Igazságügyi párhuzam: Gyöngyöspata – Halimi-ügy

Igazságügyi természetű vitát kezdeményezett, illetve okozott a napokban mind a magyar miniszterelnök, mind pedig a francia elnök, mindketten az igazságérzetre apelláltak kritikáik megfogalmazásakor. Magyar-francia párhuzam, gyors tanulságok nélkül.

Az Orbán Viktor által kezdeményezett magyar vitát minden közélet iránt érdeklődő embet ismeri, a gyöngyöspatai szegregációs kártérítésekről és a kormányzat által “börtönbiznisznek” nevezett kártérítési ügyekről van szó. A magyar kormányzati érvek – a miniszterelnöktől az igazságügyi miniszterig bezárólag – itt elsősorban a társadalmi igazságérzetre utalnak: “lehet, hogy ezt mondta a bíróság, de ez szembemegy a társadalom igazságérzetével”.

Hasonló megjegyzést tett Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is. Az előzmény, hogy az ablakon kidobott és így megölt zsidó asszony, Sarah Halimi drogos gyilkosát, Kobili Traorét decemberben beszámíthatatlannak, tehát nem büntethetőnek nyilvánította a bíróság és kényszergyógykezelésre utalta (a nagy vihart kavart antiszemita gyilkosság részleteiről korábban itt írtam).

Emmanuel Macron a múlt heti izraeli látogatásán többször is visszatért az ügyre, úgy vélekedett, hogy a büntethetőségnek vagy hiányának tárgyaláson kell eldőlnie a feldolgozás és a gyász szükségére tekintettel, alig titkolva, hogy a fellebbviteli fórumtól mit vár e téren, ugyancsak sugallva, hogy a politikának is van dolga az igazságszolgáltatással.

A legfelsőbb bíróság vezetője és főügyésze ingerülten kérték számon az igazságszolgáltatás függetlenségét, jogi szakértők pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a büntetőeljárási törvény újabb szabályai értelmében nyílt tárgyaláson zajlott a büntethetőséget kizáró okok megállapítása is.

Macron a kapott levelekre, állampolgári megkeresésekre, végső soron az igazságérzetre hivatkozott, amikor felvetette ezt a rendkívül fontos és szimbolikus ügyet (az antiszemita motiváció lassú elismerése a nyomozás során jelentős mértékben rontotta az amúgy is sérülékeny zsidó közösség bizalmát a francia államban, így az ügy politikai jelentőséget nyert, Macron pedig nem először foglalkozik a Halimi-gyilkossággal nyilvánosan).

A Gyöngyöspata-Halimi párhuzamnak közvetlen és azonnali tanulsága nincs, a konkrét ügyek sem hasonlóak természetesen. De érdekesnek találom, hogy szinte egy időben zajlik a két országban egy-egy hasonló, a társadalmi igazságosságot pedzegető igazságügyi vita, méghozzá két különböző színezetű hatalom alatt, de mindkét esetben a végrehajtó hatalom feje által kezdeményezve.

A közös elem természetesen az, hogy a végrehajtó hatalom feje úgy ítélte meg, hogy egy-egy konkrét bírósági döntés nem találkozik a társadalom igazságérzetével. Ezután mindkettejüket az a kritika érte, hogy nem tartják tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét, a jogállamot. Mindkét vita ugyanazt a széles politika- és jogelméleti vitát nyit(hat)ja meg a bíróságok függetlenségével, szerepével, a jog feladatával, a jogbiztonsággal, az áldozatok szerepével, a hatalmi ágak viszonyával kapcsolatban.

Mivel egyik vitának sincsen még vége, a tanulságok levonása talán korai is lenne. De az egészen biztos, hogy az efféle megszólalások nem véletlenek, hanem tudatosak mindkét oldalon. Vélhetően mind a magyar miniszterelnök, mind a francia elnök úgy véli, hogy ezen igazságügyi kritikák megfogalmazásával inkább szavazatokat nyer, mint veszít; illetve közvetlenül olyan szavazóbázisokat, csoportokat szólít meg, amelyekre szüksége van és lehet  jövőben.

Folyt. köv., és figyeljük a fejleményeket.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

Comments

comments