Magyarország legendásan kicsi és kiszolgáltatott ország, sorsát tehát nagyban meghatározza az, hogy mi történik a külpolitikában és mit művelnek a nagyhatalmak. Mégis gyakran tűnhet úgy, mintha a magyar átlagolvasót a tényleges fontosságánál jóval kevésbé érdekelné a külpolitika. Ahogy a klasszikus mondaná: ezt most így hogy? Tényleg? (És főleg miért?)
A bulvár mint hírérték
Ha hihetünk egy-egy kertévés híradónak, vagy egy-egy bulvárlapnak, létezik a magyar belvilág (mármint hogy leszúrta, nekiment, feldarabolta, megtámadta, magára hagyta, ellopta, beszólt stb.), meg létezik a nagyvilág egy-két véresebb támadással, a megfelelő mennyiségű halottat felvonultató természeti katasztrófákkal és a hátborzongató részletekkel taglalt kriminológiai különlegességekkel.
Kiemelt hírértékkel bír továbbá minden fontos sztárfocista félredugása, a hollywoodi szépségek diétája és gyereknevelési filozófiája, illetve a politikusok magánélete. Vagyis David Cameron brit miniszterelnök akkor számíthat amolyan rendes hazai figyelemre, ha a világ azon tűnődik, most akkor tényleg berakta-e a nemi szervét annak a bizonyos disznófejnek a szájába azon a bizonyos egyetemi bulin, vagy nem.
Persze most túlzok, hiszen jó néhány jelentősebb magyar portálon lehet olvasni tisztességes külpolitikai cikkeket és elemzéseket (és itt most külön kiemelném az Index, a HVG, a 444 és a VS nem szakportál létükre esetenként igen tisztességesen megírt anyagait). Mégis, az igazán tömegesen figyelt lapokra és híradókra sokszor elképesztő tartalmatlanság és sivárság jellemző (itt szándékosan nem emelek ki senkit, jobb a békesség). Utóbbiak kísérletet sem tesznek arra, hogy a világ bonyolult összefüggéseit megpróbálják feltárni vagy bemutatni.
Merthogy erről van szó. A világ bonyolult és nehezen leírható lett. A globalizáció korában nem biztos, hogy az összefüggések azonnal látszanak, a következmények azonnal megjelennek. Az emberiség élete nem olyan egyszerű, hogy felrobbantotta -> meghalt, közéjük hajtott -> rengeteg a sérült, no meg persze -> ezt mondta az egyik, lehetőleg igen rossz arcú túlélő, akinél egy pillanatra minden kedves tévénéző szerencsésebbnek érezheti magát.
Bonyolult világ – feladat a népnevelés vagy nem?
Ami ma a világban történik, tisztességesen gyakran nem is magyarázható el egy-egy figyelemfelkeltő címmel, egy hangzatos szlogennel, egy húsz másodperces anyaggal. Egy olyan korban élünk, amikor minden nagyon összetett és minden gyorsan változik, ráadásul a régi keretekben nem is biztos, hogy értelmezhetők az új dolgok.
Hálás értelmiségi kocsmai vita, hogy az adó vagy a vevő készülékében van ilyenkor a hiba, azaz milyen “az átlagember szintje”, és kinek a dolga a “népnevelés” (ugye mindenkinek van már legalább egy ilyen tulajdonképpen nem túl elegáns beszélgetős élménye?).
Tagadhatatlan, hogy a média egy része nyilvánvalóan lemondott a népnevelésről, hiszen a népnevelés se kattintást, se nézettséget, se reklámbevételt nem hoz, mi több, inkább visz. Amit nem lehet egyszerűen elmondani, azt nem is érdemes elmondani, mert elijeszti a nézőt – s gyakran bizony a külpolitika éppen ebbe a kategóriába esik. Sokszor túl bonyolult egy távoli esemény kapcsán elmondani, hogy az nekünk miért fontos.
Ezek a médiaszereplők a maguk szempontjából teljesen racionálisan döntenek úgy, hogy beállnak a sorba, s egyszerű, a hülyének is érthető címekkel, anyagokkal, szlogenekkel szólítják meg a célközönséget, kiszolgálják az igényeket, s nem megváltoztatni próbálják őket.
A média logikája nem a népnevelés, a nagy, országos kertévéktől és bulvárlapoktól a legkevésbé sem várható, hogy a saját érdekeik ellen cselekedjenek: az ő logikájuk a hírérték, a kattintás, a nézettség. Amíg a reklámozó boldog, amíg a reklámfelület eladható, senkit nem érdekel, hogy okult-e a néző, vagy baromira ki lett szolgálva.
És a politika felelőssége?
Hogy lehet-e nagyobb, olvasottabb lapokban és nézettebb híradókban bonyolult dolgokról beszélni, hogy megkapják-e az emberek az iskolában az értelmezéshez szükséges eszközöket és megfelelő háttérismereteket, az egy az egyben a mindenkori magyar politika és kormányzat felelőssége. Hogy is értenék tömegek, milliók, hogy mi miért történik a világban, ha egyszer a magyar közoktatásban valahol a második világháború környékén véget ér a történelem, s az alapvető pénzügyi, gazdasági, állampolgári, informatikai stb. ismeretek megtanítása helyett a mindennapos testnevelés és a foci tananyaggá válása vagy nem válása a fő oktatáspolitikai problémánk?
