Új irányok, nyugdíjreform nélkül?

Gilles Le Gendre, a kormánypárt, vagyis az LREM-frakciójának vezetője azt pedzegette, hogy ha konszenzus-teremtés helyett inkább megosztja a társadalmat, akkor le kell mondani a nyugdíjreform megvalósításáról (félre kell tenni, ahogy fogalmazott).

Gilles Le Gendre beszélt arról is, hogy szerinte egy új köztársasági paktumra lesz szükség, és ehhez konszenzus, kompromisszum kell. Ha nem magával a dologgal (ennek a lehetséges paktumnak a tartalmával) foglalkozunk, akkor felmerül a kérdés: vajon elkezdték előkészíteni a nyugdíjreform végleges leállítását (Macron elnök ugye felfüggesztésről beszélt korábban)? Vagy tesztelgetik, hogy mi a reakció erre a lehetőségre? Vagy a frakció üzenget a Matignonnak és az Élysée-nek…? Vagy ezek kombinációja, esetleg mindhárom egyszerre? A köztársasági elnök mindenesetre nem beszélt erről hétfő esti tévébeszédében, így a kérdés nyitott.

Az biztos, hogy a nyugdíjreform eddig is egy konfliktusos kérdés volt. S bár a folyamatok alapvetően nem néztek ki rosszul az elnök szempontjából, a koronavírus-járvány, illetve az azután látható, illetve még várható társadalmi feszültségek sok mindent felülírnak. Hogy más ne mondjak, következik egy olyan pótköltségvetés, amely a jelenlegi ismereteink és a most látott helyzet szerint 8%-os visszaeséssel, 9%-os költségvetési hiánnyal, és 115%-os GDP-arányos államadóssággal számol. Úgy, hogy ezek a számok folyamatosan változnak, rosszabbodnak. Ráadásul még mindig változhatnak annak függvényében, hogy meddig kell fenntartani a korlátozásokat (és a Macron által bejelentett május 11-i céldátum valóban tartható-e). Eközben már 8 millió munkavállalót érint a részleges munkanélküliség (az állami bérkiegészítés), ami a magánszektorban foglalkoztatottak több, mint harmada immáron, az illetékes miniszter tájékoztatása szerint.

Ezek a számok arra utalnak, hogy inkább lesz szükség társadalmi tűzoltásra a következő hónapokban, mint konfliktusos reformokra, függetlenül attól, hogy mit mond a frakcióvezető. Ez látszott a háborús retorikát ezúttal háttérbe szorító elnöki beszédből is, mely például arról beszélt, hogy neki első helyen kell újragondolnia magát, illetve a legkiszolgáltatottabbaknak azonnali, rendkívüli pénzügyi segítséget ígért. Tudjuk, hogy számos feszültség gyűlik a felszín alatt, amivel szintén lesz dolog: a hangulat igen feszült például a külvárosokban, ahol nagyon nehéz mind szociálisan, mind – az összezártság, a rossz körülmények miatt – mentálisan is a helyzet a kijárási tilalom bevezetése óta.

De szólnak hatalomtechnikai érvek is a csúsztatás mellett. Először is a nyugdíjreform tipikusan olyan horderejű dolog, amit nem nagyon szoktak választás előtt csinálni. A felfüggesztés vélhetően azt jelenti, hogy őszig nem prioritás az elfogadtatása, hiszen a járvány elvonulása után kezelni kell a gazdasági helyzetet és készülni egy esetleges második hullámra. Ekkor lesz elég feszültség a társadalomban, nem biztos, hogy megéri újraindítani a témát (hacsak nyáron nem indítják újra a folyamatot, de az valószínűleg szintén nagy felhördülést okozna, nehezen látható a politikai haszna).

S utána? Másfél évvel a választás előtt megéri újraindítani? Megéri átnyomni? Eredménye 2022-ben nem lesz, de feszültségeket teremthet, egy olyan társadalomban, amely éppen nagyon sérülékeny. Kicsúszott az elnök az időből ezzel, ezt a reformot – a politikai egyszeregy szerint – egy-két éve már befejezni kellett volna, mintsem most elkezdeni. Volt már olyan köztársasági elnök, nem is olyan rég, aki a ciklusa végén próbálkozott nagy reformmal. És tudjuk, most nem ő az elnök.

Emmanuel Macron nagy problémája volt, hogy nem tudott visszakanyarodni a centrumba, a szavazóbázisa nagyon jobbra tolódott. A válság – az állami szerepvállalás – esély arra, hogy visszakorrigálja magát az “egyrészt-másrészt”-pozícióban, a balra is, és jobbra is beszélő pozícióba. Lehetőség arra a baloldali fordulatra, amelyre alapvetően szüksége lenne ahhoz, hogy 2022-ben igazán jó esélyekkel induljon. Ha ebben a kontextusban nézzük, akkor nem is feltétlenül érdeke immáron a nyugdíjreform elfogadását erőltetni.

Ebből a szempontból, Gilles Le Gendre mondataiban inkább egy olyan kommunikációs panelről lehet szó, ami az, aminek mondja magát: “félretétel”. Macron érdeke most az, hogy félretegye a reformot, a “gazdagok elnökéből” visszafordítsa az imázsát a francia etatizmus hagyományaiba. Ha tovább hergeli a baloldali, és a baloldaliságra nyitott szavazókat egy olyan helyzetben, ami hangsúlyozottan nem olyan, mint a januári, vagy akár csak a februári, többet veszíthet, mint nyerhet.

A nyugdíjreform ígérete 2022 után is megmaradhat, és józan ésszel senki nem fogja az elnök szemére vetni, hogy nem csinálta meg: a járvány erre éppen elegendő kifogás. Lehet mondani, hogy a járvány mindent megváltoztatott.

Ha francia ellenzék, s főleg Mélenchon vagy Le Pen lennék, akkor most azért szurkolnék csendben, hogy ősszel kezdjék újra a nyugdíjreformot. Az lenne csak az igazi ellenzéki esély! Akkor lehetne azzal támadni az elnököt és a pártját, hogy még egy ilyen járvány és válság örvén is olyanok, mint a Bourbonok: “semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”.

Comments

comments