Edouard Philippe

Kizárta pártja a francia miniszterelnököt

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép republikánusok (LR) vezetősége kedden este megszavazta azok kizárását, akik támogatják a kormányt, köztük több miniszterét és mindenekelőtt Edouard Philippe kormányfőét.

Az Emmanuel Macron államfőt támogató öt országosan ismert jobboldali politikus – a miniszterelnök mellett Gérald Darmanin és Sébastien Lecornu miniszterek, valamint a Konstruktívak néven önálló nemzetgyűlési frakcióalapítást kezdeményező Franck Riester és Thierry Solère képviselők – kizárásáról szóló bejelentés után azonban kiderült, hogy – miután a vezetőségi tagoknak kevesebb mint fele szavazott – a szankció egyelőre nem hivatalos. A következő napokban újra össze kell ülnie az LR vezetőinek, hogy hivatalossá tegyék a kizárásokat.

Az LR közleményében jelezte, tudomásul vette, hogy a miniszterelnök önként távozott a pártból, miután meg sem jelent a bizottság előtt, amely meghallgatta a jobboldalon árulónak tekintett politikusokat.

A legnagyobb francia ellenzéki párt életét azóta keseríti meg a széthúzás, amióta a pártalapító Edouard Philippe-et májusban kinevezte a köztársasági elnök kormányfőnek. Az Emmanuel Macronnal együttműködő jobboldali politikusok sorsáról szóló döntés azóta húzódott. Az érintett képviselők és kormánytagok október 11-ig kaptak haladékot a pártjuktól arra, hogy magyarázattal szolgáljanak arra, miért csatlakoztak a kormánytöbbséghez, de ezt egyikük sem tette meg.

“Mindenki tudja, ki vagyok. Vállaltam a felelősséget már a választások előtt” – mondta október elején a miniszterelnök egy rádióinterjúban.

Edouard Philippe szerint “már mindenki jól megértette, hogy a köztársasági elnök valami újat akar építeni” azzal, hogy jobb- és baloldali, valamint centrista politikusokat is kinevezett a kormányba. “Soha nem voltam híve az ultimátumoknak. Nem kommentálom a pártszervezetek működését” – tette hozzá a pártja, a Köztársaságiak szétesését érintő kérdésre válaszolva.

Edouard Philippe a kizárást követően ugyanakkor nem kíván csatlakozni Emmanuel Macronnak a Köztársaság lendületben nevű pártjához.

“Politikailag elkötelezett maradok, és a politikai elköteleződésem véleményem szerint többet ér mint egy pártcímke” – fogalmazott.

Ez lesz első alkalom az 1958 óta fennálló V. köztársaság történetében, hogy a miniszterelnök pártonkívüli.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: a miniszterelnök hivatalos portréja)

Kommentek

Kommentek