158. Csókol: a Bundesmutti

Egy francia szocialista ismerősom azt írta a Facebookon, hogy Angela Merkel választási győzelme rossz hír Európának, és rossz hír a franciáknak. Nos, nem tudom eldönteni, hogy ebben mennyi az igazság, egy dologban azonban biztos vagyok: Merkel győzelme igencsak rossz hír a francia szocialistáknak.

Arra csak visszafogottan utalok, hogy egy közvélemény-kutatás szerint a franciák inkább szurkoltak Merkelnek, mint szociáldemokrata kihívójának. Azonban ha valaki, hát az Élysée lakója minden bizonnyal nagyon szurkolt Steinbrücknek, és vélhetően nehezen nyugodott bele, hogy nem lesz lehetősége teljesen megfordítani a korábbi európai uniós politikát, mivel Merkel kancellár marad a következő négy évben is.

Merkelnek azonban ez alatt a négy év alatt szüksége lesz arra a François Hollande-ra, aki nem neki szurkolt, és akinek természetesen Merkel asszony sem szurkolt (emlékezetes, hogy a német kancellár 2012-ben majdnem átment kampányolni Nicolas Sarkozy-nek). Merkel a történelemkönyveknek dolgozik már, márpedig a történelem tanúsága szerint nagy dolgokat nem lehet európai szinten véghezvinni, ha a németek és a franciák nem értenek egyet, vagy egyenesen egymásnak feszülnek. Ezért a német kancellárnak mindenképpen kell Hollande.

Cserébe Hollande-nak is szüksége van Merkelre, hogy ne látszódjon gyengének, hogy úgy tűnjön, van Franciaországnak a németekével mérhető jelentősége az európai színtéren – hiszen Franciaország eljelentéktelenedését, a tandem felbomlását a franciák nem bocsátanák meg egyik elnöküknek sem (Sarkozy ezt az asszimetrikus helyzetet tökéletesen felismerte, és viszonylag jól játszotta is a “kölcsönösen segítjük egymást” című játékot: ott állt Merkel mellett, támogatva a német gazdasági kezdeményezéseket, cserébe viszont a német-francia a partnerség felemelte a franciákat politikai értelemben).

Merkel egy ravasz, kompromisszumokhoz szokott politikus, ez közismert. Ebből következően európai szinten az Hollande baja, ami az SPD-nek otthon: milyen ügyes politikával köthető úgy kompromisszum, hogy abból erősebben lehessen kijönni, mint ahogy belementünk? Mi az okos ár, amit meg kell kérni? A válasz nem könnyű, ezt a korábbi német nagykoalíció kimenetele bizonyítja, de francia részről mindenképpen meg kell találni: a Bundesmutti marad Hollande ciklusának a végéig, sőt, egy kicsit azon túl is. Tetszik nem tetszik, vele kell dolgozni.

(A szöveg Párizsban készült, a tanulmányútra a Campus Hungary-ösztöndíj keretében kerül sor.)

Kommentek

Kommentek