Hogyan is várhatnánk bonyolult összefüggések és egyrészt-másrészt érvelések bemutatását és megértését, ha egyszer a magyar közoktatás nem adja meg az ehhez szükséges eszközöket? Hogyan is várhatnánk, hogy tömegeket izgasson a külpolitika, mikor a magyar közoktatás jelenlegi állapotában arra is alkalmatlan, hogy a magyar belpolitika elemzéséhez és értelmezéséhez megfelelő fogódzókat és eszközöket adjon?
Persze elfogadom, hogy egyes politikai szereplőknek (nem akarok általánosítani, csak egy kicsit) könnyebb célt érni mosópor-marketinggel, mint a szellemi középosztályosodás elősegítésével, de ne vádoljuk a sajtó és a média képviselőit olyanért, amiért elsősorban a mindenkori kormányok és parlamenti többségek a felelősek, hiszen ők irányítják az oktatást és ők határozzák meg, hogy mi az, amit a gyerekeknek mindenképpen meg kell tanulniuk.
Értelmiségi nyüszögés?
Belátom, hogy amit eddig előadtam ebben a posztban, egyszerű elitista értelmiségi nyüszögés. Az, pedig nem annak volt szánva. Inkább egy hangos felszólításnak gondolom a politikai elitünk felé: hahó! A világ bonyolult lett, egyre nehezebb elboldogulni benne, összefüggéseket feltárni és megérteni, minden szempontot figyelembe venni!
Hahó! Nem lehetne egy olyan közoktatási rendszert csinálni, ami lehetővé teszi a kölyöknek, hogy felsőfokú végzettséget szerezzen, szakmát tanuljon (lóghat a szájából a csavarkulcs, nekem mindegy), ÉS közben ne is legyen teljesen eszköztelen a bonyolult és egyre bonyolultabb világban? Hahó! Nem lehetne egy olyan oktatási rendszert csinálni, amely lehetővé teszi egyre többeknek és többeknek, hogy külső segítség nélkül is elemezni tudják a körülöttük zajló eseményeket?
Tudom, tudom, visszajutottam el ahhoz a retorikai kérdéshez, melyre a választ szintén lemondóan adjuk meg értelmiségi és nem értelmiségi kocsmai beszélgetések alkalmával…
Van remény?
Mindennek ellenére a helyzet szerintem nem reménytelen. Sehol nincs megírva, hogy egy kis és sok szempontból kiszolgáltatott ország polgárainak csak befelé kell tekinteniük.
A Francia politika-blog posztjainak olvasottságán látom, hogy ha egy-egy esemény valamilyen formában kötődik Magyarországhoz, a magyar belpolitikához, a mindennapi tapasztalatainkhoz, a mindennapi életünkhöz, akkor az embereket igenis érdekli a külpolitika. Ha a külpolitikai behelyezhető valamilyen korábbi ismeret vagy élmény mellé, akkor azonnal érdekessé és fontossá válik. Ezt bizonyítja, hogy a Charlie-merénylet és párizsi terrorista mészárlás után készült posztjaim a maguk modján viral-posztok lettek, igen sok kattintás érkezett rájuk ahhoz képest, hogy a francia politika nem magyar belpolitika, nem egyszerű, ráadásul a blog új helyre is költözött.
Egyik oldalról szomorú és fájdalmas dolog, hogy akkor nő az érdeklődés a külpolitika (jelesül a francia politika) iránt, amikor sokan halnak meg, másik oldalról viszont minden ilyen szomorú alkalom lehetőség és felelősség is egyben: a külpolitikai elemzőknek és újságíróknak ilyenkor kell képesnek lenniük arra, hogy a viszonylag bonyolult dolgokat megpróbáljanak közérthetően magyarázni, esetleg olyan tényeket és háttérismereteket is átadni, amelyeket az olvasók, nézők, hallgatók máskor, máshol is hasznosítani tudnak. Legalábbis én a magam dolgát ebben a helyzetben így látom.
A többi a magyar politika és a magyar politikusok közvetlen felelőssége. Nekik kell olyan oktatási rendszert csinálniuk, ahol a tájékozódás és az értelmezés eszközei nem a kevesek, a “jó családból” származók kiváltsága, ahol a történelem 1945 után is folytatódik, ahol nem azon megy a sírás-rívás, hogy kötelező-e a foci, és miért nem, hanem hogy a PISA-méréseken mikor törünk brutálisan előre, és mit kell ehhez tenni.
Tehát:
ha legközelebb odatévedsz egy vacak kertévés híradóra, és nem tetszik, amit látsz, ne polgártársaid szellemi színvonalát, és ne is a médiamunkásokat szidjad, ugyanis egyértelműen a kormány a hibás.
Nem az olvasók és a nézők a hülyék, ha nem érdekli őket a külpolitika meg a nagyívű összefüggések bemutatása. Elvégre honnan is tudhatnák, hogy azok a távolinak tűnő dolgok az ő mindennapi életük szempontjából is fontosak? Honnan tudhatnák, hogy ami olyan messze van, őket is érinti? A mindenkori magyar kormányok alkalmatlansága és felelőtlensége, ha nem költenek eleget (=nagyon sokat) a magyar közoktatásra, ha amit költenek, azt is rosszul költik, és ha a gyerekeink jövőjénél, meg a magyarok okulásánál körülbelül minden mást fontosabbnak tartanak.
Nyüszögés vége.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel az oldalsávban a Francia Politika-blog hírlevelére, fűzd be az RSS-hírfolyamot az olvasódba és lájkolj a Facebookon is, hogy ne maradj le az újdonságokról!