Gazdasági kockázatok, háborús bizonytalanságok és turbulens belpolitika: minden lesz idén Franciaországban. Összeszedtem, hogy mire számíthatnak a franciák 2023-ban.
2023 gazdasági kilátásai
Jelenleg az infláció 5.9%, ami ha francia viszonylatban magas is, de nem katasztrofálisan. Tartja magát a munkanélküliség is, amely jelenleg 7,3%-on áll (és éppen most szabályozzák újra a munkanélküli segélyezési rendszert, szigorítva a feltételeket arra az esetre, ha még tovább csökkenne ez a ráta). Jó eséllyel elképzelhető azonban, hogy ennek nem most lesz itt az ideje, a további gazdasági kilátások ugyanis bizonytalanok. A recessziótól az egy százalék körüli növekedésig terjednek a 2023-ra vonatkozó előrejelzések, és a jobb adatokban politikailag leginkább érdekelt kormányzat tűnik a leginkább optimistának.
Ami az energiapiacot illeti, az enyhe tél egyelőre visszafogja az energiafogyasztást, illetve sikerült némi eredményt elérni a spórolás terén. Úgy tűnik, hogy emiatt a francia gazdaságra leselkedő akut energiahiány, amelyről az év végén annyi szó esett, egyelőre elmarad. Ez azt jelenti az általam látott értelmezések szerint, hogy egy-két héten belül, tehát rövid távon nem kell tartani a jó előre beharangozott szakaszos kikapcsolásoktól. Aztán meglátjuk, hogy alakul a tél.
Az energiainflációról is érdemes két szót ejteni. A kormányzat szabályozási eszközökkel belenyúl a lakossági energiaárakba. Az ársapka azonban nem abszolút, az energiaárak emelkedését 2023 elején limitálták, maximum 15%-ban (az inflációban ez meglátszódhat, ezzel együtt a kormányzati terv az, hogy az infláció idén év végére 4% körül lesz, 2024-ben pedig visszacsúszik 2%-ra).
Tehát még egyszer: nem kizárt, hogy rossz forgatókönyvek megvalósulása esetén Franciaország 2023-ban recesszióba süllyedjen, de a szereplők jelenleg inkább optimistább számokkal dolgoznak. Nyilván sok függ a nemzetközi környezettől, a globális ellátási láncok egészségi állapotától, az európai gazdaság általános állapotától, a háború hatásaitól – és hát ezekben a kérdésekben legalább akkora a bizonytalanság, mint a szigorúan Franciaországra vonatkozó előrejelzésekben.
Nyugdíjreform, migráció: parlamenti nagyüzem
Miközben a franciákat érthető okokból a megélhetés és az életszínvonal dolga izgatja most a leginkább, biztosnak látszik, hogy Emmanuel Macron kormányzata 2023-ban kísérletet tesz majd arra, hogy érdemi intézkedéseket fogadtasson el a parlamenttel, nemzetgyűlési abszolút többség hiányában is.
Az első ilyen próbálkozás a nyugdíjreform lesz, amely a macroni “a többet kell dolgoznunk” mondás értelmében valósul meg, ha megvalósul. 64-65 év körüli korhatár-emelésre és/vagy szolgálati idő hosszabbításra, a speciális rezsimek eltörlésére lehet elméletben számítani, bár jelenleg egy olyan komplex egyeztetési folyamat zajlik, és a miniszterelnök is annyi ajtót hagy nyitva, hogy a részletekkel inkább várjuk meg a január 10-i hivatalos bejelentést.
Egy dolog azonban biztos: ha sikerül a nyugdíjreformhoz többséget gründolni, akkor az elsősorban a republikánusok szavazataival képzelhető el, ha pedig nem sikerül, akkor esetleg jöhet egy (tb-törvényhez kötött) 49-3, ami minden bizonnyal felpörgeti majd a társadalmi tiltakozást, amely amúgy is erőteljesnek ígérkezik. Már most, januárban jönnek tüntetések (például január 21-én), és nincs okunk feltételezni, hogy az utca aktív működése nélkül ez a reform végigvihető lenne. Szóval lesznek nagy, komoly, jelentős tiltakozások a következő hónapokban Párizs utcáin.
A parlamenti munka során érdemes lesz még megkülönböztetett figyelemmel kísérni az újabb migrációs törvényjavaslatot, amely egyszerre ígér dolgokat a baloldalnak (tartózkodási jogcím a hiányszakmákban dolgozóknak) és a jobboldalnak (kiutasítások felpörgetése). A célközönség azonban inkább a parlamenti jobboldal, ahogy Gérald Darmanin belügyminiszter ezt világossá is tette, amikor egyenesen azt mondta, hogy amit a republikánusok csak akarnak e téren, az most benne van a tervezetben.
Idén eldől, munkaképes-e a Nemzetgyűlés
Ebből az következik, hogy az immáron Éric Ciotti által vezetett republikánusok súlya megnőhet a következő hetekben, illetve drága árat kérhetnek az esetleges együttműködésért (amit várhatóan úgy tálalnak majd, mintha ellenzékből is kormányoznának). Ez persze a belső útkeresésüket nem teszi majd könnyebbé, hiszen a Macron-párthoz való viszony igen komoly törésvonalképző kérdésnek számít a republikánusoknál (csak arra a szimbolikus esetre emlékezzünk itt, hogy Nicolas Sarkozy azért távolodott el egykori pártjától, mert ő az együttműködés híve). Ezt is érdemes lesz figyelni.
Mint ahogy azt is, hogy a nagy ambíciókkal beharangozott kormányzati tervek át tudnak-e menni a Nemzetgyűlésen, ahol végső soron a dolgok eldőlnek. Macron elnök – lévén 2027-ben nem indulhat újra – már a történelemkönyveknek dolgozik (dolgozna), de ha nincs parlamenti ereje, akkor elég korlátos, amit elérhet. Így ha a sok vita, tiltakozás ellenére sem sikerül effektíve jogszabályokat, törvényeket produkálni, akkor nyártól tényleg napirendre kerülhet az új választás kérdése. Meg a mindenféle 2027-re és 2032-re vonatkozó spekulációk, agyalások, amelyek természetesen a teljes francia politikai elitet mozgatják, már most, 2023-ban is…
2023? Valójában 2027!
És akkor ezzel el is jutottunk a lényegi megállapításhoz: 2023 egy olyan év lesz, amely része a 2027-es nagy helyezkedésnek. A politikai szereplők, ha tetszik, ha nem, ebben a keretben gondolkodnak. Nagy viták, nagy politikai helyzetek jönnek: ki hogy pozicionálja magát? Kiemelkedik-e valaki, akit eddig nem tekintettek elnökségre alkalmasnak, de innentől már igen? Hibázik-e valaki, akit eddig elnökségre alkalmasnak gondoltak, de innentől kevésbé? És ha már parlament, meg 2027: mit csinál, hibázik, vagy tartja a stratégiáját a frakcióvezető Marine Le Pen, aki eleddig surranópályán, de rendkívül hatékonyan építkezik a következő elnöki voksolásra készülve? Ezeket a kérdéseket végig tartsuk a fejünkben, a viták, a parlamenti csaták, de akár még az ősszel esedékes szenátori választás értelmezése során is.
