A közvéleménykutatások szerint a franciák túlnyomó többségét nem érdekli, hogy François Hollande Valérie Trierweilerrel vagy Julie Gayet-vel tölti-e az éjszakáit. Rövid távon tehát nem lesz a szerető-ügynek politikai következménye, hosszú távon azonban egy ponton árthat a köztársasági elnöknek: megrősítheti a gyáva, titkolózó elnök imázsát. Már ha az ellenzék ügyes. És egyelőre nem az.
Julie Gayet vagy Valérie Trierweiler? Nehéz a választás
Úgy tűnik, hogy a Julie Gayet-sztori nem tegnap kezdődött, egyes források szerint az elnök lassan két éve találkozgat a színésznővel, úgy, hogy közben – az amúgy több okból közutálatnak örvendő – Trierweiler hivatalosan továbbra is first lady. A történelem néha ismétli önmagát. Két éves átmeneti idővel zárult ugyanis Hollande előző kapcsolata is: bár már 2005-ben szakított Ségolène Royallal Trierweiler kedvéért, a szakítást csak Royal elnökválasztási veresége után, 2007-ben jelentették be a nyilvánosság előtt.
Annak sem lett politikai következménye, valószínűleg ennek sem lesz: egyelőre annyit látunk, hogy a nők pár százalékának Hollande kifejezetten szimpatikusabb lett az affér nyilvánosságra kerülte után (vélhetően azért, mert nem szeretik a first lady-t).
Ugyanakkor az idő múlásával már nem Trierweiler személye lesz a fő kérdés, hanem hogy itt van egy elnök, aki úgy oldja meg a kapcsolati problémáit, hogy nem oldja meg, szeretőt tart, átlép egy másik kapcsolatba, és lehetőség szerint ezen tevékenységei során kerüli a nyilvánosságot. Ez önmagában még nem lenne morális probléma a franciák számára – viszont Hollande mintha a gazdaságban is ugyanígy viselkedne.
Szociáldemokrata?
Hollande 2012 májusi hivatalba lépése óta két gazdasági-politikai lehetőség között örlődött: 1) tartani a költségvetési fegyelmet és úgy csinálni, mintha lenne komolyabb mozgástér a vásárlóerő növelésére, vagy 2) minél előbb beismerni, hogy az új kormányzat további erőfeszítéseket kér majd a franciáktól, és a vonzó ígéreteit inkább a ciklus második felében kezdi el teljesíteni, amikor megteremtődtek a feltételek.
A franciáknak volt okuk az elégedetlenkedésre, mert bár Hollande az első változat mellett döntött (nem bővített keresletet, megszorított, adót emelt, illetve létrehozott egy csomó államilag támogatott munkahelyet, ami aztán a statisztikákon nem javított), de nem szólt egy szót sem arról, hogy mit is tesz. Hollande végül csak a 2012. december 31-én elmondott újévi beszédében ismerte el, hogy költségvetési mozgástér nincs, és ha a keresleti oldalon nem lehet jövedelemet kiáramoltatni, akkor a kínálati oldalhoz kell hozzányúlni, a vállalatoknak kell segíteni a munkahelyteremtésben.
Itt is két év telt el tehát, mire tiszta víz került a pohárba, és ahhoz is két év kellett, hogy Hollande végre elismerje, ő bizony szociáldemokrata – miközben mindenki tudta, hogy így van, és sokakat frusztrált a hallgatás.
Hollande, a hecilla-vacilla: lehetőség az ellenzéknek
Ha az ellenzéknek van egy kis politikai érzéke, akkor Hollande-ot a nyíltságot kerülő, kissé rejtőzködő személyiségén keresztül támadja. Azt ugyan eddig is elmondták ellenzéki politikusok több alkalommal, hogy Hollande egyezkedős-egyeztetős módszere nem az állam legmagasabb pozíciójához illik (“a Francia Köztársaság nem a Szocialista Párt, és Hollande nem a főtitkára, hanem az elnöke”), de a Gayet-ügy, és a gazdasági pohárba öntött tiszta víz összekapcsolható lenne. (A kulcsszó az, hogy lenne. Az UMP vezette ellenzék egyelőre – kissé tanácstalanul – azzal van elfoglalva, hogy mit mondjon Hollande kedden elővezetett gazdasági javaslataira.)
Pedig meg lehetne kérdezni, hogy miért nem lehetett ezeket a dolgokat nyíltan, lebukás és kényszer nélkül tisztázni a franciák előtt? Méltó-e az elnöki tisztséghez az efféle hecilla-vacilla? Még ellenpéldát is lehetne állítani: Nicolas Sarkozy is új kapcsolatot kezdett röviddel a hivatalba lépése után, azzal az apró különbséggel, hogy előtte szépen elvált. Ja, és erről az egészről a franciák nem a bulvárlapokból értesültek.