Bruno Retailleau-t pártszavazáson emelték pajzsra a Republikánus Párt (LR) tagjai, ezzel hivatalosan is ő lett a mérsékelt jobboldali párt jelöltje. A dilemma csak az, hogy nincs ezzel a szándékával egyedül, s nem lehet tudni, pontosan mekkora a mozgástere. Ráadásul a legnagyobb ellenfél (az RN) éppen ennek a forgatókönyvnek szurkol.
1.
A republikánusok tagságának három kérdést tettek fel: akarnak-e párton belüli előválasztást, akarnak-e nyitott előválasztást, illetve akarják-e a pártelnököt elnökjelöltnek? A tagok többsége az utóbbi opciót választotta. Ez abból a szempontból sem meglepő, hogy az első két kérdés megosztotta az előválasztások híveit, ezzel a volt belügyminiszter megteremtette a belső legitimációját a párton belüli ellenfelei kárára. Ettől függetlenül párton belül továbbra is vannak viták, és ezekről hallani is fogunk. Ami biztos: a pártelnök most megteremtette magának a legitimitást, hogy a párt erőforrásait a saját céljai szolgálatába állítsa.
2.
Egyáltalán nem tudjuk, hogy a pártelnök feltétlenül jelölt marad-e, vagy azon gondolkodik, hogy egy kampánnyal pozíciót építsen, és hátországot teremtsen magának a nála jóval esélyesebbbek tűnő Édouard Philippe volt kormányfő mögött. Lefordítom: arról lehet-e szó, hogy a pártelnök most annak az alapját kívánja megteremteni, hogy kérhessen valami nagyon fontosat Philippe-től? Azért fontos ezen gondolkodni, mert valójában nem tudjuk – és nem is tudjuk még értelmezni –, hogy a pártos felhatalmazás milyen mozgástérrel jár, és hogy van-e olyan fal, amelybe a jelölt beleütközhet.
3.
Ahogy a baloldalon, a jobboldalon is alakul (egyelőre legalábbis!) a „vad előválasztás” forgatókönyve, vagyis egy olyan verseny, ahol potenciálisan az elnökválasztás első fordulója dönti el, ki az, aki talpon maradhat. Ez a forgatókönyv néha bejön, mint 1995-ben Jacques Chirac és Édouard Balladur között – ekkor Chirac jött ki győztesen a csatából. De van, amikor hatalmas arcra esés a vége: például 2002-ben, amikor a baloldali szavazatok megoszlása ahhoz vezetett, hogy a hivatalban lévő kormányfő, Lionel Jospin kiesett az első fordulóban, miközben a Nemzeti Front akkori elnöke, Jean-Marie Le Pen bejutott a második körbe, lehetővé téve Chirac elnök 82 százalékos újraválasztási győzelmét.
4.
Az RN, vagyis Marine Le Pen és Jordan Bardella annak szurkol, hogy a „vad előválasztás” forgatókönyve valósuljon me ténylegesen is. Ennek az oka nagyon egyszerű: így megoszlanak a szavazatok, és a Nemzeti Tömörülés (RN) jelöltjének nagyobb esélye van arra, hogy a második fordulóba úgy jusson, hogy egy nála jóval gyengébb támogatottsággal bíró jelölttel találja magát szemben.
5.
Nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldalon is ilyesmi (most!) a helyzet, ahol szintén érik egy hasonló megosztottság: ott a radikális baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon szurkol annak, hogy a második fordulóban találhassa magát annak köszönhetően, hogy a többiek megosztottak…
(Kép forrása: EPP / Wikimedia Commons, itt)
