Amióta Hollande elnök hivatalba lépett, kísértet járja be a világsajtót, a French-bashing kísértete. De mi is az a French-bashing (= Franciaország ócsárlása)? Röviden az a jelenség, amely körülbelül arról szól, hogy a franciákat igazságtalanul bántják, nem értik meg és nem tartják tiszteletben – főleg a globalizált gazdasági elitek, és persze főleg az angolszász libertáriusok.
Csakhogy a látszat ellenére a dolog korántsem ilyen egyszerű.
Mi az a French-bashing?
A franciák olyan megnyilvánulásokat, cikkeket stb. tekintenek e jelenség részeként, amelyek gazdasági és társadalmi modelljüket kritizálják, és amelyek érzésük szerint nincsenek tekintettel a tényekre és a francia értékekre. Vagyis igyekeznek okkak-ok nélkül rossz színben feltüntetni az országot. A jelenség leghíresebb példája minden bizonnyal az Economist 2012. november 17-én megjelent cikke, amely nemhogy Európa beteg emberének, hanem egyenesen egy Európa közepén ketyegő bombának titulálta Franciaországot.
Miért az angolszászokkal való hadakozás?
A franciák mindenképen valamilyen angolszász elfogultságnak tekintik a French-bashing jelenséget, nem véletlen talán az angol elnevezés, amely teljesen kurrens a francia sajtóban. Külön megér egy misét, hogy miért. Ezer érvet hallani ezen a téren, nyilván a hagyományos feszültségek és ellentétek lesznek a nyerők: a vallás, a jogrend, a gazdasághoz és az állami beavatkozáshoz való viszony, vagy éppen azok a mítoszok és előítéletek, amelyek a gaulle-ista (állítólagosan) angolszász-ellenes politikát övezik (a valóságban persze a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, De Gaulle nem volt angolszász-ellenes).
A franciák és a globalizáció
Ami viszont biztos, az az, hogy a franciák közül sokan úgy érzik, hogy a globalizáció átrobog rajtuk, tekintet nélkül a nemzeti értékeikre és a hagyományaikra. Márpedig a globalizáció angolszász eredetű jelenség, érthető tehát, hogy hogy ér össze a két dolog (halkan kérdezem, ugye érezhető az áthallás?). A globális kultúra különböző tereletein úgy tűnik tehát, hogy a franciák kifejezetten rosszul teljesítenek – nyelvük háttérbe szorulása egyik kiemelt tünete ennek a problémának. A franciák ezt pontosan érzik, és a kihívásokra egyelőre nem proaktív, hanem védekező, esetenként dühös módon reagálnak. Hogy ez mennyire hatékony stratégia, az most egy más kérdés.
Mennyire igazságtalanok a kritikák?
Felmerül azonban, hogy a vita során felmerülő érvek mennyire helytállóak. A Nobel-díjas Paul Krugman egy cikkében például arról írt, hogy alaposabban megnézve azért annyira nem rosszak Franciaország mutatói. Lehet, hogy a Titan vezérigazgatója anno úgy ítélte meg, hogy a francia munkavállalók lusták, a számok azonban azt mutatják, hogy a francia munkavállalók több órát dolgoznak éves szinten, mint a német munkavállalók, és ami még ennél is fontosabb, termelékenyebbek is, mint a németek! A francia infrastruktúra – nyilván nem függetlenül a terpeszkedő államtól – híresen jó, a jelenlegi kormány is ezzel igyekszik csábítgatni az egyelőre inkább menekülő befektetőket.
Mit lehet tenni?
A fentiekből talán kiderülhetett, hogy nem elsősorban a tényekről szól ez a vita, hanem arról, hogy Franciaország imázsa a globális és az angolszász gazdasági elit köreiben (és ideszámítom az újságírókat is) meglehetősen gyatra. Nem az számít, hogy mit mondanak a számok, mert ez a vita nem racionális. Ez a vita percepciókról, benyomásokról, stílusról és retorikáról szól – mint a politika annyiszor.
Hogy mit tehet Franciaország a French-bashing jelenség megállítása érdekében, illetve mi mindent kell még tudni erről a jelenségről – az egy angol nyelvű Google-hangouts beszélgetés-előadás témája lesz ma este magyar idő 19 órakor. A végét, hogy tudniillik szerintem mi a megoldás, ott mondom el. Gyertek:).