Új muszlim értékcharta: mit kell róla tudni?

“Nagy figyelmet kapott a sajtóban az az ún. charta, amelyet a CFCM (Muszlim Vallás Francia Tanácsa) nevű muszlim ernyőszervezet hozott nyilvánosságra a franciaországi iszlám alapértékeivel kapcsolatban. Az ernyőszervezet három tagszövetsége egyelőre nem hajlandó aláírni a dokumentumot (egy pedig nem vett részt a kidolgozásában). Úgy hírlik, a kimaradók vitáznak a politikai iszlám és a külföldi befolyás dolgának a megítélése ügyében. Eközben a kormányzat erőteljes nyomást gyakorol, hogy legyen egység a szöveg mögött. A cél az értékek rögzítésén túl az Imámok Országos Tanácsának a létrehozása lenne, amely végső soron felügyelné és igazolná, hogy ki prédikálhat Franciaországban, véget vetve a külföldről küldött és fizetett imámok rendszerének.”

A cikk folytatását a TEV oldalán találod (katt!). A Jelen hetilapot is érdemes lesz a héten megvenni, mert ott is várható tőlem egy hosszabb elemzés ebben az ügyben (kicsit más fókusszal, és a műfaj okán nagyobb terjedelemben).

Ha pedig jobban szereted a gyors és vizuális tájékozódást, vasárnap az M1 is kérdezett a témában:

Kommentek

Kommentek