Macron félidőben: közeleg 2022

Ezekben a napokban érkezik Emmanuel Macron elnöki mandátuma a feléhez.  Az elmúlt két és fél esztendőbe sok mindent belefért: a munka törvénykönyve újabb reformja, egy nagy európai választási kampány, a sárga mellényes mozgalom, vita a migrációról… Mindeközben Macron megőrizte a pozícióját, így – ebben a pillanatban, persze – jó eséllyel indul a saját újraválasztásáért.

Egy friss kutatás szerint Emmanuel Macron és Marine Le Pen kerülne a 2022-es, illetve egy most vasárnap esedékes elnökválasztás második fordulójába, az elsőben 27-28%-ot szerezve. (A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon e  mérés szerint harmadik lenne 11%-kal, és François Baroin is ugyanennyit szerezne, ha ő lenne a republikánusok jelöltje.) Vagyis a 2017-es vezető elnökjelöltek előnye tetemes, és egyelőre (ma, most egyelőre!) nem látszik olyan jelölt, aki képes lenne a párharcukat megakadályozni, vagy akár csak megközelíteni őket. A kérdés csak az, hogy a köztársasági elnök második fordulós előnye – ami jóval szűkebb, mint a 2017-es, ma 55-45% – mennyire stabil. Tulajdonképpen ez a legizgalmasabb kérdés ebben a pillanatban.

Az EP-választás után tehát a közvélemény-kutatások is újra azt erősítik, hogy két új domináns tömb jelent meg a francia politikában, méghozzá az En Marche és a Nemzeti Tömörülés (ezért írtam az EP-választás után, hogy meg lennék lepve, ha Macron ne lenne belpolitikai szempontból legalább valamennyire elégedett az eredménnyel, hiszen az tuladjonképpen kényelmesen megerősíti a 2017-es fordulatot a pártrendszerben).

Mondanom sem kell, hogy ez a felállás, a Macron-Le Pen párharc az érintetteken kívül alig valakinek érdeke. A többiek, például a szocialisták vagy a republikánusok, illetve a zöldek egyre frusztráltabbak a helyzet miatt, mintha most értették volna meg, mit jelent igazából az, hogy Macron és Le Pen közös érdeke az, hogy elszívják előlük a levegőt, a politikai teret. Macron és Le Pen dolgoznak is ezen, külön-külön, együtt, ahogy tudnak. Minden alkalommal, amikor egymást támadják, amikor egymást kiáltják ki fő ellenfélnek, ez van a háttérben.

Pár nappal ezelőtt Édouard Philippe miniszterelnök a Nemzetgyűlésben válaszolt Marine Le Pen egy képviselői kérdésére, s azt találta mondani neki, hogy véleménye szerint a kérdések egy része inkább a köztársasági elnöknek szól, s talán lesz Le Pennek ismét alkalma arra, hogy személyesen vitatkozzon Macronnal. A megjegyzés nagy felhördülést váltott ki az ülésteremben. A fentiek fényében érthető, miért.

A kutatás után sorjáztak az ellenzéki nyilatkozatok, az AFP is arról publikált anyagot, mennyire frusztráló az ellenzék számára az elnöki stratégia, s még az lesz a vége, hogy a nép megválasztja Marine Le Pent elnöknek (nyilván ez egy politikai üzenet az ellenzék részéről).

Ennek a lehetőségével az En marche-nál is tisztában vannak, vannak is belső viták, hogy helyes-e Le Penből csinálni az alternatívát. Valójában azonban itt nemcsak Le Penról van szó, hanem arról is, hogy a domináns francia társadalmi törés is úgy néz ki, ahogy a pártrendszer, ahogy a két domináns jelölt. Tehát nemcsak a személyi alternatíva kérdés, hanem a társadalmi, programbéli alternatíva is. Az a ma 45% jön valahonnan, Le Penre van francia társadalmi kereslet.

A következő két és fél évben eldől, hogy a 45% marad-e (ez lehet, most Le Pennek sem érdeke: ha átlépné az 50-et a mérésekben, akkor az megijesztene annyira sok, ma kis pártra-jelöltre szavazó franciát, hogy Macron végül simán nyerhetne). És ha marad ez az állás, akkor a kis pártok-jelöltek tudnak-e ebből valamit leharapni, különösen az első fordulóban, ahol nemcsak ketten vannak? Ez meg a 2020 márciusi önkormányzati választás tétje. Vigyázó szemünket tehát Párizsra vetjük, ezen belül is a 2019 májusában ott jól szereplő zöldekre…

Comments

comments

One Reply to “Macron félidőben: közeleg 2022”

Comments are closed.