163. A hallgatás ára

Hollande elnök népszerűsége soha, de tényleg soha nem látott mélységekben, egészen pontosan 15%-on áll. Vajon innen csak feljebb lehet menni, vagy van még lejjebb is? A francia közélet elmúlt napokban megfigyelhető radikalizálódása az utóbbi lehetőséget is nyitva hagyja. Vagyis Hollande valószínűleg nem maradhat már csendben sokáig.

Mondhatnánk, hogy minden Bretagne-ban kedődött, vagy az elnök hétfői kifügyülésével. De ez valószínűleg nem lenne igaz. Minden akkor kezdődött, amikor a jelelnegi kormány elfelejtette rendesen elmondani, hogy mit miért csinál, illetve megpróbálta elmagyarázni, hogy amit csinál, az nem az, ami csinál (nem szociáldemokraták vagyunk, nem szorítunk meg, nem emelünk adót stb.). Ha feltételezzük, hogy a francia nép nem hülye (és miért lenne az?), akkor azt is feltételeznünk kell, hogy a franciákat jobban zavarja a látványos őszintetlenség, mint az, hogy költségvetési okokból megemelkedett ez vagy az az adó (Franciaország ugyanis az a hely, ahol az adózáshoz még mindig kötődik valamiféle állampolgári ethosz).

Hollande ugyanis semmi meglepőt vagy furcsát nem csinál. Egy nagyon klasszikus kormányzati ciklust próbál végigvinni, ami úgy néz ki, hogy az egyszeri politikus az elején megszorít, “rendet tesz”, reformál (legalábbis kísérletet tesz rá), a végén pedig a lehetőségekhez mérten kiengedi a gyeplőt.

Ha valóban ez a terv (mondjuk víziónak azért nem nevezném), akkor érthető, hogy Hollande miért nem akarja most kirúgni a miniszterelnököt és miért nem akar most kormányátalakítást: korai lenne, a személyek lecserélése pedig nem változtatná meg a politikát.

Teljesen érthetetlen viszont, hogy ezt miért nem lehet így elmondani a franciáknak. Miért nem lehet kiállni és elmondani, hogy mit miért csinálunk, mivel mi a célunk, és hogy fog kinézni ez a ciklus 2017-ig bezárólag? Miért nem lehet felrajzolni a perspektívát?

De Gaulle tábornok 1958-ban maga is egy nagy megszorító csomaggal indította az elnökségét. Kiállt, elmondta, mi miért történik, és azt is elmagyarázta, minek mi lesz a vége. A franciák nem hülyék, megértették, és 1962-ben, aztán 1965-ben véleményt is mondtak róla. Mint ahogy a mostani politikáról is elmondják majd a véleményüket – és ha Hollande nem változtat a hallgatás gyáva kultúráján, ha nem töri le az őszintétlenség falait, akkor nem igazán kérdés, hogy mi lesz az a vélemény.

Kommentek

Kommentek