A francia politikai elit – többek között – a nyilvános és ellenőrzött vagyonbevallás eszközét tűnik megszülni a Cahuzac-ügyre adott válaszként. Mi, magyarok tudjuk a legjobban, hogy a vagyonnyilatkozat nem feltétlenül csodaszer, arra azonban jó lehet, hogy a francia politikai elitet piszkáló konkrét adócsalási ügyre legalább látszólag rendszerszintű megoldást adjon. És nem utolsó sorban arra is remek, hogy kicsit szétzilálja az ellenzéket…
1) A Cahuzac-féle magánbűnből közügy lett, és a francia elnök helyesen látta, hogy rendszerszintű megoldásokat kell javasolnia azért, hogy ne maradjon szégyenben és gyanúban mindenki, aki politizál. (Értsd: valamilyen megoldást fel kellett mutatni ez ügyben – az már más kérdés, hogy milyen hatékonyságút.)
2) Ezek közül a javaslatok közül a legérdekesebb kétségkívül a nyilvános vagyonnyilatkozatok intézménye, amelyet mi, magyarok jól ismerünk. A napokban ez a téma borzolta az idegeket, a kedélyeket, meg a politikusi frizurákat Párizsban. Az ellenzéki oldalt például messzemenően megosztja ez a kérdés: François Fillon volt miniszterelnök “példamutatóan” elővezette, milyen vagyona van, Copé pártelnök ellenben nem mutat túl nagy lelkesedést az efféle transzparencia iránt. Ezzel pedig megszületett egy divide et impera! jellegű eredmény is: néhány elemzés figyelemelterelésről beszél Hollande elnök javaslatcsomagja kapcsán (ami igaz), ám itt jóval többről, az ellenfél erőinek láthatóan sikeres megosztásáról is szó van. Ha az ellenzék nem beszél egy hangon, könnyebb a dolga a kormányoldalnak….
3) Hollande korrupcióellenes csomagjára válaszul Jean-François Copé egyébként helyesen jegyezte meg, hogy az nem feltétlenül tudja majd megakadályozni a Cahuzac-féle ügyeket, és abban is igaza van, hogy vagyonnyilatkozat eddig is létezett, csak nem úgy stb. Mi, magyarok tudjuk a legjobban, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat léte vagy nem léte, ha nem is teljesen jelentéktelen a korrupció szempontjából, de nem is döntő jelentőségű.
4) A politikai elit, köszöni szépen, ha nagyon szeretne, akkor is tud lopni, adót csalni stb., ha nyilvános vagyonnyilatkozatot kell tennie. Hollande elnök is érezhette ezt a problémát, mert egy külön hatóságot is szeretne létrehozni arra, hogy ellenőrizze (!) a vagyonnyilatkozatok tartalmát.
5) A vagyonnyilatkozatok ugyanakkor azt tartalmazzák, ami beléjük írnak az arra kötelezettek, és ezzel mindent el is mondtunk a hatékonyságukról (persze ezzel nem akarjuk teljesen hatékonytalannak sem nevezni őket). A strómanokon, családtagokon és egyéb kapcsolatokon keresztül birtokolt vagyon, a külföldi bankszámlák, az ilyen-olyan cégeken stb. keresztül elérhető anyagi erőforrások nem feltétlenül látszanak majd továbbra sem, így nem is lesznek ellenőrizhetők. Pedig utóbbiak a korrupció és a csalás melegágyai, nem pedig az adott politikus nevén nyíltan visszakereshető vagyontárgyak és érdekeltségek.
6) Az ellenzék a fent ismertetett megosztottsága miatt most már kisebb hatékonysággal tudja “szocialista ügyként” eladni a Cahuzac-témát, hiszen mára inkább azt kérdezgetik az UMP-s képviselőktől, hogy “Ön nyilvánosságra hozná-e a vagyonát, és ha igen, miért nem”? Persze az ügyesebbje el tudja mondani erre a kérdésre is, hogy “itt a szocikkal van baj, és nem az ellenzékkel”, de már korántsem olyan hatékonyan, mint néhány nappal korábban. Most a vagyonbevallás és az összeférhetetlenség a slágertéma, az meg az egész elit viselkedését kérdőjelezi meg, pártállásra tekintet nélkül.
7) Az UMP országos ügyet, közügyet akart csinálni a Cahuzac-ügyből. Hát most megkapta. Csak néhány napig volt ez a közügy kormányügy, mert a szocialisták helyesen ismerték fel hogy “ha már közügy, legyen az egész politikai elit ügye”. Ezt a játékot barátok közt hívhatjuk maszatolásnak, meg a felelősség terítésének is. A lényeg, hogy láthatóan működik.