274. Tiltakozás, igen, hőbörgés, nem

Mostanában gyakran csapnak össze – zavargásig elmenve – szélsőbaloldali tüntetők a francia rendőrséggel. Elvben a Munka Törvénykönyve ellen tiltakoznak. A gyakorlatban nem értem őket. Bevallom, itt meg is áll az “elemzés”: míg szerintem a tiltakozás-tüntetés helyes és értékes állampolgári magatartás, az erőszakba torkolló tiltakozás (a továbbiakban: hőbörgés) már nem az. Valahogy úgy vagyok ezzel, ahogy De Gaulle tábornok mondotta 1968-ban, amikor az ifjúság pszeudoforradalma örvén közölte: “reform, igen, rendetlenség, nem”.

Helyes és jó dolog, ha a nép kimegy az utcára tüntetni. Joga és kötelessége, hiszen az utcai tüntetés az állampolgári részvétel egyik alapvető eszköze. De nem helyes, ha ugyanez a nép (vagy annak kisebbsége) a kimenés címén tör-zúz, zavarog, hőbörög.

Szerintem ebben az esetben teljesen mindegy, hogy a 2006-os “békés tüntetők” vagy a francia baloldali ifjúság randalírozik az utcákon, mindkettő elfogadhatatlan (arról most ne is beszéljünk, hogy hiába van rendkívüli állapot Franciaországban, rendszeres a randalírozás hetek óta, és a mostani kormányt kevésbé zavarja a rendetlenség, mint anno De Gaulle-ékat, nyilván már 2017 felé kacsintgatnak, amikor a radikálisok szavazataira is igényt tartanak majd).

Nem a hőbörgés az útja a tisztességes demokratikus működésnek. A zavargás gyakran a legitim politikai érveket is lenullázza: csókolom, csak töréssel és zúzással lehet ezt elmondani? És akkor most ettől többen értenek egyet Önökkel? Vagy ezt így hogy?

Arra vannak a választások, a népszavazások, a békés tüntetések és az összes többi legitim politikai eszköz, hogy az ember megváltoztathassa azt, ami nem tetszik. Már hallom a magyarországi ellenérveket, hogy de itt ez nem igaz, mert itt nincs demokrácia, stb. A helyzet az, hogy de igen, ez még az illiberális Magyarországra is áll. Lásd internetadó, vasárnapi boltzár. Ahol az emberek odateszik magukat, ott elérhető a változás. Személyes tapasztalatom is van erről. Kecskeméten is sikerült elérnünk, amit az emberek akartak, amikor egy nagy összefogással Megvédtük a Bányait. Vagyis ha nem tehetetlen áldozatként nézünk magunkra, akkor máris cselekvő állampolgárok vagyunk. És ez az a gondolkodásmód, ami egyedül üdvözítő, ha mondhatom így.

Amúgy politológusként nem tudok olyan választási rendszert kitalálni, amiben 2014-ben nem a Fidesz nyert volna. Így ha valakinek “nem tetszik a rendszer” és az ellenzékkel szimpatizál, akkor az első problémája az kell, hogy legyen, hogy honnan lesz még a  körülbelül egy, de inkább másfél millió szavazója. Mert akkor lesz igazán többségben, addig kisebbségben van. (És nem azért, mert a Fidesz…)

De Gaulle-ellenes plakát utal a híres megjegyzésre (forrás: Wikipedia)

Nem tudom elfogadni azt az érvet sem, hogy “hát Istenem, elfajult, mert a szegény kétségbeesett emberek már nem tudnak mást tenni”. Nincs olyan, hogy a szegény kétségbeesett emberek már nem tudnak mást tenni. Egy demokráciában (a magyar típusú illiberálisban is) mindig lehet mást tenni. Lehet közügyekkel foglalkozni. Lehet békésen tüntetni. Meg lehet győzni a szomszédot. Be lehet lépni egy pártba. Pénzt lehet adni egy pártnak, ha van miből. Lehet új pártot szervezni. Meg lehet változtatni a status quo-t. Lehet szórólapozni, aláírást gyűjteni. Lehet tisztséget vállalni, bejárni az országot, elvégezni azt az aprómunkát, ami a változáshoz kell. Nyomást is lehet gyakorolni. El lehet töröltetni a vasárnapi boltzárat, meg lehet akadályozni az internetadó bevezetését, meg lehet védeni a Bányait.

Belátom, ez munkásabb, lassabb, kisebb instant kielégülést nyújtó dolog, mint az öncélú hőbörgés. Veszélyesebb is, különösen mifelénk (bár a franciák se semmik hatalommal visszaélés terén…). Ha az ember felvállalja, amit gondol, kiteszi magát mindenféle támadásoknak, önkényeskedéseknek. Tudom. De azért ez ellen is lehet ám védekezni! Ezért érdemes erkölcsös, feddhetetlen, nyitott életet élni, például: hogy az embernek ne kelljen rettegnie, mikor kapják el a grabancát, ha véletlenül véleményt mer mondani. (Amúgy a nyugdíjasokhoz egyetlen kormány sem mer hozzányúlni, így nagyszüleink generációja – korosztályom gyakran ízetlen megjegyzéseivel és lenéző hozzáállásával szemben – valójában minden ellenzéki politika legnagyobb, legértékesebb segítsége.)

A hőbörgés mellett tehát a félelem, a bosszúállástól való félelem sem érv, hiszen egy bosszúálló hatalomnak nagyobb feldobott labda egy jó kis zavargás, mint egy jó kis szórólapozás – a zavargás ránézésre is BTK-s.

Akárhogy is, az egyetlen hatékony út az aprómunka, a személyes felelősségvállalás, ha nem mástól várjuk a megváltást, hanem mi is megtesszük a magunkét. Erőszakos hőbörgéssel nem jutott még soha senki előre (a klasszikus forradalmakat most hagyjuk, az más műsor).

Ha láttátok a Vaslady című filmet a fantasztikus Meryl Streeppel, akkor bizonyára emlékeztek arra a jelenetre, amikor azt mondja Margaret Thatchernek egy tanácsadója: ha meg akarod változtatni ezt a pártot, akkor vezesd! Ha meg akarod változtatni az országot, akkor vezesd!

Lehet utálni a néhai Thatcher asszonyt (Meryl Streepet viszont nem 🙂 ), de ez azért nagy igazság ám! Ha meg akarod változtatni a környezeted, a politikát, a szabályokat, akkor tegyél valami konstruktívat! Lépjél!

Építő cselekvés, konstruktív állampolgári hozzáállás, igen. Destruktív hőbörgés, nem.

Ha meg nem teszed a konstruktívat, akkor ne panaszkodj.

Kommentek

Kommentek