A gazdagok elnöke? Megint itt a vita, okkal

Politikai vitát generált egy, a napokban megjelent tanulmány, mely azzal foglalkozik, hogy 2018-2020 között hogyan változott az újraelosztás Franciaországban, és ennek kire milyen hatásai vannak a társadalomban. A mindössze 16 oldalas szöveget a Sciences Póhoz tartozó Observatoire français des conjonctures économiques (OFCE), egy francia gazdasággal foglalkozó keynes-iánus szemléletű kutatóközpont jelentette meg. A tanulmány új érveket adhat azoknak, akik szerint Emmanuel Macron “a gazdagok elnöke”.

A kormány és liberális közgazdászok viszont hevesen kritizálták a módszertant. Ettől még “a gazdagok elnöke” narratíva még sok fejfájást okozhat Macronnak, főleg, ha nem talál ellennarratívát. A módszertani kritika ugyanis még nem az.

A tanulmány néhány állítása

Mielőtt a vita ismertetésébe és a jelentőségének az elemzésébe belemennék, íme néhány fontos elem a tanulmányból (biztos van még több is, de én ezeket húztam ki és felkiáltójeleztem meg magamnak):

  • 1. oldal: a 2020-as költségvetés a háztartások 70%-ának kedvező lesz, a vesztesek a legszegényebbek és a leggazdagabbak között vannak.
  • 2. oldal, 3. bekezdés: a 2018-as költségvetés fő eleme a tőkeadóztatás átalakítása volt, a vagyonadó átalakítása, illetve a Hollande alatt megkezdett nyereségadó-csökkentés. A 2019-es költségvetés a sárga mellényesekre reagált és a vásárlóerőt növelte főleg a közepes jövedelműeknél. 2020-ban ismét nő valamennyire a vásárlóerő, de bizonyos takarékossági intézkedések és reformok (lakástámogatások és munkanélküli segélyezés) hatására lefelé mutató hatások is vannak.
  • 3. oldal: az intézkedések hozzájárultak a GDP növekedéséhez, különösen a sárga mellényesekre adott reakciók révén.
  • 7. oldal: a költségvetési hiány a GDP 2,4%-a lehet 2020-ban, a maastrichti módszertan szerint számolt államadósság pedig 99% (egyébként itt van egy elemzés arról, hogy a maastrichti szabályoknak való megfelelés és nem megfelelés van mivel járna, van-e mozgástere a kormánynak például a nyugdíjreform beszámíttatásával, de ez most számunkra másodlagos).
  • 9. oldal: ha levonjuk a sárga mellényesek mozgalmára adott sürgősségi válaszokat, akkor a vásárlóerő növekedése nulla lett volna az elmúlt három évben.
  • 10. oldal: érdekesség, hogy a legszegényebb 5% vásárlóerejének a idei csökkenéséhez hozzászámolták a dohány árának a növekedését (átlagosan évente 45 eurót veszítenek ezek a háztartások, ebből a dohány 30 euró). Ugyanitt az olvasható, hogy elsősorban a lakhatási támogatások csökkenése miatt veszít a 2020-as büdzsével a háztartások legszegényebb alsó 20%-a.
  • 13. oldal: A legszegényebb háztartások továbbá veszítenek a munkanélküli segélyezés átalakításával is.
  • 14. oldal: kering és sok helyen át is vették azt az ábrát, ami mutatja, hogy a 2018-2020 közötti időszak intézkedései nyomán a vesztesek alapvetően a szegényebb háztartások, a nagy nyertes pedig a leggazdagabb 5% (egyébként 5%-osával lépkedve, 20 felé osztották a háztartásokat jövedelmi alapon a vizsgálathoz). Az ábrán jól látszik, hogy az alapvető ok a 2018-as adóátrendezés, a vagyonadó és a tőkeadóztatás átalakítása, ami a jól keresőknek kedvező dolog volt.
  • 15. oldal: itt van egy nagyon, nagyon fontos megállapítás, hogy tudniillik a 2018 óta folytatott politika alapvetően a dolgozókat, az állással rendelkezőket támogatja és favorizálja, tehát státusz-alapon figyelhető meg a törés. A munkanélküliek és a nyugdíjasok veszítettek az intézkedésekkel az aktívakhoz képest. (Itt fontos megjegyezni, hogy a 2018-as volt Macronék első büdzséje, a 2017-est még az előző kormányzat csinálta.)

