Nem bírjuk ki, hogy ne jöjjünk az ilyenkor szokásos évet összefoglaló poszttal, úgyhogy vágjunk is bele! 2013 egyszerűen az adóbalhék éve volt Franciaországban: az adó is több lett, meg az adó miatti anyázás is.
A Cahuzac-ügy, avagy a hangulati alapozás
A Cahuzac költségvetési minisztert érintő adócsalási botrány önmagában nem lenne nagy dolog, elvégre láttunk már ilyet. Amikor azonban a “bagoly mondja verébnek” esete áll fenn, akkor bizony máris nagy lesz az az ügy. Márpedig Hollande kormánya egyfajta morális és állampolgári kötelességként tekintett az adózásra, nem véletlen tehát, hogy Cahuzac adócsalása, lebukása és lemondása a lehető legrosszabbkor jött számára. Merthogy igen, közben 2013 az adóemelések éve volt, amit ugye a polgároknak mint hazafias és erkölcsi kötelességet kellett volna nyugtázniuk.
Az adóemelések éve
Ha a közvetlen eleméseket nem is nézzük, az adósávok változatlanul hagyása miatt sokan átcsúsztak az adóztatottak közé, így 2013-at az adóemelések évének tekinthetjük még akkor is, ha közben a 75%-os adót nem sikerült alkotmányosan bevezetni. Az év végére – a bretagne-i ökoadó-ellenes tüntetések nyomán – olyan súlyos lett az adóügyi elégedetlenség, hogy Ayrault miniszterelnök kénytelen volt bejelenteni egy nagy, egyeztetendő adóreform-tervet a következő évekre, amivel persze azt is sikerült elérni, hogy a téma egy pillanatra se kerüljön le a napirendről.
Melegházasság
Az adó-téma talán azért csak az év második felére csúcsosodott ki, mert az év elején a házassági egyenlőség problémája még megfelelő szelepet biztosított a társadalmi elégedetlenség kifejezésére. A Manif pour tous-mozgalom százezreket volt képes maga mögé állítani, ám amikor a támadott törvény végül hatályba lépett, a feszültség áttevődött oda, ahol valójában keresnivalója van: a közteherviselési és jóléti témákra.
A bevándorlás- és romaellenesség erősödése
A szociális és társadalmi feszültségekkel terhelt 2013 a romaellenes és bevándorlásellenes diskurzus erősödését is magával hozta, olyannyira, hogy az efféle megnyilvánulások esetenként kormányzati szintre is emelkedtek. A népszerűtlenségtől és a Nemzeti Front erősödésétől való félelem arra indította Hollande elnököt, hogy majdnem minden esetben kiálljon a kormány legkeményebb tagja, Manuel Valls belügyminiszter mellett. Amikor pedig nem tette (lásd Leonarda-ügy), akkor házhoz is ment a pofonért.
Ilyen mélyen még nem voltunk
Természetesen a fentiekkel függ össze Hollande elnök és Ayrault miniszterelnök soha nem látott népszerűtlensége is. Alig volt olyan hónap 2013-ban, hogy az elnök népszerűsége ne döntött volna meg valamilyen negatív rekordot. Persze húzzuk alá kétszer, hogy ez még NEM sors és NEM végzet: Margaret Thatcher is volt hasonlóan népszerűtlen, mielőtt megnyerte volna a Falklandi-háborút és még két (!) általános választást. QED.
Mali és Közép-Afrika
És ha már háború, akkor meg is érkeztünk a Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban végzett katonai beavatkozásokhoz. Ezek kapcsán két hosszú távú kérdés merül fel: ha Hollande nemzetközi szinten ennyire erőteljes politikát folytat, akkor mi akadályozza meg, hogy ugyanilyen legyen a hazai politikában (mellesleg az efféle beavatkozások kicsit mindig megdobják az adott politikus népszerűségét)? Másrészt pedig hogyan befolyásolja ez Franciaország viszonyát Afrikához és a volt gyarmatokhoz, valóban láthatjuk-e a Francafrique újra és újra, Hollande által is megígért végét?
2014 részben ugyanilyen lesz
Hogy a szociális elégedetlenség, az adóvita, illetve a bevándorlási kérdés áthúzódik 2014-re is, afelől ne legyen kétségünk. De hogy pontosan mi várható a következő évben, az már a következő posztunk témája lesz. So watch out!