A francia kormányfő a “hiperterroizmus” korszakáról beszélt

Új hidegháború kezdődött, és ezért a Nyugatot terheli a felelősség – hangoztatta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szombaton az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). Manuel Valls francia miniszterelnök szerint elkezdődött a “hiperterrorizmus” korszaka, és újabb “nagyszabású terrortámadásokkal” kell számolni.

Az orosz kormányfő kiemelte, a NATO tevékenységét szemlélve néha úgy érzi, hogy nem is 2016-ban, hanem 1962-ben él. Hozzátette, hogy hazájának az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatai is megromlottak, az EU szomszédsági politikája megbukott, hiszen az volt a célja, hogy békés, baráti országok vegyék körül, a valóság pedig az, hogy válságok övezete húzódik az EU külső határai mentén.

Példaként említette, hogy Ukrajnában “polgárháború pusztít”, és a kijevi vezetés nem tartja be a válságkezelésről szóló minszki megállapodást. Kijevnek nincs szándékában és nem is áll érdekében az ukrajnai helyzet javítása – mondta orosz miniszterelnök. Hozzátette, hogy az ukrán válság miatt Oroszország ellen bevezetett uniós szankciók “nem vezetnek sehová”.

A szíriai helyzetről szólva kiemelte, hogy a Közel-Kelet egészét megrengető katasztrófa lenne, ha nemzetiségi és vallási választóvonalak mentén szétszakadna az ország. Ezért Szíria egységét meg kell őrizni, a válság kezelésében pedig “nem szabad fenyegetni szárazföldi csapatok bevetésével” – utalt a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató orosz kormányfő az Aszad-rendszer megdöntésére törekvő Szúd-Arábia minapi bejelentésére.

Fenyegetések helyett párbeszédre van szükség a szíriai kormány és az ellenzék között, és Oroszország ebben kész az együttműködésre, éppen úgy, mint a terrorizmus elleni küzdelemben. A Nyugat magatartása azonban “nevetséges”, és az Iszlám Állam terrorszervezet hálás lehet a Nyugatnak, amiért aláássa a terror elleni összefogást – mondta Dmitrij Medvegyev.

Hangsúlyozta, hogy a helyzet rendezésének másik kulcseleme a katonai dialógus Oroszország és a Nyugat között. Orosz és amerikai katonai vezetőknek rendszeresen egyeztetniük kell egymással – emelte ki.
Az orosz kormányfő a nemzetközi menekültválságról azt mondta, hogy a Nyugat politikája miatt kialakult globális instabilitás hatására “migrációs összeomlás” fenyeget. Kifejtette, hogy “hatalmas népvándorlás” kezdődött, amelynek során bűnözők és terroristák ezrei áramlanak Európába, magukat menekültnek álcázva, azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák az európai kultúrát. Vannak köztük “semmittevők” is, akik szintén menekültnek mondják magukat, pedig csak jobb életet akarnak – tette hozzá.

Az orosz politikus hangoztatta: reméli, nem lesz szükség egy “harmadik globális megrázkódtatásra” ahhoz, hogy a Nyugat felismerje az együttműködés fontosságát.

A beszéd után a hallgatóság kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy a Nyugat előtt két út áll: a közös érdekeken, mindenekelőtt a terrorizmus elleni fellépésen alapuló együttműködés Oroszországgal és a közös béketeremtés a Közel-Keleten vagy az állandó és térségiből globálissá szélesedő konfliktus.

Dmitrij Medvegyev előtt Manuel Valls francia miniszterelnök mondott beszédet a konferencián, aki hangsúlyozta, hogy Párizs tiszteletben tartja Oroszország érdekeit és tudja, hogy az iszlamista terror közös ellenség. Ugyanakkor a béketeremtés előfeltétele a civil lakosság bombázásának leállítása – tette hozzá.

Kiemelte, hogy elkezdődött a “hiperterrorizmus” korszaka, és újabb “nagyszabású terrortámadásokkal” kell számolni. A veszély elhárításához összefogásra és fegyveres harcra van szükség ott, ahol a terroristák megszervezik magukat, így Szíriában és Líbiában, a nyugati társadalmakban pedig fel kell tartóztatni és vissza kell fordítani a fiatalok radikalizálódásának folyamatát.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beszédében élesen bírálta Oroszországot, de együttműködést is ajánlott. Kifejtette, hogy Moszkva nukleáris csapásmérő erejét fitogtatva szomszédsága megfélemlítésére és Európa stabilitásának gyengítésére törekszik, de számolnia kell azzal, hogy a folyamatos leszerelés ellenére a NATO elrettentő erejének továbbra is része a “nukleáris komponens”. Hozzátette, hogy a NATO a “védekezés és párbeszéd” kettős stratégiáját követi, és bizalomépítő lépésként valamennyi hadgyakorlatáról előre közöl adatokat a honlapján. Egyben bíztatónak nevezte megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel megállapodtak abban, hogy megvizsgálják a NATO-Oroszország Tanács összehívásának lehetőségét.

(MTI)


Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel az oldalsávban a Francia Politika-blog hírlevelére, fűzd be az RSS-hírfolyamot az olvasódba és lájkolj a Facebookon is, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kommentek

Kommentek