84. Válásra készülve?

Az UMP másfél hete tartó öndarálása sok mindentől elvonja a figyelmet. Például attól, hogy a zöldek (EELV) egyre kevésbé érzik jól magukat a kormányban, egyre több ügyben kerülnek szembe a szocialistákkal (PS).

Az elmúlt hetekben olyan súlyossá vált a két párt közötti feszültség, hogy már az is felmerült, a zöldeknek esetleg érdemes lenne távozniuk a kormányból – Hollande elnök ugyanakkor nyilvánvalóvá tette novemberi sajtótájékoztatója során, hogy nem örülne egy ilyen forgatókönyvnek.

A zöldek egyelőre maradtak, de a Libération szerint négy olyan ügy van, amely egyre inkább arra sarkallhatja a zöldeket, hogy távozzanak a kabinetből:

  1. A fessenheim-i atomerőmű bezárásának 2016-ra tolása, és összességében az atomenergia jelentőségének a kérdése (ez korábban is vitatéma volt a két párt között).
  2. Nem tetszik a zöldeknek a Gallois-jelentés szellemisége és jónéhány adóügyi intézkedés.
  3. A palagáz kitermeléséhez szükséges kutatások folytatása, mint javaslat, szerepel a Gallois-jelentésben, ám a zöldek mereven elutasítják (Franciaország egyelőre azon országok közé tartozik, amelyek tilthatják a palagáz kinyerését. A téma az EU-ban egyelőre tagállami hatáskörbe tartozik).
  4. A Nantes melletti Notre-Dame-des-Landes reptér kérdése: a zöldek szerint egy környezetvédelmileg vitatható beruházásról van szó.

Utóbbi, tudniillik a repülőtér ügye az elmúlt hétvégére szabályosan radikalizálódott: ugyan maga a terv a hatvanas évek óta létezik, és az elmúlt évtizedben mind a szocialisták, mind az UMP-s kormányok támogatták, a környezetvédelmi- és agrárlobbi, továbbá számos helyi képviselő viszont kezdetektől fogva ellenezte az építkezést. 2009 óta tiltakozó táborozás formájában egyfajta blokád zajlik a repülőtér számára kijelölt területen, ahol is októberben a rendvédelmi szervek elkezdtek “rendet rakni”. A rendőrség és a táborozók azóta többször is összecsaptak, ami értelemszerűen további feszültségeket szított.

A helyzetet bonyolítja, hogy Nantes körzete Jean-Marc Ayrault miniszterelnök körzete, ő pedig mindig is támogatta a repülőtér megépítését. Ugyanakkor ő volt az, aki a hétvégén bejelentette, hogy egy egyeztető bizottságot hoznak létre a témában, amire a tüntetők úgy reagáltak, hogy tárgyalási feltételként a rendvédelmi szervek visszavonulását szabták (a hétfői összecsapások után már a rendvédelmi szervek is feltételekkel vonulnának vissza, sőt, a tiltakozók a prefektus egy másik “békülési” ajánlatát is visszautasították…). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány visszavonulót fújt volna: ugyancsak a hétvégén több miniszter jelezte közleményben, hogy a terv továbbra is él.

Összességében tehát: a szocialisták az egyik oldalon, a zöldek a másik oldalon, viszont mindkét tábor együtt a kormányban. Aknamező ez, nem is akármekkora. Úgyhogy ha éppen nem az UMP-sagát követjük, érdemes ezen az ügyön is rajta tartanunk a szemünket.

Kommentek

Kommentek