A múlt heti “korrupciós nagyhét” sok szempontból tisztította a képet a francia belpolitikában. François Hollande ugyanis megszabadult a Cahuzac-ballaszttól, és az is világossá vált, hogy Sarkozy nem fogja tudni kitérő nélkül végigcsinálni az amúgy szépen megkomponált visszatérési stratégiáját. Ettől még a kormányoldal persze bajban van – de talán egy kis időt azért nyert.
Egy problémával kevesebb a baloldalon
Jérôme Cahuzac költségvetési miniszter azonnal benyújtotta lemondását, amint kiderült, hogy az elhíresült svájci számla-ügyben nyomozás indul ellene – de nem lennénk meglepve, ha kollégái csöndben meg is kérték volna erre. A szocialisták nem először nyúlnak ugyanis a rugalmas elszakadás stratégiájához: így csinálták Julien Dray-jel, akit gyanúba keveredése után szépen elengedtek, majd ügye tisztázása után visszavettek, de sok szempontból Dominique Strauss-Kahnnal is ez a helyzet, noha az ő ügye még nem ért véget. Ennek a stratégiának az az előnye, hogy nem menti a menthetetlent, “izolálja a problémát” és nem húzza rá a pártra a sajtó és az ellenzék ilyenkor megkerülhetetlen érdeklődését, ami akkor is gyilkos hatású lehet, ha a megvádolt illető történetesen valóban ártatlan. Hozzá kell tenni, hogy Hollande elnöknek nem is nagyon volt más lehetősége, mint bátorítani és elfogadni a lemondást: borzasztó nehéz lenne elképzelni, hogy a magát “normális elnöknek” ígérő Hollande és az adóoptimalizálókat hazafiatlannak minősítő szocialista kormány milyen jelszóval tarthatta volna meg az adócsalás gyanújába keveredett Cahuzac-ot…
Persze vannak itt gondok…
Az adminisztráció egyébként nem is engedheti meg magának a botrányos kitérőket, éppen elég baja van enélkül is. Nemcsak a pocsék gazdasági helyzetre, vagy arra kell gondolni, hogy Franciaország immáron deklaráltan nem fogja tudni tartani a 3%-os hiánycélt, hanem arra is, hogy sem belülről, sem kívülről nem látszik, mit szeretne ez a kabinet (árulkodó e téren, hogy Ayrault miniszterelnök a múlt héten egy parlamenti beszédében kénytelen volt azt bizonygatni, “tudja, hova megy”). Szintén árulkodó tünet, hogy Hollande elnök két héttel ezelőtti – sok szempontból megkésett – vidéki kis látogatása sem arról szólt, amiről a kormányoldal szerette volna: mindenki arról beszélt, hogy a népszerűtlenség és a céltalanság érzetének az ellensúlyozása a cél, nem pedig a már de Gaulle idejében is jellemző, rendszeres tájékozódás-kapcsolattartás (valóban, kissé kilógott a lóláb, hiszen miért pont most kedvelte meg ezt a szokást az elnök?). Hollande elnök ezen a héten egyébként újabb módszerrel próbálkozik majd – ezúttal televíziós szereplésben kívánja meggyőzni a franciákat gazdaságpolitikája értelméről és várható eredményeiről. Kíváncsian várjuk, mire jut, mert az elnök kényszerhelyzetben van: muszáj eredményt produkálnia, ha nem akarja, hogy idő előtt elússzon 2017.
És a választók is üzentek
Noha időközi választásból nagy következtetéseket levonni nem illik, de ami az elmúlt két hétben Oise-ban történt, az legjobb szándékkal is figyelmeztetés a kormányoldal számára (a szóban forgó választás első fordulójában kiesett a szocialista jelölt, a másodikban pedig nagyon szűken győzött az UMP-s jelölt a Nemzeti Front (!) jelöltjével szemben). És csodák csodája, már meg is született az első cikk arról, hogy a 2017-es elnökválasztás esetleg megismételheti a 2002-es szocialista fiaskót – persze négy év távlatából nem önmagában a megállapítás érdekes, hanem az, hogy a hangulat egy lefelé tartó spirál felé mutat, azt meg azelőtt kell megfognia a szocialistáknak, mielőtt túl mélyre mennének a dolgok.
Sarkozy kitérőt tesz
Egyetlen egy “öröme” lehet Hollande elnöknek: Nicolas Sarkozy nem fogja tudni kitérő nélkül megvalósítani a szépen felépített, elegáns visszatérési stratégiáját, mert előtte meg kell védenie magát a Bettencourt-ügyben, amelyben a múlt héten gyanúsították meg. Akár tisztázódik végül a személye, akár nem, az egészen biztos, hogy Sarkozy GPS-én jelenleg az “újratervezés” programpont fut. És még annyit: ha el is ítélik Sarkozy-t, akkor sem biztos, hogy vége a karrierjének. Alain Juppé visszatért az ügye után, miniszter lett, polgármester, és hatalmas az UMP-n belüli tekintélye. Jean-Marc Ayrault priusszal lett miniszterelnök. A kérdés, hogy amit elnéznek egy miniszternek és egy kormányfőnek a választók, elnézik-e majd egy elnöknek is? A helyzet pedig az, hogy ez várhatóan attól függ majd, hogy 2016 környékén mennyire szeretik-utálják majd Hollande elnököt, és hogy François Fillonnak és Jean-François Copénak sikerül-e elhitetnie, hogy karizmatikusabb, tehetségesebb emberek, mint Nicolas Sarkozy. Mi e téren csendben kételkedünk, és egy pillanatra sem írjuk le Sarkozy-t.