Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes?

Miért mutatkozik együtt oly sokszor Nicolas Sarkozy és Emmanuel Macron? Augusztus 15-én egy háborús partraszállási megemlékezésen jelentek meg együtt, és ez nagy visszhangot keltett. A téma nagyon érdekli a francia sajtót. Sarkozy ugyanis még mindig a jobboldal legnagyobb tekintéllyel bíró figurája. Eközben Macron sikeresen szólította meg a jobboldali bázis egy jelentős részét.

Miért jó Sarkozy számára, ha együtt mutatkozik Macronnal?

Lépjünk át gyorsan két érven! Az egyik, hogy 1.) Sarkozy szívjóságból és őszinte támogatása okán áll ott Macron mellett. A másik, hogy 2.) a volt elnök számára Macron kegyelmi jogköre az érdekes, és ezért ápol jó kapcsolatot az utódjával.

A személyes szimpátia, a rendszeres találkozás közismert dolog. Sarkozy 2017-ben egyenesen azt mondta vicceskedve Emmanuel Macronról, hogy “Macron én vagyok, csak jobb kiadásban”. És persze, Sarkozy okos ember, akár az elnöki kegyelem előkészítése is része lehet a védekezési stratégiájának, melyet több büntetőügyben is terveznie kell.

Ugyanakkor azt hiszem, itt többről van szó. Elképzelhető, akár a fentiek mellett is, hogy 3.) Sarkozy tudatosan marad előtérben, jelenik meg a sajtó által értelemszerűen nagyon követett elnökkel, ír könyveket.

Egyébként François Hollande, akinek a visszatérési szándékait ugyancsak állandóan emlegetik, naptár-okokra hivatkozva nem fogadta el a meghívást. Sarkozy azzal érvelt, hogy a veteránok harca és a háborús partraszállás egy fontos ügy, el kellett jönnie:

De miért is fontos Sarkozy számára, hogy előtérben maradjon, hogy “létezzen”? Vélhetően arról van szó, hogy tudja, minden jelenlegi szándéka és állítása ellenére jöhet egy olyan pillanat, amikor nem lesz más lehetősége a jobboldalnak (a republikánus mozgalomnak), vissza kell hívnia. Persze itt még nem tartunk! Ráadásul a jobboldal egy része végtelenül frusztrált a két elnök barátsága miatt. Egyes politikusok ugyanis attól tartanak, egyáltalán nem alaptalanul, hogy Macron kihasználja Sarkozy szimpátiáját – a jobboldali szavazatok megszerzésére.

(A jobboldal helyzetéről és válságáról írott legutóbbi cikkemet itt találod.)

Befolyás?

Ugyanakkor 4.) a legrövidebb távú előny Sarkozy számára minden bizonnyal egyszerűen a hozzáférés. Az access, ahogy az amerikai politikában mondják. Felemelheti a telefont, és közvetlenül az elnök fülébe mondhatja, hogy mit gondol, mit javasol. És amikor így tesz, az elnök minden bizonnyal figyel rá. Ezt pedig leánykori nevén úgy hívják, hogy befolyás.

Nem kell ugyanis formális hatalommal bírni ahhoz, hogy az ember befolyásos legyen. Nem kell még egy (elnök)választást megnyerni ahhoz, hogy az ember hatással legyen a dolgokra – éppen elég, ha befolyásos. És amikor egy volt elnök beszél, ráadásul olyan volt elnök, aki szimpatizál az utódjával, és maga is reformtapasztalatokkal bír, akkor minden hivatalban lévő elnök figyel.

Egy olyan animal politique pedig, mint Nicolas Sarkozy, nem hiszem, hogy tud befolyás nélkül élni. És ha van neki befolyása, miért ne élne vele?

Mit nyer Macron a barátsággal?

Persze politikailag sokkal érdekesebb kérdés, hogy Macron elnök mit nyer azzal, ha Nicolas Sarkozy mellett mutatkozik, és nyitva tartja a fülét. Hiszen Sarkozy befolyásos, de Macron formális hatalommal is bír. Neki miért kell Nicolas Sarkozy?

