Egy közvélemény-kutatás szerint a Nemzeti Front európai parlamenti választási győzelme az év politikai eseménye Franciaországban. Új miniszterelnök, új kormány, újra jobboldali Szenátus, régi-új Nicolas Sarkozy: a franciák jól látják, hogy bár ezek fontos dolgok, de hosszú távon, vagyis a következő választáson túlnézve valóban ez lehet az év legnagyobb hatású eseménye. Nem azért, mert az európai parlamenti képviselők száma annyira fontos, hanem azért, mert ez a győzelem egy hosszútávú folyamatra mutat rá. Egy olyan folyamatra, amellyel a republikánus elit nem tud mit kezdeni.
1.
Egyre több cikket olvashatunk a sajtóban, amelyek a Nemzeti Front majdani sikereit vetítik előre. Az “FN a kapuk előtt”, “tulajdonképpen egyfordulós lesz az elnökválasztás, mert Marine Le Pen úgyis ott lesz a másodikban, és a republikánusoknak úgyis össze kell fogniuk ellene”, “hatalomra kerülhet az FN” – az ilyen és efféle gondolatok, gondolat-foszlányok azt mutatják, hogy Franciaország egy része már barátkozik a gondolattal, hogy Le Penék nem mennek sehova, sőt, éppen most jönnek csak igazán. Persze mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a politikai-választási rendszer nem ismerete és a Nemzeti Front körüli médiahype kifejezetten része a problémának.
2.
Hype ide, hype oda, a Nemzeti Front tényleg Marine Le Pen pártelnöksége alatt, vagyis az elmúlt két-három évben érte el a legnagyobb sikereit. 2014-ben valóban földrengést jelentett, hogy az FN megnyerte az európai parlamenti választást. Ez a legtöbb tagállamban egy “különleges státusú” választás, hiszen listás, arányos, és hazai következménye nincs. Viszont remek üzenőfüzet a polgárok és a nemzeti politikai elitek között: “ha nem változtattok, itthon is kaphattok pár pofont”. Ráadásul az alacsony választási részvétel amúgy is közhelyesen kedvez a kisebb, jól mobilizáló pártoknak. Ezek tények, de ezek sem teszik elhanyagolhatóvá Marine Le Pen pártjának eredményeit. Azokon túl ugyanis a számok is azt mutatják, hogy az elmúlt három évben érezhetően nőtt a radikális párt népszerűsége (2014 végén 24% mondta azt, hogy jó véleménye van az FN-ről, ami mindenképpen történelmi magasság, ennél csak 1995 májusában mértek magasabb értéket, egyetlen hónap erejéig).
3.
Persze igaz az a kritika is, hogy hiába népszerű egy párt, ha a helyi beágyazottsága nem országos. Márpedig az FN-é nem az. A helyi beágyazottság kevésbé számít viszont az elnökválasztásnál, amely az FN és elnöke számára a legfontosabb politikai céltábla. Tudjuk, hogy az elnökválasztás, amely pár héttel a nemzetgyűlési választás előtt kerül megrendezésre, általában hatással van a nemzetgyűlési választás eredményére is. Vagyis egy sikeres elnökválasztási szereplés kissé felhúzhatja az FN eredményeit egyes választókörzetekben – de az az ellenfeleket is mobilizálni fogja így, vagy úgy.
4.
A kormányzáshoz való jogot valószínűleg egy kiugró elnökválasztási szereplés sem hozza majd meg a radikális jobboldalnak. Marine Le Penről ugyanis sokkal jobb a franciák véleménye (43%), mint a Nemzeti Frontról, de a franciák azt is látják, hogy az FN-nek nincs semmiféle kormányzati tapasztalata: a Marine Le Pent 43%-ban szimpatikusnak találó megkérdezettek egyúttal 67%-ban azt is mondták, hogy nem bíznak az FN elnökének kormányzóképességében. 78% ráadásul még a szélsőjobboldali jelzőt is használhatónak tartja rá. A számok jelenlegi állása szerint tehát a “hatalom kapujában” álló FN-ről szóló kinyilatkoztatások valóban túlzóak.
5.
Ám “valami egyértelműen történik”. A “normalizálódni” kívánó FN körül egyre érdekesebb kishírek jelennek meg: ezek közül kiemelendő, hogy egyre látványosabb az átjárás a mérsékelt jobb és a szélsőjobb (praktikusan az UMP és a Front National) között. Az elmúlt hetekben például egy marokkói származású UMP-s politikus kötött ki a radikális pártnál (vagy inkább tért vissza a szélsőjobbra), majd a Gaylib nevű UMP-s kötődésű meleg jogvédő szervezet egyik alapítója is a Front National vezetőjében vélte megtalálni Franciaország nagy emberét. Közben a Closer nevű pletykalap hatalmas politikai botrányt kavarva megszellőztette, hogy a Nemzeti Front alelnöke, Florian Philippot meleg – csupa zavarba ejtő hírek ezek, amelyek csak akkor értelmezhetők, ha legalább valamennyire komolyan vesszük az FN republikánus fordulatát (merthogy az “ördögűzés” stratégiája mögött ez áll). Szándéka szerint az új FN – a régi, rasszista FN-nel ellentétben – már a liberális nyugati kultúra és a francia republikanizmus alapjairól támadja az azzal szerintük inkompatibilis muszlimokat / bevándorlókat, és nem etnikai alapon. Ez az a párt, amelyik Geert Wilders-re még igent mond, a Jobbikra már nem. Néha még csikorog a szerkezet, néha még belerondít a koncertbe egy-egy hamis hang, de az irány világos és a republikánus elitre nézve egyre veszélyesebb.
2014 ennek az új és egyre sikeresebb FN-nek és elnökének az éve volt. A korábbi verzióval sem nagyon tudott mit kezdeni a francia republikánus politikai elit, az újjal szemben meg egyenesen tehetetlen. Érdemes figyelni a folytatást 2015-ben.