139. Lesz-e kormányátalakítás?

Hollande elnök szerint egyetlen miniszter sincsen biztonságban. De tegnapi sajtókonferenciáján az is világossá vált, hogy senkinek nem kell azonnali hatállyal rettegnie. Ugyanakkor egyértelmű, hogy nem az a kérdés, lesz-e kormányátalakítás, hanem hogy mikor.

Ha van nyomós érv az azonnali kormányátalakítás ellen, akkor a hatalmas nyomás mindenképpen az: ha Hollande most engedne, az nem lenne más, mint a “vereség” beismerése, és nem valami új kezdete. Akkor pedig mi értelme lenne?

Ugyanakkor tény, hogy ez a csapat borzasztóan elfáradt, pedig még csak egy éve van hivatalban. A fáradtság nem “semmitevős” jellegű, hiszen igen, Sarkozy számos reformját visszacsinálta, újracsinálta az új kormánytöbbség, ahogy ígérte. Igen, átnyomták a házassági egyenlőséget a parlamenten, ahogy arról szó volt. Igen, csináltak egy elfogadható, kompromisszumos munkaügyi reformot, ahogy annak rendje és módja. Igen, Hollande megpróbált kibulizni valami kis élénkítést európai szinten, bár kevesen hallottak e zajos sikerről. Ugyanakkor nem, az új többségnek nem sikerült komoly európai tekintélyt szereznie, és nem, nem sikerült a francia gazdaság alapvető problémáival sem felvenni a harcot. A munkanélküliség másfél évtizede nem látott magasságokban van, a költségvetés szégyenteljes állapotokban leledzik, ergo az elnöki tekintély meg a bányabéka feneke alól kukucskál ki, amikor éppen sikerül kicsit felkapaszkodnia…

Világos, hogy ez így nem nagyon mehet tovább, Hollande-nak előbb-utóbb “dinamizálnia” kell, hiszen jelenleg mind a kommunikáció, mind a tartalom hagy kívánnivalót maga után. A kérdés csak az, hogy mikor és hogyan, azaz a kormányátalakítás terjedjen-e ki a miniszterelnökre, vagy csak a miniszteri verebek szálljanak át más és más ágakra? Elég-e csak az ipari miniszter és a pénzügyminiszer közötti vircsaft szétrobbantása, vagy más kormánytagokhoz is hozzá kell nyúlni? Majdnem biztos, hogy nyáron elsősorban ez kering majd az elnök fejében.

Az is biztos, hogy hosszú távon a többségnek muszáj lesz kicsit “balra tolódnia”, főleg egy-két évvel a választások előtt, ellenkező esetben Jean-Luc Mélenchon, a baloldal baloldala, illetve egyes szakszervezetek gyönyörű kampányt építhetnének arra, hogy Hollande mennyire jobboldali (ne felejtsük el, hogy az elnöknek már most azt kell bizonygatnia, hogy ő bizony nem szocdem, hanem szocialista…). Vagyis Jean-Marc Ayrault aligha maradhat öt évig hivatalban.

Kommentek

Kommentek