Az első válasz: a tapasztalata miatt. Nem sokan csinálták a történelemben ezt a munkát, és kevesen élnek közülük – ha tehát egy előd mondani akar dolgokat, érdemes meghallgatni. Szűrni is kell, persze, amit mond, keresni a mögöttes szándékokat, de érdemes meghallgatni. Elvégre más kárán tanul az okos!

A jobboldali bázis elszipkázása valóban lehet egy második fontos politikai cél. Az Emmanuel Macron által eddig végrehajtott és a jövőre nézve végrehajtani kívánt reformok nagyrészt olyanok, amelyek érdekesek lehetnek a hagyományos jobboldali bázisnak. Ha pedig a nagy tekintélyű Sarkozy a jelenlétével ráüti a pecsétet a macroni politikára, kisebb az esélye a régi jobboldal újbóli megerősödésének.

Utóbbi Macronéknak, az elnöki párt (En marche) képviselőinek nagyon nem lenne érdeke. Nekik az lenne a jó, ha a régi jobboldal és a régi baloldal is egyformán gyenge maradna, míg Le Penék relatíve erősek. Az európai parlamenti választáson pedig éppen azt láttuk, hogy az En marche tulajdonképpen sikeresen szólította meg a jobboldal hagyományos bázisát, miközben Marine Le Pen és az RN maradt az elnöki többség fő ellenfele (hogy ez miért fontos, arról itt írtam korábban).

Kockázatok és mellékhatások

Ugyanakkor Macron “nem tolhatja túl a biciklit” ezen a téren. A baloldali bázis teljes elszivárgása ugyanis kockázat az elnöki párt, az En marche számára. E bázis bizonyos mértékű felszívása lehet csak a garanciája annak, hogy nemcsak a jobboldal, hanem a hagyományos baloldal sem tér magához 2022-re.

Most a zöldek tűnnek erősebbnek, potensebbnek e bázis megszólítására, de a “ki?” másodlagos. Ettől még a kockázat létezik. Amikor Macron elnök arról twittel, hogy ég az Amazonas, és ez katasztrófa, akkor emögött ott van a belpolitikai megfontolás is. Az a megfontolás, hogy a zöld ügyek iránt érdeklődő szavazókat ki kell szolgálnia. (Már ha nem akar egy megerősödő zöld baloldalt maga mellett!)

Teljesen “szabadon hagyni a baloldalt a jobboldal meghódításáért” tehát lehet jó taktika, most annak is tűnik. Ám alapvetően nem felel meg Macron stratégiai céljainak (amelyekről itt olvashatsz bővebben). Visszaüthet. Párizsban például az EP-választás alkalmával a zöldek bizonyultak az En marche fő ellenfelének. S bizony a zöldek a 2020 márciusi önkormányzati választáson nagy ambíciókkal lépnének fel… Gondolom, nagy meglepetést nem okoz, ha azt írom: a zöldek 2022-re egy-két fontos győzelem birtokában szereznének lendületet.

Mit érdemes figyelni?

Így tehát a következőkben nagyon figyelem, hogy mit csinál az En marche és Macron a zöld ügyekkel, mert ennek közvetlen belpolitikai jelentősége lehet. Nemcsak a zöld szavazók, hanem az elégedetlenebb társadalmi csoportok körében is, akik viszont nem akarják az energetikai átmenet költségeit megfizetni (vö. sárga mellényesek, dízeladó).

Mint ahogy annak is nagy a fontossága, hogy a recessziós félelmek beigazolódnak-e. A politikai ciklusok logikája szerint a reformok után kicsit szociálisan érzékenyebbnek, költségvetésileg lazábbnak kell lenni. Ez következik Macron centrizmusából, a francia centrális erőtér logikájából is: akkor tudja a jobb- és baloldalt egyformán gyengén tartani, ha mindenhova ad egy kicsit. Egyelőre, kár lenne tagadni, a jobboldali szavazók eddig többet kaptak.

Ám ha éppen a ciklus második felére üt be egy gazdaságilag gyengébb szakasz, akkor a kiegyensúlyozás nehéz lesz. Eggyel több ok tehát, hogy Macron figyeljen elődje, Nicolas Sarkozy tapasztalataira. Ő már belebukott egy gazdasági válságba.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

Comments

comments

One Reply to “Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes?”

Comments are closed.