“Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer” – mondta Orbán Viktor a Handelsblattnak. Korábban arról elmélkedett, hogy az alkotmányozás során “számos érv szólt amellett, hogy inkább a prezidenciális, elnöki rendszer felé mozduljunk” – állítólag csak a hagyománytisztelet miatt vetették el ezt a forgatókönyvet. De jó kérdéseket tett-e fel magának Orbán? Érvek és ellenérvek, francia áthallásokkal.
Elnöki vs. félelnöki
Először is Orbán Viktor (és gyakran a magyar közbeszéd sem) tesz különbséget az amerikai típusú elnöki és a francia típusú félelnöki rendszer között. Pedig a különbség hatalmas, és nemcsak azért, mert az amerikai elnök állam- és kormányfő egyben, a francia elnök pedig miniszterelnököt nevez ki maga mellé, aki felelős a parlamentnek…
Az igazán nagy különbség az, hogy az amerikai rendszerben a törvényhozás és a végrehajtó hatalom mind választói legitimitásában, mind gyakorlati működésében, mind felelősségben egymástól elválasztva működik. Az amerikai rendszerben az elnök nem felelős a Kongresszusnak. Ez a szigorú hatalommegosztás néha természetesen igenis lassítja és nehezíti a döntéshozatalt, vagy a nehéz reformok végrehajtását. Emlékezzünk csak arra, amikor Bill Clinton első ciklusában egyszer nem sikerült költségvetést elfogadni és leállt a szövetségi adminisztráció! Ne felejtsük el azokat a hatalmas vitákat sem, amelyek az adósságplafon megemelése, vagy akár az egészségügyi reform kapcsán zajlottak az USA-ban – és nem először.
Nem tudta megakadályozni, bár jól jött ki belőle (a kép forrása)
A félelnöki rendszerekre sem jellemző mindig és mindenhol a végrehajtó hatalom elsöprő erőssége. A francia alkotmánynak például van egy parlamentáris olvasata és gyakorlata is. Előfordul például, hogy az elnök nem ugyanabból a pártból származik, mint a miniszterelnöke, ilyenkor a parlamentáris elemek felerősödnek a rendszerben, az elnökiek pedig kicsit háttérbe szorulnak. Számos jellemző ráadásul, amelyeket a félelnöki rendszerhez kötünk (például a miniszterelnök felmentésének a joga) még csak nem is szerepel a francia alkotmányban, hanem egyszerű szokásjog.
Összességében tehát nem feltétlenül igaz az, hogy egy elnöki vagy félelnöki rendszer szükségképpen megkönnyíti a döntéshozatalt és a végrehajtást. Bizonyos esetekben ez így lehet, másokban nem. A tiszteséges elemzéshez arról is tudni kell valamit, hogy a hatalommegosztás hogy néz ki az adott országban, hogy konkrétan meddig terjed az egyes szereplők hatásköre, és hogy az alkotmányos hagyományok milyen hatással vannak a politikai rendszer működésére.
Jó rendszer?
Mindenekelőtt nem valószínű, hogy egy-egy politikai rendszerről en bloc kimondható lenne, hogy jó, nem jó, jobb, rosszabb. Az amerikai típusú elnöki rendszer hasonmásai egészen máshogy működnek Latin-Amerikában, mint az Egyesült Államokban, és a francia típusú félelnöki rendszer sem ugyanúgy néz ki Moszkvában, mint Párizsban. Az sem valószínű, hogy a brit típusú többségi parlamentarizmus mindenhol működőképes lenne, vagy hogy mindenhol pontosan úgy lenne működőképes, mint Londonban.
Orbán Viktor Berlinben (a kép forrása)
Ha Orbán Viktor arra gondolt (és mi másra gondolhatott volna?), hogy az elnöki rendszerekben a végrehajtó hatalom nagyobb mozgástérrel bír, mint a parlamentáris rendszerekben, akkor a fenti példák mutatják, hogy ez nem feltétlenül és nem általános érvénnyel igaz. Akár még amellett is lehet legitim módon érvelni, hogy a brit miniszterelnök könnyebben tud kormányozni, és nehéz döntéseket hozni-végrehajtani, mint az amerikai elnök.
Mi kell nekünk?
Tény ugyanakkor, hogy a De Gaulle-féle 1958-as francia alkotmányreform lényege a végrehajtó hatalom megerősítésében és a parlament leértékelésében, illetve úgymond “keretek közé szorításában” állt. Ez azonban speciális esetnek számít, hiszen Franciaország az instabil “szuperparlamentarizmus” betegségében szenvedett 1958 előtt – a tünet az volt, hogy 11 év alatt 22 kormányt fogyasztott el az ország.
Az sem mondható, hogy feltétlenül mindenkinek “elnökösítésre” van szüksége, aki meg akarja erősíteni a végrehajtó hatalmat. De Gaulle tisztában volt ezzel. Az alkotmánykoncepciót először ismertető bayeux-i beszédében például utalt Szolónra, akitől állítólag megkérdezték, melyik a legjobb alkotmány, és ő azt válaszolta: “Mondják meg előbb, hogy mely népnek és mely korszakban!”. De Gaulle tehát nem egy univerzális “jó alkotmányt” hozott létre, hanem egy olyat, amelyről hitte, hogy az tartósan jó – a franciáknak.
 |
|
“Mondják meg mikor, mondják meg, hol!” |
A magyar történelemben is vannak olyan elemek, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember az erős és tekintéllyel bíró végrehajtó hatalom, tehát az elnöki vagy félelnöki, esetleg a többségi parlamenti rendszer mellett érveljen. Egy olyan országról beszélünk elvégre, ahol a Kádárokat, a Horthykat, a Ferenc Józsefeket kifejezett kultusz övezi. De Magyarország olyan ország is, ahol a hatalommegosztás, “a helyi szabadságok” szintén nagy hagyományokkal bírnak. Szükség van-e, lenne-e mindkét hagyomány beemelésére az alkotmányos rendszerünkbe? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? A különböző kombinációk hogyan alakítanák a rendszer hatékonyságát, tekintélyét, esetleg a fékek és ellensúlyok dolgát? Ezek azok a kérdések, amelyeket őszintén szólva nem igazán sikerült nyilvánosan megvitatni a 2011-es alkotmányozás idején, pedig lett volna értelme.
Az alkotmányozás ugyanis sosem arról szól, hogy objektíve melyik a jobb rendszer, hanem arról, hogy az adott népnek melyik a jobb, éppen az adott pillanatban.