Az embert mindig jó érzéssel tölti el, ha úgy rendesen beletrafál valamibe. Úgy tűnik, utolsó 2012-es bejegyzésemmel éppen jó helyre céloztam.
Kérj, és megadatik?
Ebben a bizonyos cikkben amellett érveltem, hogy mind a szocialista kormányoldal, mint az ellenzéki UMP előtt ugyanaz a kihívás áll: valamiféle hihető és szerethető jövőképet kellene felmutatniuk az országnak. Jogos elégedettséggel olvastam tehát a napokban két nyilatkozatot, amelyek azt mutatják, hogy mintha az említett politikai erők is sikeresen eljutottak volna eddig a gondolatig.
Az ellenzéki oldalon Jean-François Copé egyik újévi nyilatkozatában azt kérte számon az elnökön, hogy miért nem rajzol fel valamilyen célt Franciaország számára. A dolog persze foghíjas annyiban, hogy Copé saját pártjának is jövőbeni feladatként tűzte ki, hogy ennek a nem létező kormányzati célrendszernek legyen ellenzéki alternatívája, de legalább felismerte, hogy ez a francia politikai elit egyik nagy gondja.
Úgy tűnik, Copé úr nincs egyedül a felfedezéssel: az idei első kormányülés után maga Jean-Marc Ayrault miniszterelnök beszélt arról, hogy 2103-ban “újra ki kell találni a francia modellt“, ami franciaországi viszonylatban körülbelül annyit jelenthet, hogy “át kell alakítanunk a már nem működő dolgainkat úgy, hogy rendesen működjenek, és közben még az eszméinknek is megfeleljenek”. Amennyire örvendetes a fenti miniszterelnöki nyilatkozat, annyira sajnálatos egyébként, hogy a szocialisták tízévi ellenzékiség után is még mindig a kitalálás fázisában tartanak…
Nem eszik olyan forrón…
Nem akarom az efféle nyilatkozatokat túlértékelni. Ezek azok, amik, és nem többek: bizonyítékok, hogy a szereplők legalább részben felismerték, hogy mi a probléma. Ugyanakkor az efféle nyilatkozatok semmilyen önmagukon túlmutató jelentőséggel nem bírnak, hiszen arra semmiféle értékelhető választ nem adnak, hogy akkor pontosan mi is a megoldás.
Politikai tanácsadóként általában vehemensen szoktam érvelni a “kell tenni”-típusú nyilatkozatok ellen, éppen a fentiek miatt: egy politikus ugyanis ne csak beszéljen arról, hogy mit kell(ene) tenni, kitalálni, végiggondolni megalkotni, és így tovább – hanem mintegy mellékesen tegye is meg mindazt, ami hatalmában áll, és ha már konkrétabbat, részletesebbet is tud mondani, akkor van miről beszélni.
Ugyanakkor előfordul a politikában, hogy maga a beszéd is felér a cselekvéssel. Egy olyan országban, ahol Nicolas Sarkozy óta senki nem volt képes érthető és szerethető jövőképet felrajzolni, tulajdonképpen már az is valami, ha a szereplők elkezdik megérteni, hogy az adókulcsok átméretezése még nem önmagában jövőkép-prezentálás. Kíváncsian várhatjuk tehát, hogy a nagy felfedezéseket követik-e a kis konkrétumok 2013-ban. Merthogy az eb általában a konkrétumok körül vagyon elhantolva.