menedékkérelmek

Sztrájkol a francia menekültügyi hivatal az új bevándorlási törvénytervezet ellen

Sztrájkkal tiltakozik a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) a “szabályozottabb bevándorlást és hatékonyabb menekültügyet” előíró törvénytervezet ellen, amelyet szerdán terjesztett Gérard Collomb belügyminiszter a kormányülés elé. A tárcavezető szerint a szöveg “teljesen illeszkedik az európai jogba”.

A kormány szerint a “kiegyenlített” új javaslat a 2016. március 7-én elfogadott előző szabályozást váltja, s alapvető célja a menekültügyi kérelmek elbírálásának hat hónapra történő felgyorsítását követően az elutasítottak eltávolítása az országból, a menedékre szorulóknak pedig a jelenlegi egy helyett többéves tartózkodási és munkavállalási engedély megadása átfogó integrációs programmal egybekötve.

Miközben az alapcélokat illetően széleskörű a konszenzus Franciaországban, a megvalósítást illetően olyannyira megosztottak a politikai pártok, a bevándorlókkal foglalkozó hatóságok és a civil szervezetek, hogy Emmanuel Macron államfő pártján, a Köztársaság lendületben frakciójában is heves vita alakult ki.

“A legkiszolgáltatottabbak lesznek büntetve. Nem tilos egy kis humánumot is tenni egy törvény szövegébe” – mondta Jean-Michel Clément kormánypárti képviselő.

Az OFPRA mellett az Államtanács, az Amnesty International, az Orvosok Határok Nélkül és a bevándorlókkal foglalkozó valamennyi civil szervezet, valamint a baloldali pártok is tiltakoznak a tervezet ellen, mert szerintük a menedékkérők egy része nem fogja tudni ezentúl érvényesíteni a nemzetközi és a francia jogban előírt jogait.

Az illetékes hivatalok azt állítják, hogy nem rájuk kellene nyomást gyakorolni, ők ugyanis a hozzájuk eljutatott kérelmeket néhány héten belül elbírálják. A problémát szerintük azt jelenti, hogy egy migráns átlagosan 35 napot vár arra, hogy a kérelmét regisztrálja a prefektúra. Ezt az időszakot – amelyet az emberek általában az utcán töltenek – úgy lehetne lerövidíteni, hogy a belügyminisztérium új munkahelyeket hoz létre a kérelmek azonnali befogadására – állítja az OFPRA. A migránsoknak jelenleg 120 nap áll rendelkezésre a kérelmek benyújtására, a tervezet szerint ez 90 napra rövidül majd.

A civil szervezetek és a hivatalok azt a javaslatot is kifogásolják, amely szerint a migránsokkal foglalkozó szakembereknek jelenteni kellene a rendőrségnek, ha a sürgősségi szállásokon illegális bevándorlókat vagy elutasított menedékkérőket látnak el.

A jobboldal szerint viszont a javaslat csak apró technikai változtatásokat javasol az előző szabályozáshoz képest a bevándorlási politika alapvető átalakítása helyett.

A tervezet legfőbb javaslata az  elutasított menedékkérők fogvatartási idejének megduplázása 90 napra (egyes esetekben 135 napra) annak érdekében, hogy a kitoloncolást végre lehessen hajtani. Ezzel párhuzamosan pedig a kiutasítási határozattal szembeni fellebbezési idő lerövidül.

A kormányülést követő sajtótájékoztatón Gérard Collomb belügyminiszter kijelentette, hogy a kormány “nem lépi át az európai jogot és az Európai Unió direktíváját követi, amely 6 és 18 hónap közötti fogva tartást tesz lehetővé”.

Az őrizetbe vett migránsok személyazonosságának és tartózkodási engedélyének ellenőrzésére jelenleg rendelkezésre álló 16 óra 24-re nő. Új elem a tervezetben a tiltott határátlépés szabálysértéssé nyilvánítása, amely egy év szabadságvesztéssel és 3750 eurós pénzbüntetéssel lesz sújtható. Azaz a tiltott határátlépőket ezentúl őrizetbe lehetne venni és bíróság elé lehetne állítani. Azokat a külföldieket, akik nem a saját személyi papírjaikat mutatják be a hatóságoknak öt év börtönbüntetéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal lehetne sújtani.

“Muszáj, hogy olyan országok mint Németország, Franciaország és Olaszország összehangolják az eljárásukat, különben egy menedékkérő megnézi, hol könnyebb az eljárás a menekültstátusz megszerzéséhez és mindenki hozzánk fog jönni” – hangsúlyozta a belügyminiszter. “Ha nem vesszük figyelembe ezt a problémát, akkor holnap már nem tudjuk a menekültjogot szavatolni Franciaországban, mert nem fogjuk tudni az embereket befogadni” – tette hozzá.

Edouard Philippe kormányfő szerint a szöveg két elven alapul: a humánumon és a hatékonyságon.

A menekültügyi politika “humanista oldalának erősítésére” a kormány a hétfőn bemutatott parlamenti jelentés 72 ajánlását is magáévá teszi a menedékkérők jobb integrációjára. Egyebek mellett megduplázzák a menekültek francia nyelvóráit, engedélyezik a munkavállalást, és pénzügyi támogatásokkal ösztönzik a településeket a külföldiek befogadására.

A törvénytervezet áprilisban kerül a parlament elé.

A BVA közvélemény-kutatóintézetnek a közelmúltban közzétett felmérése szerint a franciák megosztottak a bevándorlást illetően: több mint kétharmaduk szerint a menekülteket be kell fogadni, ugyanakkor majdnem ugyanennyien úgy vélik, hogy túl sok bevándorló él az országban. Emmanuel Macron államfő bevándorlási politikájával a franciáknak alig 37 százaléka elégedett: a baloldali választók szerint nem elég humánus és büntetőjellegű, a jobboldaliak szerint viszont nem elég szigorú.

Franciaországban tavaly mintegy 100 ezren nyújtottak be menekültkérelmet és 36 százalékuk kapta meg a menekültstátuszt. A hivatalos adatok szerint a 67 millió lakosú országban 2014-ben 6 millió bevándorló élt, s a lakosság egynegyedének volt legalább az egyik nagyszülője bevándorló.

(Szöveg: MTI, kép: pixabay.com)

Kommentek

Kommentek