A gazdagok elnöke – a jobban keresőké mindenképpen

Gondolom, a fentiekből érthető, hogy miért is lángolt fel ismét “a gazdagok elnöke”-vita újra. Politikailag – és még nem belemenve a folyó közéleti vitába – az alábbiakat érdemes észrevenni:

  • Emmanuel Macron olyan értelemben a gazdagok elnöke, hogy a ciklusa első felében olyan intézkedéseket hozott, amelyeknek deklaráltan nem volt célja az újraelosztás, hanem a dinamizálás és a munkahely-teremtés (visszanézve érdekes, hogy a munkaügyi szabályozás átszabásának a befejezése a későbbiekhez képest milyen konfliktusmentesnek és messzinek tűnik…).
  • Másrészt fontos látni, hogy a gazdagok elnöke szerep nem kedvezőtlen Macronnak politikailag amennyiben a 2017-es macroni szavazóbázis a jövedelmi skála felső részén volt (az elnökválasztás második fordulójában kirajzolódott a kép, hogy minél városiasabb, képzettebb és minél jobban kereső valaki, annál nagyobb eséllyel szavazott Macronra, és fordítva, minél vidékibb, minél alacsonyabb jövedelemmel rendelkezett, minél képzetlenebb volt, annál nagyobb eséllyel Le Penre). Vagyis nem véletlen a felfelé célzás 2018-ban és a középre célzás 2019-2020-ban, politikailag ennek volt értelme és logikája.
  • Naiv lenne azt gondolni, hogy a politikai erők és a francia elnökök nem a saját klienseiket, szavazóikat igyekeznek helyzetbe hozni, illetve nem igyekeznek újraválasztási koalíciót építeni maguknak. Ez minden bizonnyal Macronra is igaz. Neki a sárga mellényesek nem, vagy nem igazán választói.
  • A ciklus logikája vélhetően az lett volna, hogy előbb a megszorítás, és csak a második részben az osztogatás, a várárlóerő érezhető növelése, a balra húzódás (ez egy klasszikus elképzelés lett volna), de a sárga mellényes mozgalom kikényszerítette, hogy ne így legyen, ami vélhetően igenis jót tett a növekedésnek, bár választói támogatásban mérhető eredménye a fentiek miatt nem lett.
  • Fontos egy szót ejteni a 2018-as adóátrendezésről, ezen belül is a szimbolikussá vált vagyonadó-átalakításról (a vagyonadóból ingatlanadót csináltak, de ezzel pénzt hagytak a legvagyonosabbaknál): bár Macron eddig fenntartotta az intézkedést, 2020-ra, tehát idénre azt ígéri, hogy értékelik, elég hatékony-e (a link alatti első eredmények elég óvatosak). Mivel az átalakítás fő érve a beruházás, a befektetés, a munkahelyteremtés segítése volt, szemben a nagy vagyonok adóelkerülési célzatú külföldre hordásával, elég nehéz politikai mutatvány lesz fenntartani az ingatlanadót, ha kiderül, hogy egyszerű ajándék lett belőle, és nem volt szerepe a munkanélküliség amúgy egyértelmű és tartós csökkenésében. Ha mégis megkísérelné ezt a mutatványt bemutatni Macron, akkor biztos, hogy nem tudná lemosni a gazdagok elnöke-történetet magáról (ami azért egy kockázatos dolog lenne számára 2022-ben, főleg, ha az táplálja a baloldal és a radikális bal összefogását).

A vita egy korábbiból táplálkozik

Visszatérve a konkrétumokra: a tanulmány természetesen nagy politikai vitát váltott ki, hiszen alátámasztani látszik azt, amit a radikális baloldali, illetve a mérsékelt baloldali Macron kritikusok mondanak (vagy éppen François Hollande, aki ugye azzal támadta az utódját, hogy nem a gazdagok, hanem egyenesen a nagyon gazdagok elnöke).

