91. Laikus morál az iskolában (is)

François Hollande köztársasági elnök a múlt hét végén bejelentette, hogy 2013-ban létrejön egy, a laikus állammal foglalkozó külön szervezet (Observatoire national de la laïcité), melynek azzal kapcsolatban is javaslatokat kell majd tennie, hogy a köztársasági értékrend hogyan adható át az iskolákban. A kormányzat azon is gondolkozik továbbá, hogy a laikus erkölcs külön tantárgy legyen.

A terv már Jacques Chirac elnöksége alatt megszületett (2007-ben már a vonatkozó miniszterelnöki rendelet is napvilágot látott), csak akkor nem lett a szervezetből valóság, elsősorban azért, mert néhány hónappal később Sarkozy vezetésével felállt az új adminisztráció, és köztudott, hogy Sarkozy véleménye laicitás-ügyben némiképpen eltér a főáram nézeteitől.

Vincent Peillon oktatási miniszter néhány nappal később, december 11-én kiegészítette Hollande elnök bejelentését azzal, hogy a témában egy olyan dokumentumot (chartát) készítenek elő, amelyet minden iskolának megküldenek majd, és amelyet minden iskolának ki is kellene majd függesztenie. 2007-ben egyébként, a jobboldal kormányzása alatt, ilyenre is szintén volt példa, csak akkor a közszolgálatot célozták meg egy hasonló anyaggal.

Hogy mondjuk a fideszes Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatától eltérően ezek a kezdeményezések visszafogott reakciókra számíthatnak Franciaországban, annak nagyon egyszerű a magyarázata. Nicolas Sarkozy egyéni hozzáállásától függetlenül a laikus állam eszménye tényleg része a francia nemzeti egyetértésnek: alapvetően (ma már) nem jobb-, vagy baloldali téma, hanem inkább a nemzeti identitáshoz kötődő közös alap. S ha a részletekben nem is mindig értenek egyet a felek, abban semmiképpen sincs vita, hogy a laikus állam eszméje megkérdőjelezhetetlen francia alapérték. És ha már így van, akkor éppenséggel ki is lehet függeszteni egy róla szóló nyilatkozatot, hiszen ez esetben az a nyilatkozat nemcsak a kormányoldal értékeit vagy érdekeit tükrözi.

Kommentek

Kommentek