131. Egy év Hollande-iában (I. rész)

Ha egy évvel a 2012-es elnökválasztás után most vasárnap újabbat rendeznének Franciaországban, azt François Hollande vélhetően elveszítené: jelenlegi alacsony támogatottsága részben elnökként folytatott politikájának, részben pedig a Szocialista Párt “egységet és programot színlelő” választási felkészülésének köszönhető. A kormányoldal bukdácsolásai ellenére azonban a jobboldal sincs túl rózsás helyzetben. Évértékelő sorozatunk első része.

A kezdetek: látszategység

Amikor a Szocialista Párt (PS) elkezdte a választási felkészülést, szeme előtt a 2007-es kudarc lebegett. “Soha többé 2007-et!” – hangzott a jelszó, azaz soha többé olyan elnökjelöltet, akinek a programja nem tetszik a pártnak (a pártbéli legenda szerint Ségolène Royal nem igazán támaszkodott az apparátusra, cserébe az őt túlságosan jobbosnak tartók szabotálták a kampányát…). Ez a kihívás egy komoly dilemmát is felvetett: a francia rendszerben inkább az elnöknek és az elnökjelöltnek van pártja, mintsem fordítva.

Egy olyan felkészülési modellt kellett tehát kitalálni, amely nemcsak kialakítja a párt – és lehetőség szerint az egész baloldal – irányzatai közötti legkisebb közös többszöröst, hanem a majdani elnökjelöltre is rákényszeríti az így előállított végtermék képviseletét. És lőn: lett egy nagyjából mindenki számára elfogadható (nem nagyon utált) program, és lett egy jelölt, aki nem tehetett mást, mosolygott ehhez.

Ebből két dolog következett. Egyrészt bár a PS képes volt lefojtani a belső konfliktusait és egységet mutatva hadrendbe állni, a belső feszültségek nem tűntek el. Másrészt François Hollande az ígéreteit tartalmazó 60 pontját kénytelen volt a PS választási programjára alapozni – nyilván hozzátéve néhány számára fontos, illetve szimbolikus javaslatot, ideértve különösen a 75%-os adókulcsot. Vagyis az a program, amelyet az amúgy szociáldemokratának tartott Hollande megvalósítani igyekszik a mai Franciaországban, csak részben az ő személyes programja. És bizony ez a feszültség egyre inkább érződik is a munkáján.

Az egy év Hollande-iában című évértékelő sorozat következő része holnap jelenik meg a franciapolitika.blog.hu-n Hol a jövőkép? címmel.

Kommentek

Kommentek