Veszélyben Hollande egész elnöksége – olvashatjuk manapság számos sajtóorgánumban. Bár a Cahuzac-ügy nem olyan súlyos, mint mondjuk a Watergate volt Richard Nixon számára, Hollande 2017-es újraválasztása tényleg simán elmehet rajta. Merthogy a “normális” elnökről kiderült, nem tudja tartani a szavát. Hollande-nak tehát a következő években újra kell építenie az Hollande-márkát.
1) François Hollande a választási kampányban példamutatást, normalitást és etikus politizálást ígért, ezzel ellenpontozta magát Nicolas Sarkozy hivatalban lévő elnökkel szemben. Az elnökjelölti vitában elővezetett, azóta híressé vált felsorolása éppen erről szólt. Azzal, hogy Hollande a felsorolás minden mondatát úgy kezdte, hogy “köztársasági elnökként én…” (moi, président…) rendkívüli módon megjegyezhetővé tette ezeket az ígéreteket és a vita egyetlen izgalmas és tartós momentumává tette.
2) A normalitás egy olyan tág fogalom, amelybe mindenki azt gondolhat bele, amit csak akar. A normalitás jelenti azt, hogy Hollande ragaszkodni fog a köztársasági elnöki tisztség évtizedek alatt kialakult hagyományos szerepfelfogásához (amelybe Sarkozy kevésbé kapaszkodott). A normalitás jelenti azt, hogy Hollande kormányában nem lesznek “ügyek”, sőt, nemhogy ügyek nem lesznek, még morálisan megkérdőjelezhető tettek sem lesznek, hiszen francia viszonylatban ezt jelenti a köztársasági rendszer példamutató tiszteletben tartása.
3) Ez az a tág, de éppen ezért jól hasznáalható fogalom, amellyel Hollande a maga elnökségét jellemezni kívánta a kampányban, amellyel őssze kívánta kapcsolni az Hollande-elnökséget a választók fejében. Ez lett volna az a fő érték, amely az Hollande-márka középpontja, lényege (mint ahogy a Volvo biztonságos, a Head & Shoulders meg eltünteti a korpát, és ezt mindenki tudja).
4) A probléma az, hogy az Hollande-márka központi értékét érte támadás a Cahuzac-ügy által. Lehet, hogy Hollande azt mondta a megválasztás estéjén, hogy a fiatalok és az igazságosság alapján ítéljék majd meg az elnökségét, de az emberek nemcsak ez alapján ítélik majd meg, hanem az alapján is, hogy mi valósult meg “köztársasági elnökként én…” kezdetű credo-ból. És hát sikerült-e példát mutatni, erkölcsössé és etikussá tenni a kormányzást? A Cahuzac-ügy után világos, hogy nem.
5) Sokan mondják, és magunk is egyetértünk vele, hogy Hollande nagy korrupció- és csalásellenes csomagja nem feltétlenül oldja meg a problémát szakpolitikai szinten. Csakhogy Hollande-nak most nem is a szakpolitikai a legnagyobb problémája, hanem az énmárka. Utóbbit nem lehet egy javaslattal rendbe tenni, de valahol el kell kezdeni.
6) A kilátások nem túl fényesek az elnök számára, ami azt illeti: most éppen Pierre Moscovici pénzügyminiszter van terítéken, és az a kérdés, hogy mit tudott és mikor? Ha tudott valamit, mióta, szólt-e a miniszterelnöknek vagy az elnöknek? Ha nem tudott semmit, rosszul kezelte-e a Cahuzac-ügyet? Igen, úgy tűnik, egyelőre a felelősség terítése nem a halad úgy, ahogy azt Hollande vélhetően elképzelte. És persze ott a kisördög kis kérdése: biztosan jó-e az, ha egy “normális” elnök az egész politikai elit sárosságát igyekszik inszinuálni, csak hogy mentse a saját és miniszterei bőrét?
7) Hogy lesz ebből márka-újraépítés? Elég lesz-e ez ahhoz, hogy 2017-ben ne mindenkinek az jusson eszébe Hollande-ról, hogy mit ígért és mit nem tartott be? Nyilvánvalóan nem. Itt a következő évek nagy feladata a francia elnök számára: újra elhitetni és mindenki fejébe beleplántálni, hogy a Volvo biztonságos, a Head & Shoulders meg eltünteti a korpát…