A francia protekcionizmusról, illetve az új kormányrendeletről szóló poszt után egy fontos komment érkezett hozzám e-mailben. Az érvelés gyakorlatilag úgy szólt, hogy egy helyes az, ha egy kormány ránéz az érkező tőke körmére, főleg, ha baloldali kormányról van szó.
Nos, valóban, ahogy említettem, nemcsak a francia kormánynak van ilyen jogosítványa, hanem például az amerikainak is. Emlékszünk, hogy az Egyesült Államok mennyire gyanakodva fogadja egyes kínai cégek terjeszkedését, néha egyenesen nemzetbiztonsági okokból? Ez teljesen rendben van és teljesen logikus: minden országnak joga, hogy megvédje magát, ha veszély fenyegeti.
De a francia protekcionizmus nem efféle önvédelem
Amikor a francia kormány nagy hirtelen kibocsát egy rendeletet és vétójogot ad magának bizonyos cégek bizonyos döntései ügyében, akkor egy specifikus problémát akar megoldani, vagyis egy bizonyos cég (az Alstom) bizonyos tárgyalásának az eredményét akarja befolyásolni. Ez a francia protekcionizmus nem stratégiai jellegű, mégcsak nem is konzekvens politika. Nem is világos: mert mit jelent a “nemzeti érdek”? Hogyan lehet megfelelni neki? A bizonytalanság egy gazdagságban minden rossz forrása. A szubjektív döntéshozatal lehetősége a legrosszabb ebben a rendeletben.
Romlik Franciaország imázsa a befektetők között?
A szubjektív és ad hoc dönéshozatal általában romló imázshoz vezet! Még egy fontos érv van, amiről beszélnünk kell: eszerint egy baloldali kormány számára másodlagos kell, hogy legyen a nemzetközi befektetők véleménye. Még el is tudnám fogadni ezt az érvet, ha nem évek óta arról szólna a párizsi sírás-rívás, hogy a nemzetközi gazdasági elit nem szereti Franciaországot. Franciaországnak el kell dönteni, hogy akkor most fontosak ezek a nemzetközi befektetők, vagy nem fontosak? Ha fontosak, akkor az efféle protekcionista húzások károsak. Ha meg nem fontosak, akkor nem érdemes sírni a rossz vélemények miatt. Középút nincsen.