Macron egyébként erre az egész kérdéskörre azt mondta, hogy a középosztály és a globalizáció viszonyának a megoldása alapvető kihívás, nem kizárólag franciáké. Hosszú fejtegetésbe bocsátkozott, hogy hogyan találja meg a középosztály a helyét és a részvételét a globalizációban. Ha valaki szereti a hosszú elnöki elemzéseket ezzel kapcsolatban, akkor itt van (nem tagadja, nem ismeri el a címkét, csak elemez, tehát nem válaszol, de figyelemre méltó, hogy csak a középosztálynak üzen, mert őket tartja a modern demokrácia gerincének):

A vita most

A kormány gyorsan reagált az – inkább balosnak és keynes-iánusnak gondolt – OFCE tanulmányára, és elsősorban azt emelte ki, hogy az összegzés szerinte hiányos, mert számos olyan pozitív elemet és szociális támogatást nem vesz számításba, amelyek nem a büdzsében szerepelnek (például az ingyenes iskolai reggeliket, a szemüvegek és hallókészülékek, fogászati ellátások 100%-os társadalombiztosítási finanszírozását, melyet ezekben az években fokozatosan vezetnek be).

Másrészt az – egyébként jobbról érkezett – gazdasági miniszter a legjobb egyenlőtlenség-ellenes intézkedésnek a munkát nevezte. Vita alakult ki akörül is, hogy a dohány adójának az emelése milyen életmód-beli változásokat okoz, és ezt hogy kell figyelembe venni a számolásnál. (Fun fact: a kommunista L’Humanité a Bruno Le Maire-nyilatkozat után erőteljesen beleszállt a miniszterbe, a cikkből azt is megtudhattuk, hogy Bruno Le Maire minisztersége alatt Bernard Arnault a világ leggazdagabb embere lett, igaz, azt nem írták oda, hogy pontosan egy napra).

Egy alapvetően liberálisnak tartott kutatóintézet egyébként szakmaibb kritikákat is megfogalmazott az OFCE anyagával kapcsolatban, és elfogultnak nevezte azt. Szemére vetette például, hogy az adóreform következményeivel nem számol (a változatlan adósávok adóemelő hatásával a legjobban keresők esetében), a lakhatási adó eltörlésének a számolási módszertanát nem találta megfelelőnek, kritizálta a dohány adójának az emelésével kapcsolatos számolást (fogyasztáscsökkenés, ÁFA-hatás), és még számos egyebet, például az ingatlanadóból származó tervezettnél magasabb adóbevételeket az intézet szerint figyelembe kellett volna venni.

Látszik tehát, hogy a vita politikai alapvetően, nemcsak módszertani, a két dolog összefügg és összekapaszkodik. A sajtó is politikai oldalról közelíti meg az egész kérdést, teljes joggal, azt találgatja például, hogy csökken a munkanélküliség és relatíve jók a gazdaság mutatói, akkor az miért nem látszik Macron népszerűségén, miért az átfogó elégedetlenség, nemcsak a az alsó 5-20%, az OFCE által megnevezett vesztesek között… Tudjuk, hogy az elégedettség és a népszerűség összefüggnek a számokkal, de nem mindig és nem automatikusan.

És 2022?

Mondanom sem kell, hogy a választók nem az alapján választanak elnököt, hogy mit mond egy tanulmány, és milyen politikai és szakmai kritikák hozhatók fel a módszertanával szemben. “A gazdagok elnöke” narratívára azonban figyelni érdemes, mert az használható lesz Le Pen és mások számára is 2022-ben, főleg, ha tiszteletreméltó Sciences Po-s kutatóintézetek jelentetnek meg olyan tanulmányokat, amelyek valamennyire alátámasztják a történetet.

Nem véletlenül ugrott rá mindenki. Ez egy ajándék, egy plusz érv most Macron ellenfeleinek, egy olyan érv, amire nincsen sikeres ellen-narratíva, a módszertani kritika ugyanis nem az.

Nekem a legérdekesebb és a legtanulságosabb ebből az egészből egyelőre az, hogy nem látom a sikeres ellen-narratívát a kormányoldalon.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

Comments

comments