Georges Pompidou embere, sokszoros képviselő és miniszter, kétszeres miniszterelnök (1974-1976, 1986-1988), neo-gaulle-ista pártvezető, párizsi főpolgármester (1977-1995) és végül köztársasági elnök (1995-2007): felsorolni is nehéz, hogy milyen pozíciókat töltött be az elmúlt négy évtizedben a csütörtökön hosszú betegeskedés után elhunyt Jacques Chirac. Egy dolog biztos, a neve összeforrt az ötödik köztársaságéval, hiszen soha senki nem töltött ennyi időt (16 évet) a hatalom csúcsain elnökként és miniszterelnökként e köztársaság történetében, még az alapító Charles de Gaulle (11 év), és az elnöki rekorder François Mitterrand (14 év) sem.
Ezekben az órákban nem csak jelentőségét és pályája hosszát emelik ki a visszaemlékezők. Úgy emlékeznek rá, mint akinek a politikai sikerei mögött ott áll vonzó és könnyen szerethető személyisége, az, hogy mindig mindenkihez volt egy kedves szava, vállveregetése és mosolya. Az egykori agrárminiszter és corrèze-i képviselő a vidék Franciaországával éppúgy megtalálta a hangot, mint a párizsiakkal, akiknek 18 esztendőn át volt főpolgármestere. Vonzó és barátságos személyisége ellenére is 25 évig tartott a menetelése az Elysée-palota felé. Személyes ambíciója és politikai kíméletlensége ugyanis éppen annyira látszódott, mint barátságossága. Nem véletlenül nyerte el a „buldózer” becenevet a pályája elején. Pontosan lehetett tudni, hova készül és mi akar lenni. Sőt, sokszor csak az látszódott (1981-ben és 1988-ban még elveszítette az elnökválasztást, csak harmadik nekifutásra tudta megnyerni).”
A cikkem folytatása a 24.hu oldalán található. Az olvasáshoz kattints ide!
(Kiemelt kép: Jacques Chirac hivatalos elnöki portréjának részlete.)
