Lionel Jospin volt miniszterelnök megbízást kapott Hollande elnöktől, hogy egy bizottság élén – novemberi határidővel – készítsen jelentést “a közélet erkölcsösebbé tételének” módozatairól. A cél szép, ám az már kevésbé, hogy mindez azon a héten történt, amikor a képviselők visszakézből utasították el azt az egyébkét centrista javaslatot, amely konkrétan saját juttatásaik átláthatóvá tételéről szólt volna.
Nem akarok magyar áthallásokról beszélni, de még utalgatni sem rájuk – a fantáziadús polgártársaknak nyilvánvalóan nem fog gondot okozni ezek megtalálása és felemlegetése.
Inkább néhány fontos szempontot ajánlok a kedves olvasók figyelmébe:
1) Franciaországban nagy hagyománya van az elnöki megbízatásoknak és az ahhoz kapcsolódó bizottságosdinak, sőt, néha az is elképzelhető, hogy az eredményből még lesz is valami. Mégis, könnyen tűnhet úgy, hogy a bizottságosdi és az elnöki megbízás a tehetetlenség és a programtalanság elkendőzésére szolgál. Érdekes lesz majd látni, hogy Hollande elnök hogy kívánja kikerülni ezt a csapdát.
2) A bizottságosdi és a “széles körű szakértői egyeztetések” szolgálhatnak arra, hogy a közmegegyezés látszatát keltsék: “tessék, jobbról-balról ezt mondják a bölcsek, milyen alapon nem értesz vele egyet? Nem talán a közjó ellen vagy?” Nem véletlen, hogy a Jospin-bizottságnak is lesz ellenzéki tagja, a saját pártjával már amúgy is jócskán hadban álló, és átláthatóság-ügyben is támadott volt egészségügyi miniszter, Roselyne Bachelot.
Lionel Jospin
Forrás: The Guardian (Patrick Kovarik/AFP/Getty Images)
3) “Ha el akarsz fektetni egy ügyet, hozz létre bizottságot!” Lehet, hogy ez a cél: látványosan semmit tenni, kipipálni egy feladatot (erre utal az is, hogy a mandátumhalmozás tiltása is a témák között van, holott ez egy atombiztos ígéretnek tűnt a kampányban). Lehetséges ugyanakkor egy másik magyarázat is: a közvélemény előzetes megdolgozása a tényleges cselekvés előtt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szocialistáknak jelenleg nincs alkotmányozó többségük, így ha a közhatalom szervezéséhez kapcsolódóan alkotmányt is szeretnének módosítani, akkor ahhoz vagy ellenzékieket kell meggyőzniük, vagy a közvéleményt kell maguk mellé állítaniuk egy népszavazási kampányban.
3) Közhelyes, de meglehetősen nehéz lesz a szocialistáknak a közélet erkölcsösségéről tartósan hitelesen beszélni, ha nem tesznek konkrét és demonstratív lépéseket, sőt, ha ezzel kifejezetten ellenkező irányba indulnak. A képviselői juttatások átláthatóságának az (egyébként össznemzeti, pártokon átívelő összeborulásban történt) leszavazása kifejezetten azt sugallhatja a polgároknak, hogy a kormányoldal számára az átláthatóság addig tart, amíg a mások pénztárcáját kell nézegetni. És ez akkor is így van, ha közben persze minden ipari kamerának elbúgják, hogy amúgy majd tenni fogunk az átláthatóságért, hiszen megígértük.
4) Látszólag távoli probléma, de egyre-másra sorjáznak a gyanúsítások és a komoly nyomozati cselekmények Nicolas Sarkozy elnökségéhez, és különösen annak egyes pénzügyi-kampányfinanszírozási kérdéseihez kapcsolódóan. Ebből a szocialisták nyilván szeretnének majd profitálni (különösen, ha valamelyik ügy esetleg bíróság előtt is megáll). Ugyanakkor ez nem lesz könnyű, ha az lesz az egyetlen hihető szocialista érv, hogy azért erkölcsösebbek az előző többségnél, mert ők ők…
5) A szóban forgó javaslat lehet, hogy nem volt több, mint ellenzéki PR-akció egy centrista képviselőtől. Ha így is van, az UMP-től a szocialistákon át szépen mindenki belesétált. Ám ahogy ez lenni szokott, hosszú távon a kormányoldalnak árthat többet, ha a sajtó úgy cikkezik erről, ahogy: a képviselői juttatások terén a “változás nem most” lesz (utalva Hollande választási szlogenjére: “változás most”).