240. Orbán mellett tüntetnek a francia iszlamofóbok

Politológusi ártalom, hogy az ember a szélsőbaltól a szélsőjobbig bezárólag mindent követ, lehetőség szerint minden hírportált olvas, s gyomra befogadóképességének mértékéig minden létező hírlevélre feliratkozik. Természetesen én is áldozata vagyok ennek az ártalomnak, aminek ezúttal kifejezetten örülök. 

A ma reggeli hírlevél-eresztésbe ugyanis igen érdekes dolog is került:  a radikálisan laikus és radikálisan iszlám-ellenes Riposte-Laïque reggeli hírleveléből arról értesültem, hogy a francia szélsőjobb új hőse Orbán Viktor magyar miniszterelnök, olyannyira, hogy a radikálisok tüntetni is fognak mellette november 7-én a párizsi magyar nagykövetség épülete előtt. A tüntetést a SIEL (Souveraineté, Indépendence et Libertés) nevű, Nemzeti Front-közeli szuverenista minipárt rendezi és hozzájuk csatlakoznak az iszlamofóbok (akik egyébként nem kizárólag a szélsőjobbról verbuválódnak, bár onnan is).

Az Orbán melletti tüntetés meghívója
Az Orbán melletti tüntetés meghívója

Ahogy nézem, a meghívóban szereplő diskurzus nem idegen a hazai politikában is hallottaktól: mindenért az elitek és az Európai Unió a felelős, és csak Orbán áll ki hősiesen hazája szuverenitásáért, a magyar és európai identitásért stb. Meglátjuk mennyien lesznek – persze magyar szempontból ez az esemény már a résztvevők számától függetlenül, önmagában is érdekes.

Most egyébként akarva-akaratlanul is illusztrálva látom Török Gábor megállapítását, miszerint itthon a kormánypárti sajtó egyelőre nem nagyon látja, hogy Orbánnak “nyugaton” a radikálisok örülnek látványosan, és az ő erősödésük gyengíti a Fidesz pártcsaládját, az Európai Néppártot. Azt persze nem tudom, hogy egy ilyen minipárt tüntetése kit és mit gyengíthet, ahogy azt sem tudom előre, hogy a Nemzeti Front rászervez-e a demonstrációra, hogy erőt mutasson – de két nap múlva minden kiderül.


Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kommentek

Kommentek