A jobboldali pártszakadás után elégedetten dőlhet hátra Macron

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak (LR) kettészakadása után Emmanuel Macron köztársasági elnök uralja a politikai teret Franciaországban – mondta Soós Eszter Petronella Franciaország szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ugyanakkor nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldalon is fragmentálódik a francia belpolitika, ami Macron számára egy álomforgatókönyv, ugyanis úgy tudja bemutatni magát, mint az egyetlen kormányképes erő – közölte a kutató.

Felidézte, hogy az LR a Macront támogatók és a Macron ellenesek mentén szakadt kettő és a párt kizárta a soraiból Edouard Philippe kormányfőt és több kormánytagot.

Ez a helyzet megfelel Macron taktikájának, amelynek lényege, hogy csipeget egy kicsit jobbról és balról is. A mostani jobboldali pártszakadás pedig ideológiai kihívást is jelent az LR számára egyrészt a szuverenista jobboldali Nemzeti Front és a baloldal irányából is – tette hozzá.
Mindez egy átmeneti korszakot jelent Franciaországban; az a kérdés, hogy Macron miként tudja stabilizálni a helyzetet – mondta Soós Eszter Petronella.

(Szöveg: MTI)

Comments

comments