Mint arról korábban beszámoltunk, nagyjából eldőlt, hogy Harlem Désir lesz a Szocialista Párt új főtitkára, miután Aubry ex-főtitkár és Ayrault miniszterelnök a várhatóan többséget szerző platform élére ejtőernyőztették. De mit képvisel majd az új főtitkár? Alább az – akár magyar szempontból is – izgalmas pontok az írásos javaslatból – néhány kommentárral kiegészítve.
Visszaköszönnek Hollande ígéretei
- Az adóságcsökkentés a nemzeti szuverenitás kérdése: ne legyen az ország kiszolgáltatva a piacoknak. Ez a tétel a múlt héten benyújtott költségvetésben is egyértelműen megjelenik, mint ahogyan a hiánycélhoz történő ragaszkodás is. Utóbbit szintén mozgástér-növelőnek gondolja a kormány.
- Tíz évre előre tekintenek az alkotók, az elnök újraválasztásáért dolgoznak. Ha valaki úgy gondolná, hogy valamikor köztársasági elnök szeretne lenni a Szocialista Párt képviseletében, már most számítson rá, hogy várnia kell: egyébként is szinte elképzelhetetlen az, hogy a hivatalban lévő elnök ne induljon újra, hacsak saját akaratából nem vonul vissza: leváltása a kormányzati kudarc beismerése lenne.
- Sarkozy tettei és szavai között nagy volt az eltérés. Az Hollande-adminisztráció nem kívánja elrejteni vagy letagadni a nehézségeket. Nem véletlen, hogy a 2013-es költségvetés benyújtásakor erőfeszítéseket kértek a franciáktól: a kérdés, hogy a franciák mennyire fogadják el ezt a fajta beszédet?
- Európa nemcsak egy nagy piac, hanem egy nagy idea is. Nagysága és felépítése éppen alkalmassá teszi azon kihívások megoldására, amelyekre a tagállamok egyedül nem tudnak hatékonyan reagálni.
- A kormány és a párt minden franciához szól, de elsősorban a munkásosztályhoz és a középosztályhoz, mivel ők vannak a legtöbben és ők a leginkább kiszolgáltatottabbak. Ez nyilvánvaló oldalvágás Nicolas Sarkozy-nek, akit elnöksége alatt gyakran vádoltak azzal, hogy a gazdagok elnöke, elsősorban az olyan intézkedései miatt, mint az 50%-os adóplafon.
- A francia álom republikánus álom. A francia identitás nem egyszerűen nemzeti identitás, ahogyan a jobboldal gondolja, hanem republikánus identitás is, amelynek része a szolidaritás és a szociális modell. A szöveg hosszan ismerteti a republikánus modell jellemzőit – szinte tankönyvi tisztasággal. Tény, hogy a francia köztársasági eszme magában hordozza a szociális modellt, az ugyanakkor nem felel meg a valóságnak, hogy a jobboldal leszűkíti a francia identitást a nemzeti identitás dolgára. A jobboldalon a centristák és a szociálisan érzékeny gaulle-isták a köztársasági eszmét éppúgy megfeleltetik a nemzeti identitásnak (vagy összekapcsolják a kettőt), mint a baloldal.
- A neoliberális gazdasági ciklus után egy regulatív és védelmező gazdasági ciklus következhet a világban.
- Nagyon hangsúlyos a szövegben a globalizáció és a nemzetállamok, valamint az igazságos kereskedelem kérdése. Az európai közbeszerzési piacokat a szerzők szerint zárni kellene azon államok, cégek stb. előtt, amelyek nem felelnek meg bizonyos szociális, környezetvédelmi szempontoknak, vagy nem a kölcsönösség jegyében járnak el.
- Elvárják az emberek a személyes autonómia tiszteletben tartását, és ehhez az államnak is alkalmazkodnia kell: a szolgáltatásoknak személyre szabottaknak kell lenniük.
- Az Európai Unióban el kell indulni a következők irányába: eurokötvények bevezetése, európai hitelminősítő létrehozása, az EKB feladatának szélesítése a növekedés és a foglalkoztatás céljaira figyelemmel, valamilyen szintű adóharmonizáció és munkajogi harmonizáció az unión belül a szociális dömping elkerülése céljából, többsebességes Európa lehetősége azoknak, akik ezt igénylik.
- A baloldal (az Európai Szocialisták Pártja) közös programalkotása és közös jelöltállítása a 2014-es európai választások előtt, ideértve a Bizottság elnökének a tisztét is.
- A határozott idejű és átmeneti szerződések járulékait magasabbra emelik, hogy ne érje meg annyira megkötni őket.
- 60 éves nyugdíjkorhatár. Ez alapvető választási ígérete volt a szocialistáknak: Sarkozy nyugdíjreformja annyit tudott elérni, hogy a korhatárt 60 évről 62 évre emelték, a szocialisták viszont világossá tették, hogy visszafordítják az intézkedést.
- Emberi jogi és az intézményrendszert érintő intézkedések: melegek házassága és örökbefogadási joga, a mandátumhalmozás tiltása, a választási rendszer “vegyesítése” valamennyi arányos mandátum bevezetésével, helyi-önkormányzati választójog a szabályosan Franciaország területén tartózkodó harmadik országbeli idegeneknek, a parlament kezdeményezési és ellenőrzési jogának szélesítése, főleg a kinevezések terén. Az itt felsorolt javaslatok jelentős részének a megvalósításához 3/5-ös kongresszusi töbségre lenne szükség, ezzel jelenleg nem rendelkeznek a szocialisták. Bizonyos kérdésekben pedig még a referendum sem jöhet szóba (pl. a választójog kiterjesztése ügyében), mivel teljesen valószínűtlen, hogy sikerülne összekalapálni a szükséges számú támogató szavazatot.
- Folyamatos konzultáció a párt szimpatizánsaival. A párt olyan legyen, mint egy kaptár: abból lesz a program-méz (nem vicc, ezt írják…! 🙂
Kik állnak mögötte?
Nehéz lenne elképzelni, hogy nem ez az írás szerzi meg a kongresszusi többséget az október 11-én megrendezésre kerülő pártszavazáson, mivel olyan befolyásos véleményvezérek állnak mögötte, akik valószínűleg a párt bázisának a jelentős részét is kontrollálják.
Az aláírók között található a Martine Aubry volt főtitkár; a pártvezetés jelentős része, a miniszterelnök; a Szenátus és a Nemzetgyűlés elnökei; a szenátusi, nemzetgyűlési, európai parlamenti képviselőcsoportok vezetői; több tucat képviselő és szenátor, jó néhány kormánytag (ideértve a “balosokat”, Laurent Fabius-t és Arnaud Montebourg-t is); Párizs főpolgármestere; a 2007-es elnökjelölt, Ségolène Royal; továbbá olyan tekintélyt parancsoló nevek, mint Pierre Mauroy és Michel Rocard…