A napokban kezdődött és szeptember 23-ig tart Párizsban Jacques Chirac volt köztársasági elnök büntetőügyének tárgyalása. A vád szerinti cselekményekre – illegális pártfinanszírozás a párizsi Városházáról – a kilencvenes évek első felében került sor, amikor Chirac volt a párizsi főpolgármester. Nem állítom, hogy a pernek semmi jelentősége nincsen, hiszen az iránta való érdeklődés jelentős. De úgy vélem, a majdani ítélet nem árthat sem a Chirac által életre hívott kormányzó UMP-nek, sem pedig személyesen Nicolas Sarkozy-nek, méghozzá a következő okokból:
1. A sajtót inkább érdekli Chirac egészségi állapota, mint maga az ügy. Egy – a bíró által is elfogadott – orvosi szakvélemény szerint ugyanis Chirac nem alkalmas arra, hogy megjelenjen a bíróság előtt és kérdésekre válaszoljon, ezért a pert távollétében folytatják le. A sajtót tehát olyan új elemek foglalkoztatják, hogy Chirac visszatér-e az Alkotmánytanácsba (melynek volt elnökként ex officio tagja), s vajon konkrétan milyen neurológiai betegségben szenvedhet. Azt hiszem, ez a keret sokkal inkább szimpátiát és sajnálatot ébreszthet a francia polgárokban, mint dühöt a volt elnök iránt. Személyes benyomásaim szerint egyébként Chirac-ot a franciák „nagy kópénak” tartották, akinek az elnöksége lehetett mégoly népszerűtlen, de a személye soha nem vált igazi közutálat tárgyává.
2. Azzal, hogy Chirac nem jelenik meg a bíróság előtt, az imázsa kisebb mértékben sérül – ezt a szempontot a sajtóban is lehetett olvasni.
3. A szóban forgó ügy nagyon régre datálódik, a sajtó ezerszer megrágta. Komoly hírértéke maximum egy-egy ütősebb, karcosabb tanúvallomásnak, kiragadott mondatnak lehet. Az sem valószínű, hogy ezek a mondatok majd olyan normaszegésekről számolnak be, amelyekről a francia társ
adalom nem értesülhetett korábban.
4. A kormányzó UMP már 2004 óta nem Chirac, hanem Nicolas Sarkozy pártja. Közismert, hogy Chirac – Sarkozy-re szabva elvárást – azt kívánta, hogy az UMP elnöke ne legyen egyszerre kormánytag és pártelnök, s Sarkozy a 2007-es kampányra készülve úgy döntött, inkább pártelnök lesz. Ráadásul Chirac és Sarkozy viszonya mindig is feszült volt, kezdve az 1995-ös elnökválasztási kampánnyal, amikor Sarkozy inkább Edouard Balladur jelöltsége mellett tette le a voksot. Az is közismert, hogy Chirac nem igazán örült Sarkozy potenciális elnökjelöltségének, szívesebben látott volna mást utódjaként. Másképpen fogalmazva: az ellenzéknek nehéz dolga lenne, ha Chirac ügyeit "rá akarná tolni" a jelenlegi elnökre.
5. A közélet Chirac városházi machinációival kapcsolatban eddig is meglehetősen megbocsátónak bizonyult. Az ugyanehhez az ügyhöz kapcsolódóan korábban bűnösnek talált Alain Juppé volt miniszterelnököt például már 2006-ban megválasztották Bordeaux polgármesterének, majd 2008-ban újraválasztották. Juppé azóta visszatért a kormányba is, jelenleg a külügyminiszteri tisztet tölti be.
6. Végezetül pedig a politikai napirend jelenleg erősen zsúfolt, talán túlságosan is zsúfolt ahhoz, hogy régi ügyeknek megint komoly hatása lehessen. Az ország pénzügyi helyzete, a megszorítások, a szocialisták előválasztása, a jelöltségek bejelentése sokkal inkább lázban tartja a közvéleményt, mint bármi más. A pár nappal korábban felmelegített Bettencourt-ügy is érdeklődést váltott ki ugyan, de nem lett ismét "világraszóló botrány". Igaz, ehhez az is kellett, hogy a hivatkozott tanúk sorban, egyesével tagadják, hogy elhangzottak volna a nekik tulajdonított, pénz-átadásra vonatkozó állítások.