COP21

– mondta.

A klímakonferencia megnyitójára több mint nyolcvan állam- és kormányfő – köztük az amerikai és a kínai elnök -, valamint 160 külföldi delegáció hivatalos Párizsba.

Bernard Cazeneuve
Bernard Cazeneuve (Forrás: Le Figaro)

A miniszter elutasította azt a feltételezést, hogy a migrációs válságnak köze lenne a határellenőrzés ideiglenes visszaállításához.

Amit átjárhatatlanná kell tenni, vagy legalábbis jobban ellenőrizni, azok az Európai Unió külső határai

– hangsúlyozta.

Ha nem vagyunk képesek ellenőrizni, nem fogjuk tudni tartósan befogadni azokat, akiket megillet a menekültstátus Európában, és hamarosan nem leszünk képesek fenntartani a szabad áramlást (a schengeni övezeten) belül

– tette hozzá.

A schengeni övezeten belüli ideiglenes határellenőrzés visszaállítására egy országnak a közrend és a belbiztonság súlyos fenyegetettsége esetén fél évre, vagy váratlan esemény esetén maximum öt napra van lehetősége, a többi tagállammal lefolytatott egyeztetést követően. Az intézkedést eddig évente kétszer-háromszor léptették életbe. 2011-ben például, a G20-as csoport cannes-i csúcstalálkozójakor Franciaország, tavalyelőtt pedig, a labdarúgó Európa-bajnokság idejére Lengyelország állította vissza a határellenőrzést.

(MTI)


Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!

 

Kommentek

Kommentek