tábornokok nyílt levele

Még egyszer a tábornokok nyílt leveléről

Az elmúlt egy-két hétben számos tévé, rádió és lap keresett meg a tábornokok nyílt levelével kapcsolatban, mely egy potenciális polgárháborús helyzetet vizionált Franciaországgal kapcsolatban.

Először a 24.hu kért egy cikket a levélről, szinte egy-két nappal a megjelenése után. Ennek a cikknek az írásakor még nem volt rendelkezésre álló közvélemény-kutatásunk, illetve a második levél sem jelent még meg (amelyben immáron aktív állományú katonák állnak ki a nyugalmazott tábornokok mellett). Szintén ekkortájt beszélgettünk az M1-en is először erről a kérdésről. Bejelentkeztem a Hír TV Európai Híradójába is.

A további fejleményekről a Magyar Nemzet, a Karc FM és a Klubrádió is kérdezett.

Az összes eddigi cikket / interjút itt találjátok, van, amit még vágok (Klubrádió), de hamarosan teljes lesz a kép a listán is. A héten még a Demokrata hetilapban is várható egy anyag. (FRISSÍTÉS 2021.05.25. Végre kész a vágás, hallgatható a Klubrádiós anyag is!)

Hosszú idő óta nem volt olyan francia politikai téma, amely ennyire érdekelt volna mindenkit. Gondolom, ahogy közeledik a 2022-es elnökválasztás, egyre több ilyen lesz.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

Ha nem akarsz lemaradni a további részekről, ne felejts el feliratkozni a Franciapolitika hírlevelére!

* indicates required

Mi érdekel? Milyen posztokról értesítsünk?

Kommentek

Kommentek