Hollande elnök állítólag úgy tervezte, ciklusa két részből fog állni: az elején reformál, a végén pedig “osztja”, ami eredményben és pénzben osztható. Csakhogy a ciklusa első két évében Hollande – talán saját baloldalától tartva? – mintha időt vesztegetett volna reformálás és ravasz politizálás helyett (elmaradt például az “üres a kassza” című közismert dráma 2012-es előadása, pedig a kassza tényleg üres volt). Ha Hollande valóban úgy tett volna, ahogy eredetileg tervezte, akkor nem lenne most időzavarban.
Miről szól ez az időzavar? Elsősorban arról, hogy 2015-öt írunk, és a kormány nem 2012-ben, nem 2013-ban, nem 2014-ben, hanem most igyekszik “átnyomni” a Nemzetgyűlésen az egyik eddigi legnagyobb gazdasági reformcsomagját. (És elképzelhető, hogy a törvény végleges elfogadás esetén is csak jövőre érezteti majd a hatását)
Kockáztassuk meg a megállapítást: ha Hollande hasonló reformokkal és nem demagógiával, 75%-os adókulccsal és helyben járással indította volna a munkát (azaz betartotta volna a megszorítás, reform, kiengedés sorrendet, ahogy tervezte), akkor nagyobb lenne iránta és gazdaságpolitikája iránt a bizalom a piaci szereplők részéről – akiknek azért köztudottan van némi szerepük a beruházások alakulásában és a munkahelyteremtésben.
2015 májusában viszont már csak két év van hátra a következő választásig, az idő sürget. Valódi kormányzásról ráadásul már csak nagy jóindulattal is csak egy évig beszélhetünk (és akkor is úgy, hogy közben 2015 végén lesz egy regionális választás). A ciklus utolsó évében – pszichésen legalábbis biztosan – már mindenkit a különböző elnökjelöltek, előválasztások, közvélemény-kutatások kötnek le, nem az, hogy mit csinál a kormányzat: a kabinet munkájáról a vélemény négy év alatt már kialakulhatott, az utolsó évben a jövő foglalkoztatja a sajtót és a polgárokat is. Hollande-nak tehát nincs két éve arra, hogy bizonyítsa alkalmasságát az újraindulásra, örülhet neki, ha kap rá egy évet.
Márpedig az elnök kemény számadatokhoz, a munkanélküliség alakulásához kötötte újraindulását. Vagyis ahhoz, hogy Hollande elnök (vagy egy bármilyen másmilyen baloldali jelölt) legalább minimális eséllyel indulhasson 2017-ben, a munkanélküliségi adatoknak jelentősen (2016-ig érezhetően) javulniuk kellene, különben garantálható, milyen témákon fut majd a 2016-os előválasztási év, majd maga az éles kampány is.
Javulásra 2016 előtt már Michel Sapin pénzügyminiszter szerint sem kerül sor, annak ellenére, hogy a 2015-ös első negyedéves növekedési adatok meglepően jók lettek. A kérdés tehát az, hogy ha a munkanélküliség csökkenése a 24. órában mégis megtörténik, akkor az vajon hatással lehet-e még Hollande munkájának a megítélésére, vagy az elnök addigra teljesen leíródik? Semmi nincs előre megírva: a kimenetel attól is függ, képes lesz-e a kormányzat ügyesen azt kommunikálni, hogy az egyébként népszerűtlen, és még nem kellően elfelejtett intézkedései érnek be a munkanélküliség csökkenésével. Ez az eddigi teljesítményt látva egyelőre nem tűnik valószínűnek, de politikában láttunk már meglepőbb dolgokat rövidebb idő alatt is.