96. Nyögdíjreform

Alighogy a szocialisták visszacsinálták Nicolas Sarkozy halovány kis nyugdíjreformját (vagyis 62-ről visszavitték 60 évre a nyugdíjkorhatárt), máris kiderült, hogy a rendszer problémáival előbb-utóbb nekik is szembe kell nézniük.

A jelenlegi számítások szerint ugyanis 2017-re a 19 milliárd eurót is elérheti a nyugdíjkassza hiánya. Pierre Moscovici pénzügyminiszter ígérete szerint ezért újabb nyugdíjreform jöhet (amelynek során a kormányoldalnak nemcsak a nyugdíjbüdzsét kell valahogy kiegyenesítenie, hanem meg kell próbálnia ügyesen kikerülni a még ellenzékben levert cölöpöket is…).

Merthogy a szocialisták azt mondták a Sarkozy-érában, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséhez – a korán dolgozni kezdő emberek védelme miatt – nem járulnak hozzá, és ezt a választási ígéretüket be is tartották: hatalomra kerülésük után gyorsan vissza is nyomták a korhatárt 60 évre. Nyugodtan feltételezhetjük, a jelenlegi adminisztráció félti annyira a hitelességét, hogy ezt a megoldást örök életre kizárja a lehetséges reform-alternatívák közül.

Marad tehát egyrészt a járandóságok csökkentése, ami ugye barátok közt is politikai öngyilkosság lenne, főleg, ha sokakat érintene, másrészt pedig, ha már tényleg semmi nem segít, még mindig ott van a bevételek növelése.

Ismerve a francia baloldal adóztatási hajlandóságát és a jól keresőkkel szembeni retorikáját, nem lennénk meglepve, ha a nyugdíjkassza hiányát a jól keresők járulékterheinek, vagy éppen a bankok, részvényjuttatások stb. adóterheinek a növelésével kívánnák befoltozni. Ellenzékben legalábbis nyíltan hasonló megoldások mellett törtek lándzsát, és Moscovici már most is sietett kijelenteni, hogy a kiskeresetűek nem járhatnak rosszabbul a majdani reformmal.

A hírek szerint a lobbizás már részben megindult, ki ezt, ki azt a megoldást javasolja elfogadásra. A kormány viszont “konzultációkat” folytatna 2013 közepéig. Meglátjuk, hogy ennek a nagy akarásnak mekkora nyögés lesz a vége – az azonban biztos, hogy egy öregedő társadalomban úgy nyugdíjreformot csinálni, hogy mindenki jól járjon, szinte teljesen lehetetlen.

Kommentek

Kommentek