Míg a francia szocialisták legnagyobb gondja, hogy lehet-e együtt tüntetni Marine Le Pennel, mi úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb probléma az, hogy sem a francia társadalom, sem a francia politikai elit, sem pedig a francia államigazgatás nincsen felkészülve arra, hogy a terrorizmus és az iszlamizmus kérdését átfogó problémaként kezelje. Az alábbiakban egy olyan szakpolitikai akciótervre teszünk javaslatot (dr. Türke András István biztonságpolitikai szakértővel, az Europa Varietas Intézet igazgatójával közösen), amely átfogó módon közelíti meg a terrorelhárítás és az iszlamizmus problémáit. Álláspontunk szerint az alábbi témákban és területeken van szükség sürgős lépések megtételére:
A cikket folyamatosan frissítjük!
1) Véget kell vetni a titkosszolgálatok és a belügyi speciális egységek közötti folyamatos konkurenciaharcnak, az állandó átszervezéseknek. Szükség van egy olyan koordinációs szervre, amely a belügy, a szolgálatok, illetve a rendőrség és a csendőrség beérkező adatait átfogó módon értékeli, és az értékeléseket szükség szerint közvetíti. Tekintettel arra, hogy a francia szervek forráshiányra panaszkodnak a sajtóban is, az elérhető költségvetési források kérdését is rendezni kell.
2) Rendbe kell tenni a terrorgyanús személyek adatbázisait.
3) Frissíteni kell a terrorgyanús személyek megfigyelésére, előállítására vonatkozó jogszabályi hátteret. Bár 2014. novembere óta hatályos egy új terrorizmus-ellenes törvény, amely többek között lehetővé teszi, hogy a francia hatóságok megakadályozzák egy francia állampolgár külföldre távozását, a Charlie Hebdo-merényletek, illetve Manuel Valls miniszterelnök azon kijelentése, hogy “vannak hibák a megfigyelési rendszerben“, teljes mértékben igazolják a dosszié újbóli megnyitásának szükségességét.
4) Tekintettel arra, hogy a börtönök Franciaországban is gyakran funkcionálnak bűnöző- és szélsőséges-képző intézményként (különösen a piti bűncselekmények fiatal elkövetői számára), újra kell gondolni a büntető igazságszolgáltatás teljes rendszerét, bármennyire is nagy a társadalmi nyomás, hogy minél több bűnöző kapjon hosszú és letöltendő börtönbüntetést. A visszaesést megakadályozni nem tudó megtorlás helyett a nevelés és az integráció céljai felé kell a rendszer fókuszát fordítani, természetesen a megfelelő költségvetési források biztosítása mellett.
5) Hatékonyabban kell fellépni a szervezett bűnözői körök és városi bandák fegyverellátási útvonalai ellen, szárazföldön és vízi úton egyaránt.
6) Ismét felül kell vizsgálni a Vigipirate-tervet. A tervben nemcsak a veszélyeztetett objektumoknak, hanem a veszélyeztetett (pl. al-Kaida halállistán szereplő) személyeknek is helye kell, hogy legyen, az ő védelmüket sokkal hatékonyabban kell megszervezni, megfelelően felszerelt és kiképzett egységek tagjaival.
7) Újra kell szabályozni a katonai szervezetek fegyverhasználatának a mikéntjét (pl. ne kelljen a lőszert külön, csomagolva tárolni).
8) Erősíteni kell a társadalmi integrációhoz szükséges intézményeket, és a szükséges tudásbeli, anyagi eszközöket hozzárendelni a célokhoz. Gondolva itt különösen a köznevelésre, amely nem tölti be a szerepét, a speciális és az egyéni igényeket, szükségleteket alig veszi figyelembe, újratermeli az elitet, miközben a bevándorló hátterű gyerekek számára kifejezetten a kudarc, a lemorzsolódás és a kulturális kirekesztettség fő terepe. Szükség esetén a pedagógusképzés rendszerét és a pedagógusok módszertani felkészültségét is frissíteni szükséges. Sokkal tudatosabb politikára van szükség a felnőttképzésben is, illetve a korai iskolaelhagyás következményeinek utólagos kezelésében is.
9) A francia muszlim közösséggel közösen rész-akciótervet kell kidolgozni a vallásos fiatalok elérésére, és az iszlám békés, erőszakmentes értelmezésének a tudatos terjesztésére.
10) Újra kell gondolni a nagy francia szent tehenet, vagyis az egyházak finanszírozhatatlanságának a kérdését, megakadályozandó hogy a francia muszlim közösség legitim (vallási, közösségi, kulturális és média) igényeit radikális közel-keleti forrásokból fizessék, illetve hogy a közösség tartósan radikális közel-keleti hatásoknak lehessen kitéve a hazai pénzügyi és kulturális erőforrások gyér volta miatt.
11) A francia államnak sokkal tudatosabban, sokkal erőszakosabban, akár komoly költségvetési pénzeket is felhasználva kell fellépnie a bevándorlói hátterű fiatalok kiugró munkanélkülisége ellen (amely elérheti a 44%-ot is). Államilag támogatott munkahelyek létrehozása francia viszonylatban nem számít kirívóan piacellenes szakpolitikai lépésnek, s a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében most ismét szükséges ehhez az eszközhöz nyúlni (mindezt annak figyelembe vételével, hogy az eddigi szubvenciós programok sajnos sikertelennek bizonyultak).