francia terrorizmus

Ezúttal jobbról: mecseteket és politikusokat gyilkolt volna a terrorcsoport

Őrizetbe vettek kedden Franciaország délkeleti részén, valamint Párizs környékén tíz embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy politikusok és muzulmán vallási helyek ellen terveztek merényleteket.

A 17 és 25 év közötti gyanúsítottak egy szélsőjobboldali csoporthoz tartoznak, amelynek központi figuráját, a 21 éves Logan Alexandre Nisint június 28-án vették őrizetbe Taracon településen. Júliusban terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezet szervezésének gyanújával vádat emeltek ellene, miután a közösségi oldalakon azzal fenyegetőzött, hogy migránsokat és dzsihadistákat fog megtámadni – erősítették meg rendőrségi források a Le Monde című napilap értesülését.

Logan Alexandre Nisin korábban az Action Francaise nevű királypárti szélsőséges szervezet tagja volt, amely a dél-franciaországi Marseille és Aix-en-Provence környékén szervezett provokatív akciókat.

A gyanúsítottaknak a rendőrségi források szerint több célpontja is volt: politikusok, mecsetek, migránsok, de jelenleg nehéz megállapítani, hogy mennyire voltak előrehaladott állapotban ezek a merénylettervek.

A Le Monde szerint a nyomozók elsősorban azt akarják megállapítani, hogy a gyanúsítottak pontosan milyen kapcsolatban álltak Logan Alexandre Nisinnal és az tisztában volt-e a merénylettervekkel, amelyek célpontjai között szerepelt Christophe Castaner kormányszóvivő és Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője, volt elnökjelölt.

A Logan Alexandre Nisin elleni eljárást az a Aix-en-Provence-i ügyészség és a helyi csendőrség indította meg nyáron a férfi internetes tevékenysége alapján, az ügyet azonban a nyomozás előrehaladtával átvette a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.

Az ideológiailag a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik norvég terroristához és tömeggyilkoshoz közelálló és azt a Facebookon dicsőítő Logan Alexandre Nisinnál több fegyvert is találtak, és az is kiderült, rendszeresen járt lőgyakorlatokra. A nyomozás megállapította, hogy “céljai elérése érdekében bűnszövetkezetet kívánt szervezni”.

A keddi őrizetbe vételeket a bűnügyi rendőrség terrorelhárítási igazgatósága és a belső elhárítás hajtotta végre.

(Szöveg: MTI, kép: pixabay.com)

Kommentek

Kommentek